Tarantino valószínűleg kétszer is megfordulna a sírjában, ha halott lenne: a Reservoir Dogs, az öntörvényű celluloid-maestro első, formákat, trendeket és hallószerveket bontó, nyugodt szívvel kultikusnak nevezhető rendezése majd másfél évtizeddel a mozis premier után videojáték formájában toboroz(na) új híveket magának.
És ezzel kapásból bele is ütköztünk a Reservoir-játékadaptáció nagy-nagy problémájába: a Kutyaszorítóban nem alkalmas arra, hogy videojáték készüljön belőle. Arra ott vannak a nyári szezon ölős-dugós-patraszállós bohóságai, meg a számolatlanul érkező képregényfilmek. Az átlagjátékos nagyjából öt másodperc alatt fogadja el, hogy Batman, a Pókember, vagy az ügyeletes tesztoszteron-kolosszus a moziban látott akciókon felül önszorgalomból hidegre tenne még pár tucat rosszembert / démont / vegyszerektől megvadult gonoszt is, és ezt most neki kell levezérelnie - Batmanéket ezért fizetik, ők eleve tíz szilánkosra tört állkapocs per másodperc fordulatszámon pörögnek.
A Kutyaszorítóban ellenben marhára nem erről szól. Ott ugyebár van egy rablás (amit a filmben NEM mutatnak, csak beszélnek róla), van egy csapat bűnöző, van egy beépített zsaru, egy gyomorlövés, egy raktárépület, egy levágott fül, és... és rengeteg duma. Istenien megírt, borotvaéles párbeszédek. Megtudod, hogy miért érzi (ismét) szűznek magát Madonna a Like a Virgin-ben. Izgalom. Fordulatok. Karakterek. Kult.
Akció is van, módjával. A filmben talán háromszor-négyszer sütnek el fegyvert, mindig okkal, és súlyos következményekkel. A játékadaptációban minimum kétszázan haláloznak el, és ezrével röpköd az ólom. Az adaptáció ugyanis esetünkben nem igazán adaptáció: "továbbgondolás" a rosszabbik fajtából, az eredeti sztori gyors, de határozottan fájdalmas megerőszakolása.
ÓLOMPARÁDÉ
A licencet felmarkoló Eidos-nál (mielőtt még kiadták volna a munkát a Blitz-nek (lásd az Infoboxot) gyaníthatóan hosszan tanakodtak arról, hogy mit is lehetne kezdeni a sokat dumálós, keveset lövöldözős, viszont nagyon erőszakos Reservoir Dogs-al. Egy: mindenképpen meg kell tartani az erőszakot, arra mindig van vevő. Kettő: a filmben sokat bazdmegelnek, ergo a játékban is lehető leggyakrabban kell emlegetni a nőági felmenőkkel folytatott szexuális interkurzust. Három: lőni márpedig kell, ha fene fenét eszik is, a dumálós-agyalós kalandjátékoknak parányi a piaca. Megoldás: dugjuk össze a buksi fejünket, és találjuk ki, hogy mi történt akkor, amikor Tarantino kamerája nem követte az eseményeket. Milyen volt a rablás? Milyen volt a menekülés? Hogy sikerült kihozni a gyémántokat? Honnan cipelte magával a túszul ejtett rendőrt Mr. Blonde?
A válasz: úgy hogy lőttek, ütöttek, meg túszokat ejtettek. Nem egyszer, nem kétszer, hanem sokszázszor, válogatás nélkül. Az eredetileg néhány helyszínre szűkített cselekmény így alaposan kibővül, Mr. Blonde egy bevásárlóközpontban ámokfut, de eljuthatunk a kies külvárosba, és egy elhagyatott pályaudvarra is. Sőt: a Blitz-nél valamivel oldani akarták a sorozatos akciók monotonitását, és autós-száguldozós pályákat préseltek a játékba.
Villámok felnőtteknek
A Resrvoir Dogs mögött a **Blitz Games** (www.blitzgames.com), azon belül is a stúdió nemrég gründolt, kifejezetten felnőtteknek szóló anyagok hegesztésére specializálódott szekciója, a **Volatile** áll. Blitzék angolok, és régi motorosok a szakmában: a céget 1990-ben alapították az Oliver-testvérek (Philip és Andrew), és eddig leginkább a fiatal(abb) játékosokat célozták be, több Nickelodeon-játék (Bratz, Fairly Oddparents...) fűződik a nevükhöz, de harcba küldték már Barbie kisasszonyt (Barbie Horse Adventures), és Taz-t (Taz: Wanted) is. A Reservoir Dogs a Volatile első játéka, de nem az utolsó: jelenleg két nextgen projektjük fut, az egyik nagyon titkos, a másik pedig a megszokott formulát ("nyírd ki a városban garázdálkodó, és zombihordákat toborzó Gonoszt") megfordító, kifejezetten ígéretes **Possession** (PS3, X360, PC) - abban ugyanis te leszel a Gonosz, és te toborzol zombikat meg mindenféle szörnyeket. Jövőre meglátjuk, hogy mi sül ki belőle.
A fentiek alapján a Reservoir Dogs százszázalékosan elvetélt kísérlet a film interaktív formába gyúrására - és nem csak a fentiek alapján, hanem tényleg az, nem véletlen, hogy az eredeti stábból kizárólag Michael Madsen adta hozzá a nevét és az arcát. Csavarjunk egyet a dolgon: felejtsük el egy pillanatra, hogy adaptációval állunk szemben, dobjuk félre a sztorit meg az előzményeket, és nézzük kizárólag magát a játékot. Így rögtön más a leányzó fekvése: a rút, pattanásos kiskacsából továbbra sem lesz dögös királylány, de megszépül annyira, hogy ne kelljen nekifutásból elővezetett rúgásokkal elhajtatnunk magunktól.
Maga a lövöldözés, meg a túszejtés ugyanis nem rossz. A third person tűzharc ugyan nem tesz hozzá semmit a műfajhoz, de nem fogsz unatkozni közben. Meglepetés: a túszejtés kifejezetten ötletes, eddig talán a legjobban megoldott rendszert kapjuk képhez, amit hasonszőrű játékban látni volt szerencsénk. A Reservoir Dogs minden szituációra kétfajta megoldást kínál: agyonlőhetünk mindenkit, vagy túszokat ejtve, az ellenfeleinket sakkban tartva haladhatunk előre. A lövöldözés a brutálisabb, a túszejtés a biztonságosabb: amíg túsz van nálad (és nem fordítsz hátat az ordibáló rendőröknek) átmenetileg nem kell félned semmitől - maximum attól, hogy a túsz besokall (kicsi csík kúszik lefelé, ha elfogy, ugrott a túsz). A túszszedéssel okosan végig lehet csinálni egy pályát: elkapod, haladsz vele, meglátsz egy új delikvenst, a régit a falhoz állítod (...hogy ne nagyon kapkodjon a fegyvere után), nyakon ragadod az friss husit, és sétálsz tovább - a RD ezzel a megoldással inkább hasonlít valami bizarr stratégiára, ahol a túszok jelentik az erőforrást, neked pedig minél ügyesebben kell gazdálkodnod a rendelkezésedre álló idővel, és ehhez optimalizálnod a pálya vége felé mutató útvonalat.
A lövöldözés ennél sokkal egyszerűbb: oszthatod az áldást fedezékből, és rohanvást is - nagy különbség nincs köztük, a magam részéről inkább a Rambo-taktikát részesítettem előnyben, ha ráuntam túszosdira. Az erőszakos akciók itt is csíkot töltenek (ez értelemszerűen felfelé kúszik), ha megtelt, jöhet a lassított, "agyonlövök mindenkit a képernyőn, és cool pózokba vágom magam közben" mozdulatsor - akkor érdemes bevetni, ha többen jönnek neked. Újabb csavar: ugyanez a mozdulat (illetve: az ikertestvére) a tússzal is eljátszható. Normál esetben egy darab túsz ütlegelésével egy rendőrt tudsz rábírni arra, hogy eldobja a fegyverét - feltöltött csíknál meg jól megkínozhatod a szerencsétlent (karakterenként eltérő módon), a rend őrei ettől kiborulnak, és tömegével válnak meg a villámló botoktól.
Az autókázós részekről is illene szólnom, de őszintén szólva nem nagyon érik meg, hogy miattuk koptassam a billentyűzetet. Tartalmilag erőletettek, a megvalósításuk gyenge közepes, grafikailag is gyengécskék, az autó fizikája és irányítása sem stimmel - tényleg helykitöltőnek pakolták be őket, valószínűleg azért, hogy kilegyen a tizenöt misszió, meg hogy ezt is rá lehessen írni a doboz hátuljára.
FELEJTŐS
A Reservoir Dogs furcsa játék: hiába rendelkezik komoly filmes előzményekkel, valószínűleg azoknak fog jobban tetszeni, akik soha nem hallottak az eredetiről. Mint adaptáció nem működik, mint játék... úgy igen, bár ott sem képvisel túlzottan magas minőséget. A vizuális megvalósítás konzolokon (PS2 és Xbox) korrekt (értsd: semmi különös, de nem fogod lehányni a képernyőt), PC-n meg gyengécske, a szokásos gyors konzolport, az egekbe pakolható felbontás ellenére bántóan élesre és darabosra faragott poligonhalmazokkal, és homályosra mosott (gyaníthatóan a legkisebb közös többszöröst képviselő PS2 verzióból átemelt) textúrákkal. Tipikus egydélutános szórakozás, a játék normál fokozaton öt óra alatt minden gond és probléma nélkül végigtekerhető. Multi nincs, a professional fokozat elérése (és az azért járó jutalmak) pedig nem jelent(enek) kellő vonzerőt ahhoz, hogy másodszor-harmadszor is visszatérj hozzá. A film rajongói csalódni fognak benne, mindenki másnak pedig csak egy tizenkettő-egy-tucat akciójátékot kínál, semmi mást. Meg is kapja tőlem a Gamer365 NKV érdemrendjét: Nem Kellett Volna.