Radar Alatt: Master of Defense

Radar Alatt: Master of Defense

WarhawkLusztig Zsolt2007.03.04. 16:00

A Master of Defense alapötlete zseniálisan egyszerű. Vannak a falusiak és vannak a szörnyek. Egyikük ugyebár megeszi a másikat (segítek, a falusiak vegetariánusok), a mi dolgunk pedig az lesz - ó minő meglepetés - hogy a szörnyek ebbéli cselekedetét a lehető legjobb hatásfokkal akadályozzuk meg. Ennyi. Egyszerű, nem? A (várható) csavar ott jön, hogy nincs semmi hadseregünk, amivel a szörnyek elé mehetnénk, így kénytelenek vagyunk a védekezésre összpontosítani. Ezt pedig tornyok felhúzásával fogjuk megoldani. Sok toronnyal. És erősekkel. Említettem már, mennyire egyszerű?

Oké, szóval mindenkinek van egy alap elképzelése arról, mi is folyik itt a játékban, akkor most pontosítsuk kicsit a dolgokat! Van tehát valamennyi jámbor parasztunk, akik leginkább a rémült menekülésben járatosak. Amennyiben mindegyikük átmegy szörny-snackbe, game over, szóval megéri nagyon figyelni arra, hogy hányan vannak. Cserébe azért, hogy óvjuk a hátsójukat, rendszeresen kisebb-nagyobb mennyiségű arannyal adóznak, ami kell is, hiszen a védekezés költséges móka. Szóval egy pálya elején azt látjuk, hogy parasztjaink fejvesztve menekülnek a kamera elől jótékony takarásba bújtatott kis vackukba, majd jön a szörnyek első hulláma. Itt pedig álljunk meg egy picit. Szerencsére gonosz barátaink rendkívül jólneveltek, hiszen mindig csak a lefektetett úton mennek/csúsznak/repülnek a pálya egyik pontjából a másikba (tetszik tudni, ott vannak a fentebb említett parasztok), ezt a jó tulajdonságukat mi pedig ki is fogjuk használni!

Vannak ugyanis azok a tornyok. Na azok nagyon jó dolgok, alapból három fajta áll rendelkezésünkre, egyik a földi egységeket lövi, másik a repülő lényeket, harmadik pedig mindkettőt, csak jóval lassabban. Remélem kezd körvonalazódni a feladat, ezen tornyok segítségével kell a tökéletes védelmet megszervezni. Minden toronyak van egy bizonyos hatósugara, így megéri kombinálni a különböző képességű építményeket (pláne később, mikor az ellenfeleket lassító jégtorony is a rendelkezésünkre áll) a lehető legjobb hatásfok elérésének érdekében. Ne feledjük azonban az aranyszabályt, a kevesebb néha több - a játék nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül jó, ha minden pénzünk új tornyok építésébe öljük. Sőt, általában ez a rossz taktika. Inkább fordítsuk pénzünket a meglévők fejlesztésébe, ugyanis magasabb szinteken tornyaink eredményessége extrém módon növekszik.

Minél több szörnyet ölünk - belőlük egyébként van elég sok fajta, de a legfontosabb, hogy repülnek-e vagy járnak, egyébként csak kinézetben és szívósságban különböznek - annál több XP-t kapunk. Ha pedig van tapasztalati pontunk, akkor különböző finom képességekbe invesztálhatunk, mind például tornyaink hatótávolságának vagy tűzerejének növelése, esetleg több pénz beszedésének lehetősége, vagy a falusiak erejének növelése. Ez utóbbi egyébként egész hasznos néha, segítségével ha eléggé legyengítünk egy szörnyet, akkor parasztjainkból verbuválódótt milíciánk szembeszáll vele, így nem eszik meg annyit, amennyit szeretne. Ami azonban a legfontosabb,van három elementáris iskola, melybe tapasztalati pontos ruházva újabb tornyot és egyéb finomságokat vehetünk. Fentebb már említettem a jégtornyot, rajta kívül tűzcsapdát szerezhetünk be, illetve megmérgezhetjük bizonyos tornyaink lövedékeit is.

Ennyi lenne az alapötlet és meg kell mondanom, nagyon kellemesen sikerült megvalósítani. Kell kis taktikai érzék ha sikeresen akarjuk állni a szörnyek folyamatos támadásait (van olyan pálya, ahol harmincnál is több hullámot kell visszavernünk), de igazából könnyen tanulható a játék, nem sok gondunk lesz. Illetve de, a játék rövidségével lesznek bajaink. Összesen öt pálya van, melyet - beleszámítva egy-két újrakezdést is - olyan bő három óra alatt végig lehet játszani. Utána pedig mi marad? Semmi, illetve van egy Survival mód végtelenített támadásokkal és folyamatosan erősődő szörnyekkel, de ez egy idő után roppant unalmassá válik.

Ennek ellenére a MoD egy könnyed délutáni játékhoz nagyon jó. Mint említettem nem túl bonyolult, így a hozzám hasonló, stratégiai/taktikai érzékkel nem túl bőségesen megáldott kommandanték is bőven részesülnek sikerélményben. Persze 20 kemény dollárért ez a legkevesebb...

A játék demo verzióját INNEN tudod letölteni, illetve a teljes változat is itt vásárolható meg.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

6 órája

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

6 órája

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

6 órája
26

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

11 órája
7

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

14 órája
9

Heti megjelenések

1 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

2 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

3 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

4 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

5 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

5 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

6 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

6 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

6 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

7 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

7 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

7 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

7 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

8 napja
1

Heti megjelenések

8 napja
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==