Amerikai konzolos eladások - élen a Bioshock 2

Amerikai konzolos eladások - élen a Bioshock 2

Oldern2010.03.12. 10:00

Megérkeztek az NPD jóvoltából a 2010 februárját összegző amerikai hardver- és szoftvereladási adatok. Hardverek frontján az első helyen a DS, utána pedig meglepetések következnek - a szoftverek terén pedig a Bioshock 2 bizonyult a legnépszerűbbnek a múlt hónapban.

A hardvereladási lista élére természetesen ezúttal is a Nintendo DS került, 600 ezer fölötti teljesítménnyel - mögötte azonban megdőlt a papírforma, a Nintendo Wii-t ha kevéssel is, de megelőzte az Xbox 360: erre legutóbb 2007 szeptemberében, a Halo 3 megjelenésekor volt példa. Szorosan a Wii nyomában a PlayStation 3 következik, majd a PlayStation família másik két tagja alaposan lemaradva, 133 / 102 ezres eladással (PSP,PS2). A DS dominanciája töretlennek tűnik, főleg annak fényéban, hogy márciusban rajtol az Egyesült Államokban a DSi XL, amelynek első hét napja már követve lesz a márciusi listában is. A PS3 és a Wii relatíve gyengébb szereplésének okai mind a Sony, mind a Nintendo jelzései alapján a hiányban rejlenek: a karácsonyi szezon után nem sikerült utólérni magukat - a Sony a tavasz végére, júniusra várja a helyzet megváltozását.


USA HARDVERELADÁSOK, 2010. FEBRUÁR

1. Nintendo DS - 613,000 (1,035,200)

2. Xbox 360 - 422,000 (754,800)

3. Nintendo Wii - 397,000 (865,500)

4. PlayStation 3 - 360,100 (637,000)

5. PlayStation Portable - 133,400 (233,500)

6. PlayStation 2 - 101,900 (151,500)

*Zárójelben az idei összeladások láthatóak*

Ami a szoftvereket illeti, kemény, 750 ezer körüli nyitóhónapja volt a Bioshock 2-nek, amiből 562 ezerrel az Xbox 360-as változat egyből az élre is tudott kerülni. Őt a szokásos játékok követik, mint például a New Super Mario Bros Wii, a Modern Warfare 360-as majd PS3-as változata, a Wii Sports Resort. A lista (amelyben egyébként a szokottnál gyengébb a Wii-játékok jelenléte, hiszen az első tízből csak három cím az) végül a Mass Effect 2 második hónapjával folytatódik, ami meg tudta előzni a Dante's Inferno mindkét változatát is. Ez utóbbinál érdekesség, hogy hogy a PlayStation 3-as változat valamivel több vásárlót érdekelt. A tizedik helyen a Heavy Rain debütált, 219 ezres nyitóhónappal. A márciusi adatok izgalmasak lesznek, hiszen lesz itt minden, a Bad Company 2-től kezdve , a God of War 3-al folytatva, egészen a Final Fantasy XIII-ig - hogy a kisebb címekről ne is beszéljünk...


USA SZOFTVERELADÁSOK, 2010 FEBRUÁR

01. [360] Bioshock 2 - 562,000

02. [Wii] New Super Mario Bros Wii - 555,600

03. [360] Call of Duty: Modern Warfare 2 - 314,300

04. [Wii] Just Dance - 275,400

05. [Wii] Wii Sports Resort -  272,500

06. [PS3] Call of Duty: Modern Warfare 2 - 252,800

07. [360] Mass Effect 2 - 246,500

08. [PS3] Dante's Inferno Divine edition - 242,500

09. [360] Dante's Inferno - 224,700

10. [PS3] Heavy Rain - 219,300

Nintendo Direct - Nézd velünk!

5 órája
11

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

6 órája

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

1 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #24

1 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

1 napja
62

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

2 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

3 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

4 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

4 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

6 napja
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

6 napja
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

6 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #23

6 napja
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

7 napja
1

Elric - Michael Moorcock nyomán

8 napja
3

Yoshi and the Mysterious Book

A zöld dinoszaurusz belenyal egy enciklopédiába, mi pedig a természetfilmes stáb tagjaként lelkesen követjük.

8 napja
14

Hexarchy: elmélkedés a pakliba bújtatott 4X játékról

9 napja
1

Jövőre csúszik a Fable – ez történt pénteken

Továbbá: Hollow Knight: Silksong, Edge of Memories, The Cat in the Hat: Rainy Day Mayhem.

2026.05.30.
1

WILL: Follow the Light

2026.05.29.
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 és Planet Zoo 2 bejelentés – ez történt csütörtökön

Továbbá: 007 First Light, Escape the Backrooms, BeamNG.drive.

2026.05.29.
3