[Próbakör] Elden Ring Nightreign

Elden Ring Nightreign

Gamer3652025.02.18. 10:15

Ritka lehetőség - az Elden Ring Nightreign zárt tesztjén jártunk, amelyre a hétvége folyamán, több háromórás session keretében került sor. Bár a teszthétvége nem volt éppen zökkenőmentes, így is sikerült kellő időt eltölteni a játékban.

Az Elden Ring világán alapuló önálló kaland nem kis feladatot vállalt magára azzal, hogy keresztezte a souls like, roguelike és battle royale elemeket egy kooperatív játékban. Ezúttal egy kisebb terület, Limveld várja a felfedezőket, ám itt is bőven akad tennivaló. Kisebb táborok, régi romok, kastélyok, templomok és Evergaol-ok rejtenek hasznos zsákmányt és kihívásokat.

Az egyik nagy változtatás az, hogy most nem egy karaktert fejlesztünk folyamatosan, hanem az úgynevezett Nightfarereket irányítjuk. Mindegyik egy támogató és egy támadó képességgel rendelkezik, amelyeket bizonyos időközönként használhatunk. A támogató képességek cooldown alapján működnek. A támadó képességeket pedig az ellenségnek okozott sebzéssel tölthetjük fel.

A teszt során négy Nightfarert próbálhattam ki, de a végső játékban nyolc hős közül választhatunk. Az alábbi karakterek várják majd a felfedezőket.

WYLDER – A strength build kedvelőinek lesz ismerős, hatalmas pallosával és kis pajzsával

  • Claw Shot – Elrántja azokat az ellenfeleket, akik éppen végzetes csapást akarnak mérni társainkra, valamint segíti a magasabb helyekre való feljutást.
  • Onslaught Stake – Egy egyszer használatos ágyúlövés, amely felrobbantja az eltalált ellenfelet.

GUARDIAN – A csapat igazi védelmezője, nagy pajzzsal

  • Wings of Salvation – Rövid időre védelmet biztosít a csapattársak számára.
  • Whirlwind – Egy forgás kíséretében a levegőbe emelkedik, majd egy erőteljes csapással területi sebzést okoz.

RECLUSE – A mágus, akivel talán a legösszetettebb játszani, mivel nincs FP-t visszatöltő flaskája, hanem csak bizonyos fáknál lehet feltölteni az FP

  • Magic Cocktail – Begyűjti az ellenfelek energiáját, majd egy hatalmas varázslatban visszalövi rájuk.
  • Soulblood Song – Vérmágia, amely megátkozza az ellenfeleket, miközben HP és FP buffot ad a társainak.

DUCHESS – A dexterity build kedvelőinek. Gyors támadásai és agilitása miatt az egyik legélvezetesebb karakter volt számomra

  • Restage – Visszapörgeti az időt 1,5 másodperccel, és az addig kiosztott sebzés újból megérkezik az ellenfélhez.
  • Finale – Láthatatlanná teszi magát és társait az ellenfelek előtt, ami különösen hasznos lopakodáskor vagy boss harcok során, mivel ilyenkor szabadon támadhatunk, amíg tart a hatás.

A kaland kezdetén minden játékos kiválasztja a neki legmegfelelőbb Nightfarert, figyelembe véve az egyedi támadó és támogató képességeiket. Miután mindenki döntött, a csapat Limveld sötét és veszélyekkel teli világába kerül, ahol három napot kell túlélniük, fejlődniük és végül szembenézniük a Nightlorddal. A nappali időszak során a karakterek fejlődnek, és felszerelést gyűjtenek a közelgő éjszakai harcokhoz.A felfedezés során táborok, régi romok, kastélyok, templomok és Evergaol-ok nyújtanak lehetőséget az erőforrások begyűjtésére.

Egyes helyszíneken jobb fegyvereket, máshol több flaskot vagy stat növelő bónuszokat találhatunk. Ilyenkor, ha meghalunk, újraéledünk, viszont elveszítünk egy szintet, és a rune-okat ott hagyjuk, ahol elestünk. Azonban az agilisabb mozgás, a gyorsabb tempó és a fall damage hiánya miatt könnyebben visszajuthatunk értük, így hamarabb visszaszerezhetjük elvesztett runeokat.

Az éjszakák elhozzák az igazi souls-like élményt: kemény boss fightokra készülhetünk. A világ veszélyesebbé válik, és elkezdődnek a Night Boss harcok. Ilyenkor csak a csapattársainkra számíthatunk, ha elesünk a harcban. Két Night Boss és Margit legyőzése után lesz lehetőségünk legyőzni a Nightlordot. A harc addig tart, amíg mindhárom játékos el nem esik – ekkor a csapat visszakerül a Roundtable Holdba, a játék központi HUB-jába, és elölről kezdheti a kalandot. Siker és kudarc esetén is visszakerülünk a HUB-ba, ahol a jutalmul kapott Relics segítenek a következő küldetésekben.

Érdekes kezdés után csak annyit mondhatunk, várjuk a friss tartalmat, amely nagyon úgy néz ki, sokakat visszaránthat majd a From Software éveken keresztül bővülő világába.

Petro

PLATFORM PlayStation 5 (tesztelt), Xbox Series X|S, PC  KIADÓ Bandai Namco FEJLESZTŐ FromSoftware MEGJELENÉS 2025. május 30. ÁR 39.99 USD

Code Vein 2 - Egyik csata a másik után

9 órája
4

Dobja a kettest az Overwatch, Grand Theft Auto VI marketingtervek – ez történt szerdán

Továbbá: Nintendo Direct, Borderlands 4, Manifesto, Docked, Kromlech, Mirage 7, Sunderfolk, Shadow Stone.

17 órája
15

Game Pass: február első hetei

High On Life 2. Avatar: Frontiers of Pandora. Kingdom Come: Deliverance. Relooted. Többek között ezek a címek várják a szolgáltatás előfizetőit.

1 napja
5

Bel's Fanfare bejelentés, célegyenesben a Forgotlings – ez történt kedden

Továbbá: Sumerian Six, MLB The Show 26, Gnaughty Gnomes.

1 napja

Frostpunk 2: Fractured Utopias - Vajon a DLC gyógyír a fagyott sebre?

2 napja
4

Nintendo eladások Switch mérföldkővel – ez történt hétfőn

Továbbá: Resident Evil Requiem, Neverness to Everness, Baladins.

2 napja
8

Heti megjelenések | 2026 #6 hét

3 napja
13

Final Fantasy VII Remake Integrade (Switch 2 és Xbox)

3 napja
33

Cassette Boy

Link's Awakening és FEZ keverék egyfejlesztős indie játék? Ide vele!

4 napja
1

Hétvégi levezetés – ez történt pénteken

Benne: Genigods: Nezha, WWE 2K26, Okami, Trails in the Sky 2nd Chapter, Apex Legends, Under the Island.

5 napja
1

Gyengülő Microsoft számok, Darkhaven a Diablo alkotóitól – ez történt csütörtökön

Továbbá: Comcept, Crimson Desert, A Whisper of Fall: Jinyiwei, Icarus: Console Edition, Hozy, Tomodachi Life: Living the Dream, Huntdown: Overtime, Final Fantasy VII, Dragon Quest VII Reimagined, Damon and Baby.

6 napja
14

MIO: Memories in Orbit

Hiába lehet ma már Dunát rekeszteni az indie metroidvaniákkal, mindig akad egy-egy olyan darab, ami kiemelkedik a tömegből: idei első ilyen vendégünket egy francia stúdió szállította.

7 napja
6

Amazon leépítések, Bloober Team mozgolódás – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, The Alighieri Circle: Dante's Bloodline, Fatal Frame II: Crimson Butterfly Remake, On the Edge, WheelMates, Scott Pilgrim EX.

7 napja
9

Radiolight

8 napja
3

PlayStation Plus: a februári négyes

Bokszolók, túlélők, repülők és kozmikus démonvadászok. Ez vár minket az előfizetéses szolgáltatás belépő szintjén.

8 napja
5

Geralt beköszön – ez történt kedden

Benne: Sonic Terror, Reigns: The Witcher, ReBlade: The Death Spiral, Killer Inn, MLB The Show 26, Absolum, Virtual Boy - Nintendo Classics, Project Songbird.

8 napja
8

Forgive Me Father 2 – Az őrület határán

9 napja
3

Ünnepel a Blizzard, új Mario Galaxy Movie előzetes – ez történt hétfőn

Továbbá: Highguard, Opus: Prism Peak, Dynasty Warriors 3: Complete Edition Remastered, Dragon Quest VII Reimagined, Indie Live Expo: Spring Showcase.

9 napja
4

Heti megjelenések | 2026 #5 hét

2026.01.26.
18

Streetdog BMX

2026.01.24.
3