Haze - előzetes

Haze - előzetes

Tunyó2007.06.05. 19:40

Az Ubisoft háza tájékán mostanság rendkívül pezseg az élet, és a kiadó nagyon okosan felépített reklámhadjáratot folytat annak érdekében, hogy a közeljövőben megjelenő termékei mindvégig a figyelem középpontjában maradjanak. Miközben a videojátékos társadalom nagy része lélegzetvisszafojtva várja a már megjelenése előtt is az egekbe magasztalt Assassin's Creed és a bátor, de sokak szerint ellentmondásos irányváltást végrehajtó új Splinter Cell epizód eljövetelét, addig Ubiék egy másik lehetséges sikervárományosa tűnik fel egyre határozottabban a PS3 játékhorizontján: a Haze. Ezzel a címmel a tavalyi E3-on találkozhattunk először, és már akkor is kitűnt remek grafikájával, azonban azidőtájt magáról a játékról szinte semmilyen épkézláb információ nem állt a rendelkezésünkre. Az elmúlt egy esztendő alatt azonban fokozatosan kirajzolódott, hogy mi is készül valójában a Free Radical stúdiójában - erről szeretnénk most képet adni nektek eme előzetes keretében.

A Haze csapat-alapú FPS, amelyben egy globális érdekeltségű multinacionális vállalat magánkatonáját személyesítjük meg. A játék története a nem is túl távoli jövőben játszódik, egészen pontosan 2048-ban. A világban ekkor már általános tendenciaként jelentkezik, hogy az államok a katonai műveletek végrehajtását magánkézbe adják, és a nemzeti hadseregek korábbi funkcióit a katonai magánvállalatok (Private Military Company - PMC) töltik be. A sztori szerint mi az egyik vezető PMC, a Mantel Global Industries szolgálatában tevékenykedünk, és feladatunk, hogy felszámoljuk a Promise Hand névre hallgató lázadó szervezetet. Kezdetben minden jól alakul, de egy váratlan rajtaütés örökre megváltoztatja az életünket... - körülbelül ez minden, amit jelenleg a cselekményről tudni lehet. A készítők állítása szerint azonban alaposan kidolgozott és érett háttértörténetet ismerhetnek meg majd azok, akik belevetik magukat az alkotásuk nyújtotta élvezetekbe.

A Haze legérdekesebb játékmenetbeli újítását egy tudatmódosító szer használata jelenti. Munkáltatónk, a Mantel vállalat ugyanis saját katonái számára kifejlesztette a Nectar nevű “harctéri-optimalizáltságú teljesítményjavító gyógyszert”, amelynek segítségével jelentős előnyre tehetünk szert az ütközetek során. A Nectart magunkba fecskendezve 4-féle különleges képesség birtokába juthatunk: fokozhatjuk agyunk észlelési működését, amelynek köszönhetően az ellenfeleink narancssárgás fényt kibocsátva élesen elütnek a háttértől; felturbózhatjuk a koncentrációnkat, ezzel megkönnyítve a célzást; leadhatunk egy speciális közelharci támadást; és kiélesíthetjük a hatodik érzékünket is. Ez utóbbi hatása abban nyilvánul meg, hogy bizonyos veszélyeket képesek leszünk előre megérezni - például egy mellénk pottyant gránát pozícióját fogjuk megtudni a detonáció előtti 1-2 másodpercben. Habár a játék során bármikor beadhatunk magunknak egy kis Nectar adagot (a hátunkra erősített tárolóban lévő mennyiség folyamatosan újratöltődik), azonban mégsem szaladgálhatunk állandóan szuperkatonaként a harcmezőn, hiszen a szer túladagolását el kell kerülnünk. A teljesítményfokozó mértéktelen használata ugyanis több negatív hatást is eredményezhet: a látás eltorzulhat, elérve akár azt a szintet is, amikor már nem tudunk különbséget tenni a társaink és az ellenfelek között; valamint olyannyira megzavarodhatunk, hogy automatikusan tüzet fogunk nyitni minden elénk kerülő alakra. A túladagolás állapotát ráadásul társaink is elérhetik, ami esetenként komoly dilemmák, elé állíthat bennünket a szituáció megoldását illetően: vajon próbáljuk-e leszedni begőzölt bajtársunkat, hogy csökkentsük a csapat veszteségeit vagy netalántán igyekezzünk elbújni és kivárni, amíg lecsendesednek a dolgok? A Nectar használata komoly taktikai elemmel színesíti a játékmenetet, amit csak tovább erősít az a tényező, hogy az ellenfeleink nagyon is tudatában vannak a szer alkalmazásából fakadó esetleges veszélyeknek, és különböző módszerekkel megpróbálják ellenünk fordítani a mellékhatásokat (például Nectar tartalmú gránátokat hajigálnak felénk, hogy növeljék a szervezetünkben lévő dózist).

[Nagyon nincs vége, katt az oldalválasztóra a folytatásért!]


A katonai magánvállalatok (PMC-k)

A Haze által felvázolt jövőkép nem is annyira fikció, mint inkább egy napjainkban is megfigyelhető folyamat továbbgondolása. Egyes becslések szerint Irakban jelenleg kb. 20-45 ezer fő teljesít szolgálatot különböző katonai magánvállalatok alkalmazásában. Ezek a szerződésesek számos olyan feladatot látnak el, amely korábban kizárólag a hadsereg tevékenységi körébe tartozott: karbantartják és sok esetben üzemeltetik a legmodernebb haditechnikai eszközöket, katonai létesítményeket őriznek, logisztikai támogatást nyújtanak, felderítést végeznek, kiképzik az iraki haderőt, konvojokat biztosítanak, terroristákat hallgatnak ki és szakértői tanácsokkal segédkeznek a biztonsági szektor reformjában. Irakban ma a PMC-k képviselik a koalíciós erők második legnagyobb “kontingensét”, de a katonai szolgáltatásokat nyújtó magánvállalatok nemcsak a közel-keleti országban, hanem a világ szinte összes válságkörzetében hajtanak végre műveleteket.  A katonai magánszektor az elmúlt évtizedben valóságos iparággá fejlődött, rohamosan terjeszkedik, és óriási profitot termel: a PMC-k évenként 100 milliárd dollár értékben kötnek szerződéseket (ez az összeg az USA 2006-os védelmi költségvetésének közel egyötöde!). A fegyveres erőszak privatizációja egyes kutatók szerint megállíthatatlan folyamat, amely már elérte azt a szintet, amikor is az USA, az Egyesült Királyság, Kanada vagy Ausztrália hadseregei jelentős mértékben függnek a magáncégek szolgáltatásaitól.

A Haze egyik legnagyobb erénye az erős többjátékos opcióban rejlik. Az egymás csépelésének hagyományos lehetőségén kívül teljes értékű kooperatív mód is rendelkezésre áll: online játszva akár 4-en is (!) felvehetjük a harcot a lázadó gerillákkal, ami bizony remek szórakozásnak ígérkezik (természetesen osztott-képernyős megoldás is létezik). Ráadásul az átvezető jeleneteket ebben a játékmódban is ugyanúgy megtekinthetjük, mintha egyedül nyomulnánk, így a játékélmény kifogástalan marad és semmit sem veszít varázsából. Abszolút pozitívumként értékelhető az is, hogy készítők egy olyan be- és kiléptető rendszert hoztak létre, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a kooperatív mókába bárki bármikor bekapcsolódhasson a főmenübe való visszatérés nélkül. Persze felmerül a kérdés, hogy a mesterséges intelligencia hogyan tudja kezelni a játékosok számának folyamatos változását. Nos, a fejlesztők reményei szerint nagyon is profin: a “Conspire” névre keresztelt AI állítólag teljesen dinamikusan skálázható, és képes az adott körülményekhez igazítva reagálni cselekedeteinkre. Ez azt jelenti, hogy a gépi ellenfelek “agyába” nem előre megírt magatartásformák, hanem különböző cselekvési alternatívák vannak beültetve, amelyek közül mindig az éppen aktuális fenyegetettségi szintnek megfelelőeket választják ki az ellenfeleink. Ehhez hasonló ígéretekkel mostanában tele van a padlás, ami egyrészt jó dolog, hiszen azt jelzi, hogy a fejlesztők kezdik megérteni, hogy a nextgen játékélmény kicsit többről szól mint a csili-vili grafikáról, ugyanakkor másrészt kételyeket is ébreszt bennünk, hiszen igazán átütő teljesítményt nyújtó megvalósításhoz eleddig csak ritkán volt szerencsénk. Mindenesetre reményre adhat okot, hogy a játékot hegesztő Free Radical tagjai tapasztalt régi motorosok a szakmában, hiszen jelentős szerepük volt a legendás N64-es Goldeneye megalkotásában, és nekik köszönhettük a TimeSplitters sorozatot is.

Az eddig napvilágra került ingame matériák alapján elmondható, hogy a Haze meseszép külcsínnel van megáldva, és kiválóan prezentálja, hogy a PS3 csodákra képes FPS-fronton is. A képek magukért beszélnek: a Crysis grafikáját súroló dzsungel-ábrázolás láttán szinte orrunkban érezzük az esőerdő fojtogató páráját, a különböző robbanások pedig még a legkritikusabb piromán hajlamú egyéneket is garantáltan meggyőzik.

A Haze nem akarja Messiásként megváltani saját műfaját (arra ott van a Bioshock), több helyen is átvesz elemeket a nagysikerű elődöktől (lásd a HALO Warthogjára hajazó buggy-szerű harcjármű irányításának a lehetőségét), de nagyon úgy tűnik, hogy minőségi darabról van szó, amely még az őszi PS3 felhozatal egyik nagy befutója is lehet.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

6 órája

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

6 órája

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

6 órája
26

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

11 órája
7

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

14 órája
9

Heti megjelenések

1 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

2 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

3 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

4 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

5 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

5 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

6 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

6 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

6 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

7 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

7 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

7 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

7 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

8 napja
1

Heti megjelenések

8 napja
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==