Chickenhare and the Treasure of Spiking-BeardTeszt

Ahogy fentebb is említettem, az Xbox 360 korszak rengeteg érdekes, de a közepestől nem jobb filmes adaptációval bírt. A készítők ekkortájt kellően meg tudták közelíteni már a CG mesék látványát, és az elérhető technológiáknak köszönhetően már-már szájtátósan pörgős és látványos játékokat tudtak alkotni. De ezek az átiratok tartalomban és játékmechanikai minőségben rendre elmaradoztak az ős-hősök, Ratchet, Crash, vagy Mario mellett.

És igen: a Chickenhare is tökéletesen illeszkedik ebbe a sorba, mi több, rendesen elkapott az X360-as nosztalgia már az első percekben is. Emlékeztek még a hatodik-hetedik generációs Crash játékokra? A Kung Fu Pandára? A Spiderwick Chronicles-re és társaikra? Na, a Chickenhare mintha csak ezeknek szellemében készült volna, csak épp az Úr 2025-ös évében. És tökéletesen passzol a fentebbi megállapítás is a játékhoz: tele van a program jópofa ötletekkel, egyedi karakterekkel, korrekt licensz-használattal, na meg botladozós-jankós bénázásokkal.

A gameplay egyértelműen a Crash játékokat idézi. 3D-s a tér, de a pályák vagy előre-hátra haladnak, vagy oldalnézetre váltanak. Igazi nyitott terekre tehát senki se számítson. Három karakter között válogathatunk menet közben: Pipiána az ugróbajnok, akinek tollas füleivel suhanhatunk is a levegőben (a'la Dixie Kong). Jön a sorban Abe, a teki, akinek páncélja nem csak védekezésre használható, de csövekben való suhanásban és romos pályaelemek lerombolásában is segítségünkre lesz. És ott van Meg, a bűzösborz, aki lerúgja az ellenfelekről a korpát homloklebenyileg' ((c) RockFater), plusz, ha kell, óriási fingásával (!) egyszerre több ellenfelet is kiüt.

Sajnos hiába a tarka körítés, ha a játékmenet szinte minden fontos részébe bele lehet kötni. Az ellenfelek, bár az indie platformerekhez képest változatosak, súlytalan akadályokként jelennek meg. Nincs animációs dinamikája, húzóereje sem a fejreugrásnak, sem a komolyabb támadásoknak, így a harc légies és üres. A platforming bár nem rossz, de vannak pontatlanságok, és a tereprendezés bejárható része sem különül el mindig vizuálisan. (Lásd például, amikor olyan helyen kell átugrani egyik teremből a másikba, ami máskor csak egy díszlet-résnek tűnik a háttéren.) Úgy látom, hogy a készítők próbáltak figyelni arra is, hogy akár egy-egy karakterrel is végigvihető legyen a terep, de sokszor arra eszméltem, hogy a pontatlan mozgások miatt túl szűkös mondjuk Abe-el egy ugrás, és hát a csúszda-szakaszoknál is mindenképp váltani kell a teknőslajosra.