Tomb Raider Anniversary - teszt

Oldern2007.06.12. 19:00

Pár hónappal ezelőtt már megpróbáltunk a "jövőbe látni", és beszámoltunk az akkor még fejlesztés alatt álló Tomb Raider Anniversary-ról. A PlayStation2-re, PlayStation Portable-re és Pc-re érkező játék fejlesztését a Legend-hez hasonlóan az a Crystal Dinamics vette át, akinek a Legacy of Kain szériát is köszönhetjük. Az elvárások kettősek voltak: mindenki annak örült volna leginkább, ha a felújítás megőrzi az eredeti epizód hangulatát, és emellett képes újat is mutatni, meglepetéseket okozni, akár az eredeti széria rajongóinak is. A fejlesztők valószínűleg jól tudták, hogy ez milyen nehéz feladat, így a Capcom-féle 1:1 remake (Resident Evil, például) helyett egy egészen más megközelítést alkalmaztak, melynek eredményét jól szemügyre is vettük - következzen tehát a teszt (mely a pc verzió alapján készült). A fejlesztők tehát tisztában voltak azzal a ténnyel, hogy az elmúlt időkben alaposan megváltoztak a játékvilág trendjei, s ezzel együtt a játékosok igényei. Megnézték tehát, hogy miben volt erős az első Tomb Raider, és mai értékké alakították ezeket a fontos tulajdonságokat. Vizsgáljuk meg hát szépen, hogy miről van szó.

Három dimenzióban

Az első, tíz évvel ezelőtti epizódban igencsak újdonságszámba ment a 3d-s irányítás, az automata, éppen ezért igencsak bugyuta és kiakasztó kameramozgás pedig akkoriban a játék erényei közé tartozott. Most szerencsére szabadon forgatható kamerát kapunk - ehhez társítva a Legend által bevezetett kézreálló és igencsak kényelmes irányítást. Nincsenek többé centiméterre belőtt ugrások, ha pár pixelnyit tévedünk, Lara automatikusan igyekszik korrigálni (a nem jól sikerült ugrások esetén a megingó főhősnőt látva csak annyit kell tennünk, hogy megerősítjük a fogásunkat, egy gombnyomással), a rudakon, párkányokon való mászkálódás is teljesen logikus és jól megvalósított lett. Az irányításhoz hozzátartozik még a harc is: ezúttal is különféle egzotikus lényekkel akasztjuk össze virtuális bajszunkat, a fegyverek automatikusan célra tarthatóak, a célpontok között könnyedén váltogathatunk, a sérülések elkerülésének érdekében pedig ismét nyugodtan lehet ugrándozni. Úgy nagy általánosságban annyit mondhatunk erről, hogy igazán dinamikus játékkal van dolgunk. Mozgalmas csaták, igazán látványos ugrások, mozdulatok - pont, mint egy jobb kalandfilmben.

Távoli, egzotikus helyszínek

Lara Croft személye mindig is híres volt arról, hogy elveszettnek hitt ereklyék, varázstárgyak, a múlt apró monumentumai után kutasson. Éppen ezért a legelső epizód helyszínei ehhez a hobbihoz idomultak: több ezer éve elfeledett ősi romok, sziklás hegységek mélyei, hatalmas barlangrendszerek, dzsungelek - ahogy azt már említettük, ezek mind-mind egy remek kalandfilm kellékei. Mivel egy remake-ről van szó, a helyszínek NAGYJÁBÓL hasonlítanak az első részben látottakhoz - és a nagyjából azért mondható el, mert valami varázslat történt a régi, alacsony felbontású textúrákkal és furcsa színekkel borított helyszínekkel. Olyan profi, már-már művészi renováción estek át, hogy az eddigi összes epizód közül ez a rész sikeredett a leghangulatosabbra. Olyan apró részletekre is képesek voltak figyelni, mint például hogy a foglyok számára készített ketrecekben ott vannak még a csontvázak, az építményeken látszik, hogy az idő vasfoga lassan kikezdi már őket... száz százalékos illúziót sikerült létrehozni: a "régi-új" helyszínekkel tényleg mindenki úgy érezheti majd, hogy egy izgalmas történelmi kalandtúrára indul.

[Nincs vége, katt az oldalválasztóra a folytatásért!]

Régi motorosok?

Jöhet természetesen a nagy kérdés is, hogy a játék mit tud nyújtani azok számára, akik álmukból felébresztve is emlékeznek mindenre az első részből, és száz százalékra pörgették a klasszikus epizódokat. Nos, mint azt említettük, a remake fogalma itt igazán megállja a helyét, nem egyszerű ráncfelvarrásról van ugyanis szó. Tényleg "újrakreálás" történt, és bár a helyszínek felépítése hasonló, rengeteg különbség akad. Volt egy videó (KATT), amiben egy egyszerű példával demonstrálják, hogy mik ezek a különbségek: az a híd, amin régen egyszerűen átfutottunk, most leszakad - persze továbbjuthatunk majd felmászva a kötélen, de mégis, ez egy a milliónyi apró változtatás közül. Ami régen intro volt, most a játék motorjával pörgetett eseménysor, melyben nagyrészt mi vesszük át az irányítást. Akadnak "új" (de javarészt a Legend-ben debütált) eszközeink is, a csáklyával Link módjára átlendülhetünk látszólag elérhetetlen helyszínekre. Igen erős jelenléte van az új párkányoknak, rengetegszer kell a "egyik párkányról a másikra felfelé, oldalra, szembe" ugrás módszerével továbbjutnunk - rengeteg Relikvia ilyen módon van egyébként elrejtve. Apropó rejtett dolgok - szinte semmi nincs ott, ahol ezelőtt volt, így ismét rengeteg időbe tellhet majd felderíteni a játékot azoknak, akik a száz százalékra hajtanak. Extrák is vannak dögivel, képgaléria, interjúk, kosztümök, de még a régi "Croft-birtok" is ismét szabadon felderíthető. A Quick Time Eventek átvezetőben és játékban való szerepeltetése viszonylag korrektre sikerült - nem feltétlenül illik ehhez a játékhoz, és a legendás T-Rex csatát is sikerült kevésbé emlékezetessé tenni segítségével, de azért kapunk új "emlékezetes pillanatokat" cserébe.

Konklúziók

Tekintsük meg gyorsan az audiovizuális minőséget. a zenék tökéletes atmoszférát teremtenek, és ritkán helyezkednek előtérbe, a hangeffektek pedig modern köntöst kaptak, az állatok élethűen hörögnek, morognak, Lara nyögései is kellőképpen helyénvalóak - a játék ezen része nagyon egyben van. Ami a grafikát illeti, sokan panaszkodtak a "Nextgen" opció hiánya miatt... Igen, sajnos a megnövekedett igények mellett nem nevezhetjük tökéletesnek a grafikát, ha csak a technológiáról lenne szó. De szerencsére nem ez a helyzet: a pályatervezés, a fény-árnyék hatások, az elképesztő részletességgel ábrázolt szerkezetek mind-mind profi munkáról tanúskodnak. Az éremnek persze két oldala van: cserébe az alsó kategóriás pc-ken is röccenés nélkül fut a játék, a már említett rajzolók és tervezők remek munkájának köszönhetően ezúttal nem lesz sokkal roszabb az élmény minimális felbontáson sem. Lara Croft még mindig dögösen néz ki - persze ez a tény már igazán sokadrangú tényező, hisz a játékvilág több tucat női játékhőst termelt ki magának az elmúlt évtizedben.

Úgy tűnhet, hogy csak dicsérünk és dicsérünk: mert a Tomb Raider Anniversary megérdemli. Nem egyszerű bőrlehúzás, hanem egy alapjaitól újraépített, modern köntösbe bújtatott kalandjátékról van szó, ami ráadásul szinte teljesen mentes a bugoktól (egy-egy eltünedező textúrát volt csak szerencsénk megpillantani, de azt is csak 4-5 óránként egyszer). A játékidő alapjáraton 10 óra környékén található, melyet a titkok kutatásával szépen 15-18 órára lehet tornászni - nem túl hosszú, de még azt sem tartjuk kizártnak, hogy valaki mindezek után gyors újrajátszásra vetemedjen. Az alapanyag miatt azonban a játékidő alaposan elmarad például a monumentális negyedik (vagy akár a kettes) epizódtól. A Crystal Dynamics igazán remek munkát végzett, az Anniversary példaértékű remake mindenki más számára, és éppen ezért bárkinek ajánlott, akit nem ráz ki a hideg Lara Croft karakterétől, vagy a ténytől, hogy játékidőnk nagy részét kihalt helyszíneken töltjük majd, medvék, denevérek, farkasok és elfeledett dinók társaságában.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

13 órája
6

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

1 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

4 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

5 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

5 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

6 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

6 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

6 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

7 napja
1

Heti megjelenések

7 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

7 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==