Fantasian: Neo DimensionTeszt

A Fantasian: Neo Dimension játéknak már maga a születése is egészen kalandos, hiszen a mostani, konzolokra és PC-re megjelent kiadás eredetileg a 2021-es mobiljáték, a Fantasian feljavított verziója. A mobiljátékokat övező (legtöbbször teljesen jogos) előítéleteinket azonban próbáljuk meg egy pillanatra félretenni, és vessünk egy alaposabb pillantást a játékra!

A Fantasian: Neo Dimension főszereplője Leo, akivel a játék kezdetén egy hatalmas gépgyárban találjuk magunkat, amint két robottársunkkal menekülünk az ellenségeink elől. Leo azonban semmire sem emlékszik, így azt sem tudja, kicsoda, éppen hol van, és kik is üldözik pontosan. A játék központi küldetésévé így az válik, hogy módot találjunk Leo emlékeinek a visszaszerzésére, ám a számos kalandunk során nemcsak egy sokszínű társaságot gyűjtünk magunk köré, de egy epikus, több világon keresztülhúzódó harcnak is a részeseivé válunk.

Már valószínűleg ennyiből lehet tudni, hogy itt bizony egy „tipikus JRPG”-történetet kapunk a már-már klisés amnéziás főszereplővel, színes szereplőgárdával és egy egyedinek titulált világgal. És valóban ezeket is kapjuk a játéktól, így nem is feltétlenül a tartalma okoz majd kellemes meglepetést, sokkal inkább a körítése!

A Fantasian: Neo Dimension ugyanis félelmetesen jól képes a sokak által csak „Final Fantasy aranykorát” jelentő játékok hangulatát átadni. De ez nem is meglepő, elég, ha megnézzük, kik is készítették!

A Fantasian: Neo Dimension producere és írója nem más, mint az FF széria atyja, Sakaguchi Hironobu, akinek legfőbb célja egy olyan játék megalkotása volt, ami a Final Fantasy VI-hoz hasonló élményt adhat a játékosoknak. Ez a cél lebegett a szeme előtt, amikor a saját stúdiójával, a Mistwalkerrel, és sok más Final Fantasy veterán bevonásával (többek között Uematsu Nobuoval, az FF széria legendás zeneszerzőjével) nekiálltak a projektnek.

Az eredmény pedig egy rendkívül minőségi mobiljáték lett, amit a mostani kiadással a lehető legpazarabb formájában élvezhetünk immár konzolokon és PC-n is.

A harcrendszer a klasszikus Final Fantasy játékokhoz hasonlóan körökre osztott, amik során a három fős csapatunk a sokféle szörny (vagy éppen a történet egyes pontjain különféle bossok) ellen küzd majd meg. Annyi érdekességet és csavart kapott a harcrendszer, hogy a támadások és képességek más-más hatókörrel bírnak, így egyes csapásokkal akár több ellenséget is megtámadhatunk, attól függően, hogy a csatatér melyik részére irányítjuk a támadásainkat.

Illetve bár a szörnyekkel való első találkozáskor kénytelenek vagyunk megküzdeni az ellenségeinkkel, ám a későbbiekben a random encounter-ek lényegében elkerülhetők, amennyiben bekapcsoljuk a Dimengeon nevű eszközünket. Ennek hála gond nélkül jöhetünk-mehetünk a pályákon és dungeonokban, hiszen a készülék egy zsebdimenzióba zárja a már „ismerős” szörnyeket, így nem kell pár lépésenként újra és újra megvívnunk velük. Az eszköz kapacitása azonban véges, és maximum harminc lény eltárolására képes, amiket ha előtte magunktól nem győzünk le, a tárhely beteltével leszünk kénytelenek.

Ez a zsebdimenziós megoldás nemcsak rendkívül praktikus, de szórakoztató is. A szörnyek mellett a csatatéren különféle buffokat is magukra szedhetnek a karaktereink, így nem kell attól félnünk, hogy a nagy túlerővel szemben nehezen tudunk majd boldogulni.

A győztes csatákat követően tapasztalati pontokat szerezhetünk (ezekkel tudunk majd szinteket lépni és képességpontokat szerezni), illetve pénz, különféle tárgyak vagy felszerelések üthetik a markunkat.

Az ellenségeink maguk is rendkívül sokfélék (akár látványra vagy képességekre gondolunk), és sok esetben egészen kreatív helyzetekben kell megküzdenünk velük. Nagyon érződik, hogy a készítők megpróbálták a lehető legötletesebb módszerekkel szórakoztatóvá tenni ezt a klasszikusnak számító (és sokak által már akár kicsit megunt) harcrendszert.

És természetesen nem maradhat ki a játékból a felszerelések és képességek fejlesztése sem, valamint helyenként életmentő lehet a megfelelő tárgyak használata is.

A játék bár eredetileg mobilra készült, ezt alapvetően nem mondanánk meg róla, mert a tartalma és a felépítése is egyértelműen a gazdag történetű single player játékok mintáját követi. (Így szerencsére gachát meg mikrotranzakciót sem fogunk benne találni.)

A sok pozitívum mellett azonban nem mehetünk el a fel-felbukkanó negatívumok mellett sem. Hiába próbálták jobban kiegyensúlyozni a játékélményt, a csaták egy része így is hol túl könnyűnek, hol túl nehéznek érződhet. A mobiljáték hírhedten nehéz volt, így a játék kapott egy könnyített Normal nehézséget (az eredeti lett a Hard nehézség az új kiadásban), de a balanszoláson még lehetett volna dolgozni.

Ugyanígy hiába vannak hasznos funkciók a játékban (minimap, magyarázatok stb.), bizonyára lesznek, akik unni fogják egy idő után, hogy állandóan mentési pontokhoz kell szaladgálni. Márpedig kénytelenek leszünk gyakran menteni a sokszor semmiből felbukkanó bossharcok miatt.

JRPG lévén sokat fogunk olvasni, de nemcsak a szereplők között lezajlódó párbeszédekre kell gondolni, ugyanis a játék több ponton visual novel jelleggel tár elénk a szereplőkhöz kapcsolódó emlékeket. Ilyenkor a teljes képernyőt gyönyörű illusztrációk töltik meg, és eléjük kerül az elolvasandó történet és párbeszédek, amiket a szereplők narrálnak. Van, akinek ez nem fog nehézséget vagy gondot jelenteni, de aki jobban szereti ténylegesen látni a történéseket, nem pedig olvasni őket, az ezeket a részeket valószínűleg unni fogja.

A játék látványvilága kimondottan egyedi, és nagyon hamar szemet szúrhat majd, mennyire élethűek a helyszínek. Ez azért lehet, mert ezek mind a valóságban elkészített miniatűr diorámák, amiket beszkennelve alakítottak át őket bejárható helyszínekké. Ez egy kimondottan üdítő aspektusa a játéknak, ahogy a babaszerű, puha textúrát kapott karaktermodellek is.

Az irányítás alapvetően jó, azonban néhol hagy kívánnivalót maga után: az egyes helyszíneket fix kameranézetből látjuk, és a helyszínváltásokat követően néha mintha kicsúszna a kezünkből az irányítás, amint új kameranézetben találjuk magunkat. Ugyanígy a mobilos verzióban valószínűleg könnyebben működhetett az érintőképernyőnek hála a területi támadások irányának beállítása, de kontrollerrel körülményes tud lenni.

A Fantasian: Neo Dimension zenéi nagyszerűek, rendkívül jól illenek a játék világához, és magukban hordozzák azt az esszenciát, amitől még inkább a Final Fantasy-sorozat részének érezhetjük. A mobiljátékhoz képest ez a kiadás japán és angol szinkront is kapott, így a játékosok a nekik szimpatikusabb opciót választhatják.