Ocean's HeartTeszt

Ránézel a képekre és már vágod is rá: ez egy klasszikus felülnézeti Zelda klón! És valóban: az Ocean’s Heart nem csinál lelkiismereti kérdést abból, hogy a legjobbtól lopjon - szégyen vagy nem szégyen. Ahogy fedezed fel a világot hol gyengébb, hol erősebb áthallások erősítik meg a fenti állításod. Viszont könnyelműség lenne azt állítani, hogy Max Mraz (a játék fejlesztője) leindigózta a Link to the Past-ot: az Ocean’s Heart jóval harcfókuszúbb megközelítést alkalmaz, míg a puzzle és a komplex dungeon rejtvények háttérbe szorulnak.

Főszereplő fiatal hölgyikénk, Tilia élete pár óra alatt 180 fokos fordulatot vesz, amikor kocsmáros apuka megkéri, hogy hozzon a szupertitkos raktárból egy kis whiskey-t (lelkére kötve, hogy lehetőleg ne nagyon dézsmálja meg a készletet) - arra tér vissza, hogy a szigetüket támadás érte és a legjobb barátját túszul ejtették. Innen nem nehéz megkeresni Tilia motivációs forrásait, amik végül a világ felfedezése felé lökdösik.

Ellentétben a Zelda játékokkal a történet jóval dominánsabb, a karakterek sokkal lazábbak, a dialógusok pedig nem csak nyomokban tartalmaznak humort. Ami még markánsan elkülönül a klasszikus Zelda epizódoktól, az a fejlődési rendszer: kardunk, nyílunk és “páncélzatunk” jó pénzért fejleszthető és erre szükség is van: az Ocean’s Heart nem egy könnyed délutáni matiné. Egyes szituációk kellemesen megizzasztanak, ha pedig olyan területre vetődnénk kirándulás közben, amerre nem nagyon van dolgunk, azt éreztetik a jóval erősebb mobok.

Mind a pénzt, mind az életerő pótló bogyókat/almákat/egyebeket elég szűkmarkúan méri a program, nincs mindig random bozótban egy kisebb vagyon vagy egy középosztálybeli család fél évnyi hideg élelme. Viszont olyan probléma sincs, hogy a teli pénztárcánk tartalmát ne tudnánk mire elkölteni. Ami kicsit problémás, hogy a szűkmarkú gyógybigyó osztogatás okán sokszor be fogunk vállalni komolyabb ütközeteket kevés életerővel, aminek gyakran elhullás lesz a vége - ilyenkor az adott helyszín elejére dob vissza a játék, némileg újratöltve. Ha viszont nem sajnáljuk magunktól a gyógyszert, akkor egy ideig haladunk mint kés a vajban, aztán ha elfogy (és bizony elég hamar elfogy) utána újra visszakerülünk az előző cipőbe.

Fontos kérdés egy ilyen múltidéző játéknál, hogy ha anno meg tudott volna jelenni SNES-en, akkor milyen hatást váltott volna ki? Mai napig emlegetnénk vagy csak az igazán ínyenc retrogémerek őrizgetnék a polcukon? El tudnánk-e helyezni annak a korszaknak a felhozatalában, odatenni azok mellé a klasszikusok mellé, amiken felnőttünk és amik miatt ezt a hobbit választottuk? Én úgy gondolom, hogy igen. Annak ellenére, hogy 2022-ben ezek a kérdések relevanciája minimális, mégis levonhatjuk a következtetést: az Ocean’s Heart-ban egy jó játékra lelünk.