Prince of Persia bemutató

dragCsető Zsolt2008.07.16. 18:39

Egy csodálatos trailerrel már gazdagabbak lettünk a napokban a Prince of Persia-ról, most pedig egy fejlesztői prezentáció keretein belül a konkrét játékmenetbe is belepillanthatunk, így kiderül, milyen újdonságokat tartogat számunkra az új epizód.

Mint az már az elmúlt hónapok során kiderült, a Prince of Persia-ban a Herceg egy állandó társat kap maga mellé egy csinos női karakter személyében, nem holmi kooperatív próbálkozásról van azonban itt szó, hanem igazából teljesen másról...

Elika nem más, mint az előző trilógia Időhomokjának új, modern alternatívája - sőt, egy kicsit még annál is több. Mostantól ugyanis ha hibázunk egy ügyességi résznél, nem pörgethetjük vissza az időt, ehelyett Elika segítő kezet nyújt nekünk, és büntetés nélkül újból próbálkozhatunk a legutóbbi platformról. Emellett máskor is segítségünkre lesz: egyes távolabbi helyekre együttes erővel lendülhetünk majd át, de a harcok során is hasznunkra válik jelenléte. Mindezt pedig szinte teljesen észrevétlenül teszi, a középpontban ugyanis továbbra is a Herceg van, Elika csendben, árnyékként, hiba nélkül követ majd bennünket, nem kell miatta aggódnunk - szerencsére magára is vigyázni fog.

És ha már szó esett a harcról, beszéljünk erről is egy kicsit. Szintén tudjuk már régebbről, hogy ilyen szempontból is komoly változás jön, és búcsút inthetünk a megszokott tömegjeleneteknek, az új részben ugyanis egyszerre mindig csak egy ellenfél ellen fogunk kűzdeni. Cserébe minden harc komoly kihivás lesz, mindegyik valami mást fog kínálni, és cseppet sem utolsó sorban elképesztően látványos jelenetsoroknak lehetünk majd szemtanúi - ebből a prezentáció is remek ízelítőt ad.

Maga a játék felépítése is változik: a lineáris játékmenet a múlté, mostantól oda és akkor megyünk, ahova és amikor csak akarunk, így hogy az egyes helyszíneket milyen sorrendben fedezzük fel, és hogy a sztori miként alakul, az kizárólag a mi kezünkben van. A globális cél egyébként a Romlás kiűzése lesz a játék világából: egy-egy pálya teljesítésekor a körülöttünk lévő táj megtisztul, a sötét helyszínt zöldellő fű és ragyogó égbolt váltja fel, mindez pedig a játék egyedi képi világával párosulva egészen elképesztő élményt nyújt.

Sokat beszéltünk már a változásokról, de azért van olyan eleme is a játéknak, ami marad a régi, ez pedig szerencsére épp az előző trilógia legerősebb szelete, a felfedezés mikéntje: a helyszínek bejárásakor ezúttal is ügyességi részek egymásutánjával találkozunk majd, melyek mindegyike most is egy-egy kisebb rejtvény lesz, azaz rá kell jönnünk, milyen akrobatikus mutatványsorral juthatunk tovább. Lesz egyébként néhány új mozdulatunk, vagy ha úgy tetszik képességünk: fentebb már szó volt Elika segítségéről, de új elemként ott lesznek a Herceg kesztyűjén található karmok, melyek segítségével immáron a vertikális mozgás is gyakoribbá és változatosabbá válik.

Összességében az E3-as prezentáció megtekintését követően lelkiismeretfurdallás nélkül kijelenthető, hogy hatalmas respekt illeti a Ubisoft montreal-i stúdióját, hiszen rendkíbül bátornak bizonyultak: egyrészt mertek radikális változtatásokat eszközölni, másrészt pedig képesek voltak eljutni odáig, hogy mertek megkérdőjelezni sok év(tized)es játékmenetbeli standardokat, és inkább egy száz százalékig modern produktummal álltak elő.

Nehéz hónapok állnak tehát előttünk: a Prince of Persia egyértelműen az év végi kínálat egyik legígéretesebb darabja, így nem lesz könnyű kivárni a játék megjelenését a PlayStation 3, Xbox 360 és PC tábornak.

**>> PRINCE OF PERSIA TRAILER PRINCE OF PERSIA KÉPEK

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

3 órája
1

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

6 órája
8

Heti megjelenések

1 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

1 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

3 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

4 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

4 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

5 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

5 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

6 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

6 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

6 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

6 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

6 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

7 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

7 napja
1

Heti megjelenések

7 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

8 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

2024.04.27.

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

2024.04.27.
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==