Broken AgeTeszt

Mi a Broken Age? Több helyes válasz is létezik: a videojátékos Kickstarter-jelenség beindítója, esetleg Tim Schafer első kalandjátéka a közel 16 éve megjelent Grim Fandango óta, vagy az amúgy is kihívásokat reggeliző Double Fine működésére talán az eddig legnagyobb veszélyt jelentő projekt. De van egy válasz, melyet bár reméltünk, de csak most, a támogatóknak és a sajtónak kiküldött digitális kópiák befejezése után állíthatunk bizonyossággal: az utóbbi idők egyik legjobb kalandjátéka. Vagy legalábbis annak első fele.

KICKSTARTER TÖRTÉNELEM

Az időpont 2012 februárja, idehaza éppen próbáltunk nem hülyére fagyni és igazából ismeretlen fogalom a legtöbb játékos számára a „crowdfunding” kifejezés, a Kickstartert pedig azon kevesek, akik hallottak róla, őrült ötletek úri mókájának tartották. Ekkor történt, hogy felbukkant a Double Fine Adventure nevű projekt az oldalon, egy klasszikus point'n'click kalandjáték, a stílus egyik pápája, Tim Schafer kezei közül, mindössze 400ezer dollárért cserébe. Itt indult az a hullám, melynek hatásait még ma is érezzük: a kért összeg alig fél nap alatt össze lett szedve, az első 24 órában már a cél nagyjából két és félszeresénél tartottak és a videojátékos világ megismerte a közösségi finanszírozás fogalmát. A menet közben Broken Age-re átnevezett játék az eredeti tervek szerint még októberben megjelent volna, de már a fejlesztés közben látszott (és erről a támogatók is folyamatosan kapták az információt), hogy mind a határidő, mind a költségvetés tarthatatlan. Így történt egy bő éves csúszás, kis extra pénzgyűjtés, illetve egy nem túl kellemes köztes megoldás: a Broken Age az eredeti tervekkel ellentétben két részben fog megjelenni.

Azonban a játék fejlesztésének menetétől, illetve annak minőségétől függetlenül a Double Fine Adventure kétségkívül egy új trendet honosított meg. Gyors egymásutánban bukkantak fel a játékipar nagy öregjei Keiji Inafunetől Chris Robertsig vagy éppen reményteli személyek, apró csapatok, hogy a rajongók segítségével készíthessenek egy-egy olyan játékot, melyben nagyon jók és melyet valószínűleg a nagy kiadók túl kockázatosnak tartanának. Sőt, olyan is megtörtént, mely a videojátékok történelmében még soha: sikerült pusztán a közösség erejének (és pénzének) segítségével egy játékkonzolt útjára indítani. Azóta pedig sorra dőlnek meg a rekordok, egy-egy sikeres cím egyre gyorsabban tudja összeszedni a meghirdetett célt. És természetesen a mindig résen levő Valve is gyorsan rájött, hogy ez a trend még egy ideig a köztudatban marad és felépítette a saját változatát: az Early Access (melyben nem ötleteket, hanem nagyon-nagyon a fejlesztés elején lévő játékokat vehetünk) olyan sikeres lett, hogy még a nagy karácsonyi leárazásban is több olyan EA játék szerepelt a vásárlási toplisták elején, melyek le se voltak árazva.

A Broken Age-t nagyjából úgy lehetne egyszerűen jellemezni, hogy a Double Fine összegyűjtötte mindazt, ami a régi LucasArts kalandjátékokat legendássá tette, kidobálták belőlük a megöregedett részeket, majd nyakon öntötték egy jó adag HD szósszal. Kezdetnek kapunk egy kitűnő, érdekes történetet: a Broken Age két fiatal, Vella és Shay kalandjait mutatja be. Shay születése óta egy űrhajó „fogságában” tengeti életét. Igazából nem fogoly ő, hanem az a személy, melyet a hajónak minden áron védelmeznie kell - még ha ez azzal is jár, hogy az ifjú élete merő unalom, látszat feladatok egy tökéletesen biztonságos világban. Vella teljesen más, sokkal inkább húsba markoló problémával szembesül: egyike lesz annak az öt szűznek, melyet odavetnek áldozatként a szörny Mog Chotra elé. Két külön világ, két külön problémakör és két különálló történet: azonban sikerült mindkettőt olyan mesterien megírni, hogy még így, lényegében félbevágva is a stílus legjobbjai között kell helyet szorítanunk neki. Tim Schafer tollából nyilván nem vár rosszabbat az ember, azonban még így is meglepő, hogy a csapatra jellemző humor mellett a történetek mennyire könnyedén, mégis hangsúlyosan érintenek olyan komolyabb témákat, mint az önfeláldozás, a magány vagy éppen a felnőtté válás. Percek se kellenek hozzá és máris nem egy adag bithalmazt fogunk látni, hanem együtt izgulunk, nevetünk és szomorkodunk a két főszereplővel - olyan kapcsolatot sikerül velük kialakítani, melyre Guybrush Threepwood és társai óta kevés példa volt.

Mindehhez persze nem feltétlen elég a kitűnő történet, azonban a Broken Age a körítés szempontjából is képes igen magas léceket megugrani. Lee Petty művészeti direktor vezetésével a grafikus csapat szó szerint egy mesekönyv képeit varázsolja a képernyőre. Nehéz szavakba foglalni, mennyire stílusos, a témához és a történethez tökéletesen passzoló látványvilágot sikerült létrehozni, mely bár képeken is bájosan fest, mozgás közben lesz az igazi. A meseszerű világot pedig az utóbbi idők legőrültebb, azonnal megkedvelhető szereplőivel népesítették be.

Hiszen milyen lenne egy Luca… krhm, Double Fine játék egy tucat bolondos karakter nélkül? Most sem fogunk hiányt szenvedni belőlük, lényegében nincs olyan szereplő a játékban, legyen akár a legutolsó mellékes nézelődő, melyet ne jegyeznénk meg azonnal. Bele se kezdek a felsorolásba, de aki nem szeret bele pillanatok alatt például Curtisbe, a fáktól rettegő favágóba, vagy a felhőváros lényegében bármelyik karakterébe annak egész egyszerűen fekete lyuk van a szíve helyén. És mikor a kitűnő forgatókönyv találkozik a kedvelhető karakterekkel, akkor van az, mikor egy-egy párbeszédet nem feladatként, hanem élményként él meg a játékos.

Pláne azért, mert a Broken Age szinkronstábjához elképesztően jó társulatot sikerült összeszedni. Shay és Vella szerepében Elijah Wood és Masasa Moyo brillírozik, de olyan nagynevű sztárok is csatlakoztak, mint Jack Black vagy Will Wheaton, vagy a más játékokból jól ismert Jennifer Hale vagy Richard Horvitz. Ami a lényeg: mindegyikük a legjobb formáját hozta, sehol nem lóg ki a lóláb, egyszerűen jó érzés hallani a hangjukat, hallgatni amit mondanak - és meg is éri, hiszen a verbális humor is jelentős része a játéknak, hatalmas poénokat hagyunk ki akkor, ha csak végignyomkodjuk az elérhető opciókat.

Említettem már, hogy a játék fejlesztése közben az eredeti vázról levagdosták a korosodó részeket - van olyan, amit joggal, azonban másokat talán nem feltétlen kellett volna. Természetesen legyen akármennyire klasszikus, a Broken Age nem a SCUMM rendszert használja, azaz ne keressük a cselekvés gombokat a képernyő alján. Sőt, lényegében semmilyen gombot se, mindent az Univerzális Egérmutató használatával érünk el. Valamit meg lehet vizsgálni? Rákattintunk, megvizsgáljuk. Valamit lehet használni? Rákattintunk, használjuk. Valamit lehet valamivel (pl az egyik nálunk lévő tárggyal) használni? Egyszerűen ráhúzzuk az adott tárgyat a célpontra és voila! Jó ez a megoldás? Ez igazából a játékos szájízétől függ: én örültem neki, hogy nem kell kilenc cselekvést végigpróbálni, de tény, hogy ezzel lényegesen egyszerűbb lett a dolgunk, ha véletlen nem tudnánk, hogy mit kell tenni, akkor is lényegesen csökkent a „mindent mindennel” próbálkozások száma.

Azonban ha valaki kicsit tapasztaltabb a kalandjátékok világában, akkor szinte biztos, hogy nem lesz ilyen megoldásra szüksége, a Broken Age ugyanis rendkívül egyszerű lett. Nem is feltétlen egyszerű, inkább mondjuk azt, logikus, nincs benne az a fajta szadizmusba hajló őrültség, melyet egy Schafer-kalandtól várna az ember, nincsenek használhatatlan tárgyak, nem kell tánclépések alapján kincset keresnünk. Ráadásul mivel a két karakter között bármikor váltogathatunk, ha valamelyikükkel véletlen mégis megakadnánk, akkor pihenésképp átválthatunk a másikra, hátha később eszünkbe jut a megoldás. Nem mintha javasolnám ezt, sőt, szerintem érdemes a Shay - Vella sorrendben nekifutni, egyrészt a fiú története jó bemelegítés (kevesebb tárgy és szereplő, valamivel egyszerűbb feladványok), másrészt a történet is így fog talán igazán nagyot csapni. A történet, mely egyébként a fentiek miatt relatíve rövid (nálam olyan öt óra környékén állt meg a Steam számlálója), ráadásul olyan szörnyűséges cliffhangerrel vágták félbe, mely jobb helyeken kínzási formának is beillene.

Mindezek ellenére aki valamennyire is kedveli a kalandjátékokat, a Broken Age-ben az év eddigi legjobbját találja meg. Nagyszerű írás, imádnivaló karakterek, hatalmas poénok, hangulatos kinézet és zene garantálja, hogy az a néhány óra melyet vele töltesz sokáig megmaradjon a memóriádban - de legalábbis addig, míg a játék második része megérkezik.