[E3] Sony konferencia: összefoglaló

Sony konferencia: összefoglaló

liquidSomosi László2011.06.07. 07:45

Lezajlott a Sony E3-as konferenciája, melyen bemutatásra került az őszi kínálat, külön blokkot kapott a Move és a 3D, valamint volt néhány új játékbejelentés is, a főszerepet azonban az új handheld, a PS Vita kapta.

Ahogy arra számítani lehetett, a konferencia nyitótémája a PlayStation Network volt: a szokásos házigazda, az amerikai részleg feje, Jack Tretton személyesen kért elnézést az elmúlt hónapok kálváriájáért.

Az első cím, amit láthattunk az idei ősz zászlóshajója, az Uncharted 3: Drake's Deception volt: Drake lopakodott, bunyózott, mászott és lövöldözött, a Naughty Dog akció-kalandja pedig hozta a tőle megszokott magas színvonalat.

Tavaly nagy hangsúly volt a 3D-n - idén sem volt ez másképp. Elsőként a Resistance 3 kapcsán láthattunk egy ilyen demót, melyben túlélők egy csoportjával vettük fel a harcot a Chimerák ellen.

Ezt követően jött a két újabb HD kollekció, a God of War Origins (God of War: Chains of Olympus + God of War: Ghost of Sparta), valamint a Team ICO Collection (ICO, Shadow of the Colossus): mindkét gyűjteményes újrakiadás 3D-támogatással érkezik, méghozzá szeptemberben.

A konferencia első új bejelentése is 3D témában érkezett: egy PlayStation márkájú 3D kijelzőről van szó, amely kifejezetten a PS3-hoz készült. Különlegessége, hogy két játékost támogat, ami azt jelenti, hogy úgy tud két különböző képet szolgáltatni, hogy nincs tényleges osztott képernyő. Megjelenés ősszel, 499 dolláros áron, Resistance 3-mal egybecsomagolva - a szemüvegek darabja 69 dollár lesz.

A Move-vonalat két játék képviselte: az egyik az NBA 2K12, a másik pedig egy új cím, a Medieval Moves: Deadmund's Quest volt. Egy középkorban játszódó kardozós játékról van szó a Sports Champions fejlesztőitől, elágazó utakkal, őszi megjelenéssel. Két játék került még szóba a Move kapcsán: az inFamous 2 és a LittleBigPlanet 2 is meg fogja kapni a mozgásérzékelés-támogatást.

A néhány hete már leleplezett Starhawk nem volt igazán komoly újdonság, a Sly Cooper: Thieves in Time azonban már annál inkább: a tavalyi HD kollekció után most teljes értékű folytatással tér vissza a mosómedve-kabala.

A külsős kínálatot ezt követően két további cím képviselte: a Dust 514 totális újdonság, az EVE Online univerzumában játszódik és jövőre fog megjelenni, a BioShock Infinite pedig az eddigi leghosszabb trailerével jelentkezett. Három további hír is van a BioShock kapcsán: az egyik az, hogy az Infinite Move-támogatással érkezik, a másik az, hogy készül egy Vita cím a BioShock univerzumába, a harmadik pedig azt, hogy a PS3 tulajok az első részt is ingyen megkapják majd az Infinite mellé.

Voltak kisebb-nagyobb third-party exkluzív tartalmak is: a Saint's Row: The Third (egy exkluzív multiplayer mód), az SSX (egy exkluzív pálya), a Need for Speed: The Run (nyolc exkluzív autó) és a Battlefield 3 (ajándék Battlefield 1943) is bónuszokkal érkezik PS3-ra.

A konferencia csúcspontja természetesen a PlayStation NGP volt, melynek végleges neve valóban PlayStation Vita lett. A bemutatott játékok közül az Uncharted: Golden Abyss kapta a legnagyobb hangsúlyt, de voltak új bejelentések is: Ruin (szociális akció-szerepjáték), Modnation Racers (nem port), LittleBigPlanet (ő sem), valamint Street Fighter x Tekken.

Ami persze még fontosabb, az az ár és a megjelenés: a PS Vita még idén a boltokba fog kerülni mindhárom régióban. A WiFi modell ára 249 dollár / 249 euró, a WiFi + 3G modellé pedig 299 dollár / 299 euró lesz.

Íme a konferencián látott videók:

Uncharted 3: Drake's Deception, Resistance 3, Sly Cooper: Thieves in Time, Ratchet & Clank: All 4 One, God of War Origins Collection, WipEout 2048, BioShock Infinite, Medieval Moves, StarHawk, Dust 514, LittleBigPlanet Vita, ModNation Racers Vita, Street Fighter x Tekken

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

11 órája

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

12 órája

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

12 órája
30

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

17 órája
7

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

20 órája
9

Heti megjelenések

1 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

2 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

3 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

4 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

5 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

5 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

6 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

6 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

6 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

7 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

7 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

7 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

7 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

8 napja
1

Heti megjelenések

8 napja
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==