Forza Motorsport 2 - próbakör

Forza Motorsport 2 - próbakör

GhzSzabó Ákos2007.05.11. 21:00

FORZA. Az Xboxosok Gran Turismoja. Legalább is erről szólt a fáma pár évvel ezelőtt, amikor Xbox-ra megjelent az első rész. Lehet vitatkozni és hezitálni, hogy melyik volt a jobb játék, egyszerűen maradjunk annyiban, hogy mind a kettő korszakalkotó volt a maga nemében. Korszakalkotó, mivel Xboxon a Forza 1 volt az első (és az utolsó) fecske a szimulátorok sorában. Már bő egy éve csepegtetik nekünk a különböző photoshop-olt és valódinak mondott képeket, amik mindenkiből felemás érzéseket váltottak ki. Voltak irtó gagyik és nagyon büntetősek is. Ettől függetlenül a Boxos tábor rendületlenül kántálta, hogy „FORZA-t AKARUNK!!!”. Természetesen azért kaptunk magunk alá zöldre festett lovat bőven, hiszen lett itt nekünk (szokás szerint) fű meg fa ígérve, méghozzá rettentő sok poligonból. Élethű fizika, évek óta csak a kerekeket fejlesztjük, rengeteg autó, mindegyik az utolsó csavarig lemodellezve. Egyszóval ki lesz nyalintva a rajongók szebbik fele. És hogy mi lett ebből a sok ígéretből? Lássuk.

MAGYARUL A MENÜ

Kicsit kacifántos volt az előzetes verzió útja mire nálam landolt, de pár nap idegeskedés és telefonálgatás után csak sikerült megszerezni. Redőny lehúz, hangfalak bekapcs, nagyi teája kitöltve, kényelmes ülő pozíció, papucsom a rajtvonalon és felvillannak a zöld ledek, bebootolt a debug gép. Első meglepődés (holott tudtam róla, csak még olyan nehéz megszokni az eddig sanyarú sorsú közép-európai tesztelőnek) a magyar szöveg örvendetes arcomba csapódása volt. A menürendszer mondhatni tökéletes, nem csak hogy szép, hanem jól átgondolt és okosan megtervezett. Az előző részhez képest mindenképpen fejlődést mutat, amelyben helyet kaptak olyan praktikus elemek, amelyek megkönnyítik a játék kezelését. Például a karrier módban az RB megnyomására egyből a garázsunkba juthatunk, a verseny után felugró menüből pedig kiválaszthatjuk, hogy "Hogyan tovább?". Itt említeném meg még az autóválasztásnál található kis ficsört, hogy ha a jobb analóg kart mozgatjuk, a képernyőn lévő összes menü eltűnik és nem marad más mint egy homogén sötét háttér, ahol az autót olyan pozícióból nézegethetjük ahogyan azt csak kedvünk tartja. Az autókat kiválaszthatjuk listából is, ami azon kívül, hogy egy gyorsabb metódus még rengeteg plusz segítséget nyújt a laikusoknak is. Szépen sorrendbe állíthatóak a verdák, aszerint, hogy mekkora a teljesítményük, első vagy hátsó kerék meghajtásúak, melyik gyártótól származnak, mekkora a végsebességük, milyen a gyorsulásuk, egy szóval szinte mindenre gondoltak, ami segíthet a választásban. Az egész menü rendszer kialakítása nagyon dizájnos és legfőképpen internetező pap (felhasználó barát). (bocs)

Miután kiválasztottuk a számunkra szimpatikus játékmódot - két fő csoport van, az Arcade rész és a karriermód, az arcade részen belül mehetünk rögtön versenyezni, nyomulhatunk az idő ellen vagy szimplán cruisonalhatunk a kedvenc összeállításunkban - némi (meglepően rövid) töltési idő után átvehetjük az irányítást virtuális autónk fölött. Térjünk is át a vizuális körítésre.

GRAFIKA ÉS FELNIK

Biztos vagyok benne, hogy sokak számára ez lesz a legvitatottabb rész. Egész egyszerűen azért, mert a játék furcsa módon felemás élményekkel bombázza a látó idegeinket. Egyes pillanatokban olyan érzése van az embernek mintha egy valódi verseny(autó)t bámulna, máskor viszont olyan bosszantó, és érthetetlen hibákba ütközünk, mint például, hogy az autók árnyéka helyenként nem megfelelő, recés, elnagyolt, ugrál, de nem csak az árnyékok, hanem néhány kameraállásból maga a kasztni is. A pályák néhol fakók, néhol gyönyörűek (pl. naplemente Laguna Secában). És hogy ismételten bebizonyíthassuk, hogy az ördög a részletekben rejlik muszáj megemlíteni a kerekeket. Igen, az autók kerekeit. Egyszerűen fenomenálisak. Ennyire tökéletesen lemodellezett felnikkel még soha sehol nem találkozhattunk, élmény számba megy, ahogy forognak. Természetesen ez nagyrészt az egész játékra kiterjedő 60 fps-nek köszönhető, amitől a sebességérzet is nagyban megnő és nem csak, hogy megnő, hanem szinte tapintható. Végre tényleg érezni, a különbséget 60 meg 180 Km/h között. Aki ezt nem érzi, az üljön le egy picit a GT csiga lassú autói mellé és rögtön megérti, hogy miről beszélek. A másik dolog, ami még a demo megjelenése utáni negatív kritikák legfőbb témája volt, az a törésmodell. Igen, nem törnek annyira nagyon azok a fránya autók. Persze, hisz a demo csak az arcade mód beállításait tartalmazza. Tessék csak szépen karrier módban át állítani a törést szimulátor szintre. Két (néha csak egy) frontális ütközés után, felejtsük el a váltót, a hűtővizet, meg úgy zusammen az autó elejét. Tény, hogy nem lehet darabokra törni az autót, (mint mondjuk a nemsokára megjelenő Colin McRae DIRT-ben) de a főbb alkatrészek simán leszakíthatóak. Az üvegek betörnek, a karosszéria karcolódik, behorpad, az autó füstöl, döcög, a kormány félrehúz és hát természetesen mindez könyörtelenül kihat az autó viselkedésére, teljesítményére. Mindezek orvosolhatóak az újdonságszámba menő Box kiállással, ami viszont értékes másodpercekbe kerül. Nem kell amúgy nagydologra gondolni, ráhajtva a keskeny depo sávra, a gép automatikusan elveszi tőlünk az irányítást, fix sebességgel begurul a szerelő ajtónkhoz, mindenféle animáció nélkül lecseréli a gumikat és teletankolja a kocsit. Apropó gumik és benzin. Nem csak a levegőbe beszéltek a fejlesztők, amikor azt ecsetelték, hogy mennyi időt és energiát fektettek a gumik fizikájának tanulmányozásába. Játék közben a digitális pad-al behozható infó menüben, nyomon követhetjük autónk állapotát. Milyen erők és hogyan érik a kerekeket, mennyire koptak el a gumik, mennyi benzinünk maradt még, milyen a gumik hőmérséklete, ezt most már három fázisban (külső, középső és belső) mérhető, valamint milyen sérülései vannak a járművünknek.

CSAK A TUNING, AZT SZERETI

Minden verseny indítása előtt beléphetünk a tuning menübe, ahol a hozzáértők, kényük és kedvük szerint alakíthatják a beállításokat, attól függően, hogy az adott autó és pálya milyen kombinációt kíván meg. Erre a későbbiekben szükség is lesz, mivel a gumik tényleg kopnak, és már egy 20%os elhasználódás után, érezhetően nehezebb irányítani az autót. Még arra is figyeltek, hogy a gyári gumik nehezebben kenhetőek szét az aszfalton, mint a versenygumik. Ha már a tunningnál tartunk, térjünk ki egy kicsit a vizuális cicomázásra. Na, itt aztán mindenki megmutathatja mennyire élénk a képzelőereje, hiszen szinte bármi megvalósítható a 4000(!!!) layer által, és nem elhanyagolható tényező az sem, hogy ez milyen gyorsan és könnyedén hajtható végre. Most már tényleg végtelen a lehetőségeink száma, kizárólag az egyén fantáziájára és kreativitására van bízva, hogy mit hoz össze. Eszméletlen dolgokat lehet művelni az autóval, cirka fél óra alatt simán össze lehet dobni egy olyan fényezést, matricázást, amilyet igazi versenyautókon lát az ember. Hab a tortán, hogy minden autóhoz külön, több dizájn és layout menthető le, amiket úgymond „ráhúzhatunk” más kasztnikra is.

A ZAUIDIO

A Hangok teljesen rendben vannak, nem vagyok egy motorhang b*zi de hozzáértő barátom szerint közel tökéletes az audió körítés. Nem is beszélve a fantasztikus soundtrack-ről (a lista itt van valahol oldalt), ami igazi nagyágyúkat vonultat fel. Érdekes és mindenképpen előremutató dolog, hogy a versenyek alatt kikapcsolódik a zene, nem vonva el a figyelmünket a versenyről, hiszen aki komolyan nyomja, annak minden zúgás információ értékkel bír. Ettől függetlenül, aki szeretne a saját kis muzsikájára zúzni, pár gombnyomás után megteheti.

EGY FORZA MIND FELETT

Elérkeztünk ahhoz a részhez, ami kiemeli a Forzát az autóversenyek közül, sőt nem csak, hogy kiemeli, hanem helyben a fejére is teszi, a Bridgestoneból faragott koronát! Kezdjük ott, hogy nagyon nem mindegy mennyi segítséget veszünk igénybe. Aki komolyan gondolja, az mindent kikapcsol (beleértve a segédvonalakat is, amik most már két verzióban érhetőek el, teljes vagy csak fékezést segítő üzemmód válaszható), felteszi a nehézséget „bajnok” fokozatra, jó esetben beszerez egy kormányt, de ha marad is a kontrollernél a váltót mindenképpen manuálisan kezeli. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy megszületett a legjobb fizikai motor, amit konzolos verseny játékhoz valaha írtak. Olyan érzés vezetni a virtuális verdákat, mint amikor az ember arról álmodik, hogy a Hungaroringen száguldva fel csulázik a levegőbe, ami a mögötte „kullogó” Alonso sisakján landol. Eszméletlen. Az autóknak van súlya, hibátlanul lehet játszani a fék-gáz adagolással, a motorfékkel, egyszerűen mindennel. És sikerült a srácoknak elérni azt, hogy hihetetlenül ADDIKTIV a játék. Nem tudod abba hagyni. Ahogy egyre több kört mész, annál jobban élvezed, mert van sikerélmény és egyre jobb és jobb akarsz lenni. Viszont az tény, hogy a Forza rétegjáték. Pontosabban ez ebben a formában nem igaz, mert egy laikus is jól elszórakozik vele, ha minden segítség be, minden sérülés meg ki van kapcsolva, de akkor az ember nem látja csak a jéghegy csúcsát, körülbelül a játék 50%-át élvezheti ki. Lényeg az, hogy a Forzával játszani kell, nem szabad elsőre ítélni, pláne nem egy pálya után.


FORZA 2 - MAGYAR BAJNOKSÁG

Június 2-án szombaton 3 Saturn áruházban (Europark, Mammut, Győr) rendez a hazai Microsoft Forza2 bemutatót/versenyt. Ahova szeretettel várják az érdeklődőket, akik a megjelenés előtt egy héttel kipróbálhatják a végleges verziót. És az sem mellékes szempont, hogy ha minden jól megy, mindezt úgy tehetik meg, ahogy azt a [MELLÉKELT KÉP](http://www.gamer365.hu/_article/91/91/media/Forza2-fanatic.jpg) mutatja!

A szavatossággal sem lehet senkinek sem problémája, bőven el vagyunk látva autókkal és pályákkal, a karriermód tunning részeiről már nem is beszélve. Nagyon komoly a többjátékos módozat is, liveon és hálózatban játszva, rengeteg mindent beállíthatunk. Szortírozhatjuk az autókat kategória szerint, márka szerint, teljesítmény vagy kerék meghajtás szerint, így biztosítva a tökéletes fairplayt a versenyek során. Ja és direkt megkért a szakértő barátom Mac (akinek ezúton is köszönöm a sok hasznos információt és segítséget), hogy említsem meg azt is, hogy végre akár 75(!!) kört is lehet autókázni egymás ellen! Természetesen ez csak fanatikusoknak javallott! Ettől függetlenül nem szabad elfelejteni, hogy a nálam járt verzió egy áprilisi buildje a játéknak, az elkövetkezendő két hónapban még csiszolhatnak az apró hibákon. Addig is tessék szépen kipróbálni a már mindenki számára elérhető demót, és nyugodtan várni a végleges verziót, mert nekem elhihetitek, hogy megéri a várakozást.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

17 órája
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

1 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

4 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

5 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

5 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

6 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

6 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

6 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

7 napja
1

Heti megjelenések

7 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

7 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

2024.04.27.
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==