Howard a PS3-mas Oblivionról

dragCsető Zsolt2006.10.11. 18:50

A The Elder Scrolls IV: Oblivion producere, Todd Howard nemrégiben az IGN-nel folytatott rövid beszélgetést: a téma mi más lehetett volna, mint a Bethesda Softworks sikeres RPG-jének készülő PS3 verziója. Tartalmilag a játék már alapból többet fog kínálni a PC/Xbox 360 változatnál, ugyanis kapunk egy teljesen új, Knights of the Nine elnevezésű küldetést is, ami (ha hihetünk az ígéreteknek) tíz és húsz óra közötti plusz szórakozást jelent majd - egyébként nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a másik két verzió esetében is elérhetővé teszik ezt az extrát. Hogy miért írtuk előbb azt, hogy alapból? Hát azért, mert a Bethesda nem túl meglepő módon letölthető bónusz tartalmat is készül hegeszteni játékához, igaz, ezzel kapcsolatban még nem született meg a beleegyezés a Sony részéről. Szó esett ezek mellett a külcsínyről is. Howard azt állítja, lesz különbség a már megjelent, és a nextgen Játékállomást betámadó verziók között: a producer a közeli és távoli objektumok kidolgozásában fellelhető különbség alapos csökkentésével példálózott.

Kíváncsiak vagyunk, mennyivel is fog igazából többet mutatni PS3-mon az Oblivion: mind az amerikaiak, mind az európaiak megtudhatják ezt a gép premierjekor - igaz, ez nekünk egy harmadévnyivel plusz várakozást jelent.

Nintendo Direct - Nézd velünk!

4 órája
9

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

5 órája

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

1 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #24

1 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

1 napja
61

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

2 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

3 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

3 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

4 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

6 napja
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

6 napja
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

6 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #23

6 napja
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

7 napja
1

Elric - Michael Moorcock nyomán

8 napja
3

Yoshi and the Mysterious Book

A zöld dinoszaurusz belenyal egy enciklopédiába, mi pedig a természetfilmes stáb tagjaként lelkesen követjük.

8 napja
14

Hexarchy: elmélkedés a pakliba bújtatott 4X játékról

9 napja
1

Jövőre csúszik a Fable – ez történt pénteken

Továbbá: Hollow Knight: Silksong, Edge of Memories, The Cat in the Hat: Rainy Day Mayhem.

2026.05.30.
1

WILL: Follow the Light

2026.05.29.
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 és Planet Zoo 2 bejelentés – ez történt csütörtökön

Továbbá: 007 First Light, Escape the Backrooms, BeamNG.drive.

2026.05.29.
3