Na tessék, a gyorsabbak épp csak elkezdtek kivergődni a Banyász trilógia befejező részéből máris itt egy újabb harmadik, ráadásul lezáró része egy játéksorozatnak. Ráadásul, bár nyilvánvalóan minden komolyabb összehasonlítás teljes butaság lenne, témájában még valamennyire klappolnak is, hiszen Geralthoz hasonlóan Van Helsing is szörnyek gyilkolásával tengeti mindennapjait, felvágott nyelvű hölgypartnere oldalán. A hazai fejlesztésű trilógia megelőző részei egészen népes rajongótábort gyűjtöttek össze (megjegyzem: teljesen jogosan), így komoly várakozás előzte meg a lezáró epizódot. Sajnos azonban ez a rész nem igazán tudott megfelelni a megnövekedett várakozásoknak, a petárdák durrogása ez alkalommal elmarad, egy alapvetően jó, de a kelleténél valamivel több apró sebből vérző játékkal kell Borgoviától búcsúznunk.



A harmadik rész sztorija pontosan ott folytatódik, ahol elődje egy kisebb cliffhangerrel abbahagyta. Van Helsing hiába pusztította el Harker tábornokot, azonnal feltűnt egy új fenyegetés, mely természetesen szörnyek újabb garmadáját uszítja a sokat szenvedett apró országra. Feladatunk természetesen ennek az újabb őrült ellenfélnek a megállítása lesz, közben pedig minden eddiginél jobban megismerhetjük örökös társunk, Lady Katarina történetét és kissé őrült családját. Az összes közül talán ennek a résznek van a leginkább összeszedett sztorija, mely természetesen nem nélkülözi a sorozatra jellemző kicsit sötét humort, valamint a tucatnyi apróbb-nagyobb kikacsintást sem. A probléma inkább a történet tálalásában van, mely jellemzően hőseink közti dialógusokban merül ki, amit általában akkor ejtenek meg, mikor éppen két tucat szörnnyel csatázunk, így hacsak nem figyelünk oda nagyon, jó eséllyel lemaradunk egy-két történetdarabról.



Az első részben egy, a másodikban három, most egy méretes ugrással hat karakterosztály közül lehet választani, melyek ráadásul névben mindenképp, de néhány esetben játékmenet tekintetében is különböznek a szokásos rpg archetípusoktól. Páncélos, karddal vagy lángszóróval csatázó közelharcosok (utóbbi feltöltődő energiapajzzsal, opcionális rakétaesővel), varázslók helyi fura fajtái, vagy éppen árnyékokban settenkedő orvgyilkosok –mindenki találhat legalább egy kedvére való kasztot. A változás azonban azt is jelenti, hogy a korábbi részben felépített karakterünket nem használhatjuk tovább, egyedül bizonyos extrák megszerzéséhez lehet őket importálni, bár bevallom, nekem ez a funkció egész egyszerűen nem működött.



Maga a játékmenet ismerős lehet mindenkinek, aki játszott az előző részekkel, bár a Neocore újra több ponton belenyúlt egy kicsit a már bevált receptbe. Jócskán átalakult a karakterfejlesztés (például nem kötődnek egymáshoz a képességek) és felére csökkent az elérhető szintek száma, melyek folyományaként viszonylag gyorsan összeszedhetjük azokat a képességeket, melyek valószínűleg elkísérnek a játék végéig. Megmondom őszintén, én speciel nem igazán tudtam megbarátkozni ezzel a fejlesztési „fával”, nekem egész egyszerűen hiányzott az, hogy valamelyik szint „eredménye” legyen, hogy végre elérhetek egy-egy komolyabb képességet, ezzel a megoldással kicsit megfosztottak a meglepetésektől. Az életerő / mana italok rendszere is átalakult, egy-egy végtelen mennyiségű üvegcsét kapunk, melyeknek azonban kell valamennyi idő, hogy újra töltődjenek – ez viszont határozottan jót tett a játékmenetnek, az italok spammelése helyett figyelnünk kell a ritmusra, néha visszavonulót kell fújnunk, csak hogy utána újra támadásba lendülhessünk. Ami nem változott az a képességek turbózásának lehetősége, még szerencse, mert ez az apró rendszer nagyon jól működött eddig is, teljesen egyedi ízt kölcsönzött a csatáknak.



A játék motorjához sem nyúltak hozzá érdemben, ami egy részről nem feltétlen baj, a Van Helsing 3 még mindig határozottan pofásan tud kinézni, ráadásul gyengébb masinákon egészen jól lehet a különböző effektek skálázásával mozgásra bírni. Külön dicséretet érdemel a játék zenei részlege, nem számítottam rá, hogy ennyire fülbemászó dallamokat kapunk. Engem mindössze annyi zavart, hogy viszonylag sok kisebb-nagyobb részben újrahasznosított elemmel találkoztam – értem én, hogy ugyanabban az országban, hasonló területeken játszódik a harmadik rész, de ezek akkor is többször szemet szúrtak. Sajnos a változatlan motor azt is jelenti, hogy néhány, már az előző részben felbukkanó bug is átöröklődött, kezdve néhány nem működő, vagy rosszul számolt képességtől vagy achievementtől egészen olyan komoly problémákig, hogy a játék nem hajlandó elindulni. Becsületükre legyen mondva, a fejlesztők példásan figyelnek a visszajelzésekre, a játék Steam oldalán ritka az olyan technikai probléma, melynél ne bukkanna fel valamelyikük valami segítséggel. Ami miatt viszont mindenképp megérdemelnek egy méretes dorgálást: a játék magyar nyelvű feliratozása rémisztően rossz lett, teli van ordas helyesírási hibákkal, ráadásul a szövegek egy része sokszor angol marad, ami elég komoly keveredést tud okozni egy-egy képesség vagy tárgy jellemzésénél.



Az Incredible Adventures of Van Helsing széria harmadik részével nem a legfényesebben búcsúzunk Borgoviától, azonban a Neocore által összerakott és részről-részre finomított játékmenet még így is olyan jól működik, hogy miatta még az esetleges hibákon is hajlamosak vagyunk felülemelkedni. Aki szerette a korábbi részeket annak mindenképp érdemes tenni egy kört vele, már csak a történet lezárása érdekében is, a többieknek pedig, amennyiben nem idegenkednek az akció-szerepjátékoktól, kellemes - és ami elég fontos - kedvező árú kaland lehet a trilógia.