Medal of Honor: Heroes

Medal of Honor: Heroes

bastard2006.12.05. 10:25

Egy kis reggeli zsörtölődés

A PSP tagadhatatlanul egy remek kis masina, mind a megfáradt, vén gamereknek, akik valami újdonságot keresnek, valami mást, mind a játékokba most bekapcsolódó olyan egyéneknek, akiket szimplán érdekel a dolog, még ha csupán csak egy “új gameboy-t” látnak is benne. Egyre bővülő játékkínálatában, melyben találhatunk kellemes platformereket, akció és ügyességi, gondolkodtató vagy éppen szimulátor játékokat, valahogy mindenki megtalálja számításait.

Az FPS-eket tekintve, a helyzet viszont korántsem rózsás. Azt ugye mindannyian tudjuk, hogy FPS-t irányítani PC-n, egérrel, billentyűzettel a legjobb és egyben legkönnyebb. Páran azért még konzolon is próbálkozunk vele, gyakorlunk, igyekszünk kitanulni a mazohizmus ezen ágazatát. Nos, akkor most megsúgok egy titkot: egy óra Playstation Portable-n eltöltött FPS-ezés után konzolon, joypaddal űzni ugyanezt a tevékenységet, felér egy orgazmussal. Komolyan mondom, fogalmam sem volt, hogy az emberkínzásnak vannak ilyen mélységei is. Egyszerűen nincs egy jól bevált, alkalmazható séma a handheld masinára, melyet követve élvezetesen lehetne irányítani egy hasonló kaliberű játékot. Hiába gyártanak / portolnak akárhányat, amelyek kettő, mondom KETTŐ analóg karra készültek, ha az nem használható egy darabon.

Régmúlt idők, ismerős arcok

Mély levegő és egy kis meditáció után kellően megnyugodva próbáljuk elfelejteni ezt az “aprócska” kis negatívumot (melyet azért még később taglalok) és ugorjunk is magára a játékra. A Medal of Honor: Heroes-ban a téma mi más is lehetne, mint a második világháború (ismét). A szereplőink sem idegenek: három, a korábbi epizódokból ismert karaktert irányíthatunk át a harcmezőn, mely Európa különböző pontjait foglalja magában természetesen. Az első küldetésben a Frontline-ból ismert Jimmy Patterson hadnagy, a másodikban az Allied Assault Breakthrough-os John Baker őrmester, illetve a harmadikban pedig az European Assault-ban feltűnő William Holt hadnagy bőrébe bújhatunk. Kellemes összhatást nyújtanak a küldetések előtti eligazításokon az írógéppel írt jegyzetek, feladatleírások, esetleges tanácsok / tippek. Ezt, pedig csak fokozzák a felettébb hangulatos, második világháborús, fekete fehér videók formájában megtekinthető beszámolók, melyekből magunkba szipkázhatunk minden szükséges vagy szimplán csak érdekes információt. Telitalálat, bizony ezek a mozgóképes anyagok kellően megteremtik az alaphangulatot a játékhoz.

A Campaign módban a már megszokott, tipikus MoH küldetések / feladatok fogadnak minket, mint pl.: ellopni egy Enigmát, megsemmisíteni a Germán kommunikációs tornyokat, összeszedni a memoárokat, feljegyzéseket, amiket kémeink, felderítőink hagytak el valahol a nagy sietségben, és még sorolhatnám. Mindezt tulajdonképpen három országban tehetjük meg, melyek a régi motorosoknak bizony ismerősen csenghetnek a korábbi részekből: Olaszország, Hollandia és Belgium. Itt szükséges megemlíteni a játék talán egyik legnagyobb negatívumát, a rövidséget. Egy átlagos játékos körülbelül öt óra alatt végigpörgeti eme módozatot, különösebb nehézségek nélkül. Azonban mielőtt még valaki végleg elvetné a produktum megvásárlásának kósza gondolatát is, elárulom, hogy a nehézségi szint piszkálgatásával bizony szerezhet magának az ember egy kis plusz kihívást vagy néhány furcsálló tekintet azokon a bizonyos tömegközlekedési járműveken, miközben izzadtságcseppek gördülnek le homlokunkon a kedvenc marokkonzolunk nyomkodása közben. :)

Komor felhők, lehangoló tények

A második negatívum, ami talán még az egyjátékos történetvonal rövidségén is túltesz, az nem más, mint a fentebb említett irányítás. Nos igen, talán az egyik legdegradálóbb pont a játékban. Nem értettem meg, hogy egy ilyen jónak ígérkező játékot, mely akár mérföldkő is lehetne a kis masinán (más kérdés, hogy az is lett, csak nem ebből a szempontból) hogyan lehet ilyen szinten tönkretenni egy, illetve négy, abszolút használhatatlan irányítási metódussal. Teljesen olyan érzésem volt miközben próbálgattam az első pályán a megadott a négy sémát (Commando, Sniper, Elite, Pathfinder) mintha a mélyen tisztelt fejlesztőurak csak a fejüket vakargatták volna a controls menüpont elkészítése alatt. Mintha ők is tudták volna, hogy nincs mit tenni, erre nem lehet megoldást találni, de köt a határidő, úgyhogy valamit fel kell mutatni. Ez a valami, egy olyan szinten használhatatlan irányítási technika lett, mely véleményem szerint minden játékosnak, aki valaha játszott akármilyen FPS-t, akár konzolon, akár PC-n, maga a kínkeserves halál. Egy példa: Próbáltál már kör, x, négyszög, háromszöggel célozni, R-el lőni, “gombának” becézett kispiszokkal menni, D-Pad fölfelével pedig életet tölteni? Én igen. És rendesen a tűréshatárom szélén álltam, egy hajszálra attól, hogy a tesztmasinát benne a játékkal földkörüli pályára állítsam. Talán akad valaki, aki a négy előre letárolt változat közül talán képes lesz egy, a számára használhatót kiválasztani és érdemben használni is. Még szerencse, hogy több, komolyabb negatívuma nincs a játéknak. Akadnak viszont pozitívumok, méghozzá nem is akármilyenek. Lépjünk hát tovább.

A Skirmish módozatban tulajdonképpen kipróbálhatjuk magunkat az “éles” multiplayer előtt, tizenhat, a gép által irányított ellenséges figura ellen, mondjuk deathmatch-ben. Igazából nem is lenne gond itt semmivel, ha tízből nyolcszor a halálunk után nem pont két dühös ellenfél elé respawnolna a gép, akik csak arra várnak, hogy a szánkba dobják a gránátot, majd megpróbálják kilőni egy headshotnak álcázott mentőakcióval. Ez már eltörpül a föntébb leírt negatívumok mellett, teljesen lényegtelen. Sőt, az is lehet, hogy csak én vagyok ilyen kivételes helyzetben, hogy utál a masina, és direkt szórakozik velem;-) Mellesleg, tökéletesnek tartom eme játékmódot arra, hogy kicsit felkészüljünk az online viadalokra, ahol aztán igazán pörög az akció. Úgyhogy hajrá, tessék csak gyakorolni bőszen mielőtt belevágnál a haverokkal a háborúba, nem árt. Sőt, még előnyödre is lesz, hidd csak el.

Van új a nap alatt

Kék az ég, zöld a fű, csiripelnek a madarak, mi is teljesen megnyugodtunk, elfelejtettük a csúnya, negatív dolgokat és kissé pozitívabb vizekre eveztünk a tesztcsónakunkkal. A következő kikötőn már messziről látszik, hogy nem akármilyen állomás. Bizony, elérkeztünk ahhoz a bizonyos mérföldkőhöz, amit már korábban említettem. Ez, pedig nem más, mint a multiplayer. Eme menüpont az, ami sokkal hatalmasabb dolgokat nyújt, mint ami talán elsőre látszik rajta. Néha olyan érzésem volt, miszerint az egész játék tulajdonképpen nem más, mint egy aprócska tréning, felkészítés a társas lövöldéhez. Tudjátok, kis megismerkedés, kis gyakorlás, hogy azért mégse üres kézzel vágjunk bele a kalandba, mely igazából megadja a játék ízét, és melyre nyugodt szívvel mondhatjuk: valószínűleg a legjobb online fps, handhelden. Itt, összesen hat fajta módozatban tehetjük próbára magunkat. Választottunk legyen akár a Deathmatch, Infiltrate, Domination, Demolation, Hold the line vagy éppen Battlelines, garantált, hogy igen élvezetes szórakozást fog nyújtani (annak, aki megbarátkozott az irányítással). Akad ezek közt minden, mi szem-szájnak ingere: ellenséges területre beszivárgós, zászlóellopós, sunyiban célpontrobbantós vagy éppen elfoglalós, pozíciómegtartós és természetesen simán egymást halomra aprítós is. Ad-hoc módban, hét barátunkkal együtt, háborúzhatunk WiFi-n keresztül, de mivel sajnos nincs gameshare mód a játékban, így mindenkinek rendelkeznie kell egy kópiával a játékból. Az Infrastructure módozatot választva, viszont akár harminc ketten (!!!) eshetünk egymásnak a világháló óceánján. Valljuk be, azért figyelemre méltó szám, tekintve, hogy még mindig egy “szimpla” handheld játékról van szó. Lehetőségünk van továbbá egy saját kis privát szervert létrehoznunk a PC-nk segítségével, melyhez el kell látogatnunk a játék honlapjára (www.mohheroes.ea.com), ahonnét magunkhoz kell szólítanunk az úgynevezett “Hosted Server” nevezetű software-t. Azt elindítva és követve a megjelenő utasításokat a PC-nk pillanatokon belül egy második világháborús játszótérré változhat. Figyelemre méltó megoldás, így nyugodtan játszhatunk barátainkkal, ha nem akarjuk, hogy idegenek zaklassanak. Természetesen clanwarokra is kitűnően alkalmazható (lesz).

Az unlockolható dolgokkal sem fukarkodtak a srácok, összesen húsz klasszikus MoH karaktert hajthatunk irányításunk alá, ha elég ügyesek vagyunk. Természetesen a játék közben az egyes pályák, pályarészek kivégzése után szintén kapunk különféle dolgokat, mint például ruhák, kiegészítők és egyebek. Sem a grafikára, sem pedig a hangokra sem lehet panaszunk, megkaptuk azt, amit vártunk. Egy handheld játékhoz képest igen figyelemreméltó megjelenítést sikerült kipréselni a masinából. Nincsenek képfrissítési problémák sem, az fps tartja a szintet még a legnagyobb csatákban is. Golyónyomok a falban, üres töltényhüvelyek hullnak a földre akció közben, a közelben robbanó gránátoktól rendesen becseng a fülünk, és látásunk inkább hasonlít egy aranylövésen átesett narkóséhoz, mintsem egy második világháborús katonáéhoz. Társaink megdicsérnek a szép lövések után, jelzik, ha véletlenül annyira elkapott a háborús hév, hogy már a második tárat pengetjük egy, már percek óta halott katonába, kérik, hogy fedezzük őket sőt, néha még hasznos tippeket is adnak. Így hát, csak magamat tudom ismételni: szerintem, a produktum erről az oldalról igazán korrektre sikeredett.

Pro és Contra

Nos, végezetül csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy jómagam, a negatívumok ellenére, bizony jót szórakoztam a játékkal, bár talán ez inkább csak a PS1-es emlékeknek volt köszönhető. Te pedig, kedves olvasó, ha a masinád hosszú utazásokra, néha-néha egy ötperces játékra használod, azt ajánlom, nézelődj kicsit tovább a marokkonzol kínálatában, biztosan találsz olyat, ami számodra megfelelő. Ha viszont egy őskövület MoH player / fan vagy, PSP-d nem csak dísznek van, lehetőséged is akad az online élvezetek kihasználására, valamint nem riaszt el a nehézkes irányítás, akkor azt mondom, vágj bele bátran. Találkozunk a harcmezőn katona;-)

7 / 10

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Fatal Fury: City of the Wolves

Huszonhat év dühe kellett ahhoz, hogy a patinás SNK verekedős széria feltámadjon hamvaiból. Megérkezett a Fatal Fury: City of the Wolves és pusztítóbb, mint valaha!

10 órája
3

Nikoderiko: Director's Cut

Jó platformerekre mindig szükség van, a Nikoderiko pedig a rendezői változatnak köszönhetően csak jobb lett. Teszt!

18 órája
2

Nintendo üzleti jelentés, Mafia: The Old Country megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Alien: Rogue Incursion Evolved Edition, Europa Universalis V, Gex Trilogy, Spray Paint Simulator, Section 11, Shantae Advance: Risky Revolution, Titan Quest II.

20 órája
5

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

1 napja
5

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

1 napja
5

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

2 napja
6

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

3 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

3 napja
48

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

3 napja
8

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

3 napja
9

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

4 napja
4

Heti megjelenések

4 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

5 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

6 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

7 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

8 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

8 napja
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

9 napja
12

Glorious Model I2 egér - gyors, könnyű és roppant kényelmes

A Glorious mindig is próbálkozott az ár-érték arány finom balanszát megtalálni, és többnyire sikerül is nekik ez a mutatvány. A mostani vezetékes egér is pont egy ilyen középpontban landol. Tudása remek, fogása kényelmes, ára jó helyre van belőve. Kell ettől több egy perifériától?

2025.04.29.
9