DS Dagonya

Tunyó2007.06.25. 10:40

Havonta megjelenő új rovatunkban, a DS Dagonyában a Nintendo handheld-jét becélzó legfrissebb amerikai és európai megjelenések végtelen kínálatából mazsolázgatva mutatunk be nektek néhány érdekesebb címet. Cikksorozatunkban rövidebb ismertetők keretében olyan játékokra szeretnénk felhívni a figyelmeteket, amelyeket valamilyen okból izgalmasnak találunk: ezek lehetnek feltűnést nem keltő finom csemegék, a nagyközönségnek szóló multiplatform tömegtermékek és olyan produktumok is, melyek valószínűleg soha nem kerülnek majd át az óceán innenső partjára.

A Dagonya első epizódja családi vállalkozás keretében fogant: a játékokat ugyanis testvérem, Geri tesztelte. Köszönet érte!

Vizsgáljuk is meg első páciensünket, aki a Brothers in Arms DS névre hallgat. Mielőtt belekezdünk a muriba, azt azért mindenképpen meg kell említeni, hogy a játék rendelkezik egy igen közeli rokonnal, névlegesen a tavaly, felsőkategóriás telefonokra megjelenő Brothers in Arms 3D-vel, mely nagy meglepetésre osztatlan sikert aratott a kritikusok körében is. Lényegében ez a játék (és nem a nagygépes változat!) esett át egy kisebb szépészeti beavatkozáson illetve finomra hangoláson annak érdekében, hogy egy cartridge-ba zárva most tiszteletét tehesse DS-en is. Oké, telefonon még elment a cucc, mert a vakok közt a.... na, de mi lesz a helyzet egy konzolon, ahol természetesen jóval nagyobbak az elvárások?

A BiA a II. világháborúba repít vissza bennünket, ahol először a normandiai partraszállásban kell közreműködnünk. A játékban összesen 3 hadszínteret járhatunk be, és ezek mindegyikén több kisebb küldetést kell majd teljesítenünk. Történetre, mint olyanra ne számítson senki, ez bizony egy vérbeli arcade gém, ami nem is akar többnek látszani ennél. Héroszunkat harmadik nézetből követhetjük nyomon, és itt említeném meg, hogy igencsak meglepődtem, mikor először megláttam a játék grafikáját. "Ez szinte nem is DS-es", - mondtam magamban, hiszen ilyen frankón kidolgozott 3d-s világgal ritkán akadhattunk össze eddig a Nintendo-ék masináján. Köztudott, hogy a duál-képernyős zsebkonzol hardverét nem éppen a poligonokban való tobzódásokra hegyezték ki, azonban a készítőknek mégis sikerült igaz háborús atmoszférát teremteniük: sok és látványos robbanás, torkolattűz, limitáltan, - és csakis ott, ahol a program is akarja - de rombolható környezet fogad bennünket. A játék tele van pakolva objektumokkal, járművekkel, egy percig sem uralkodik sivárság a terepen vagy a cselekményen.

Az irányítási metódus megegyezik a Metroid Prime Hunters-ben debütált megoldással, tehát az érintőképernyő stimulálásával tudunk célozni. Hozzáteszem, ez a formula nagyon jól áll a DS-nek, ugyanis kellően begyakorolva rettentő pontosan és gyorsan lehet vele befogni az ellenséget. A BiA arcade jellege főként a korlátozott bejárható terepen, az előre kijelölt check-pointokon, és lineáris útvonalakon érhető tetten. Ennek fejében viszont kárpótol minket a játék rendesen, hiszen van itt minden, ami kell. Valósággal összegyűjtötték a háborús játékok legizgalmasabb részeit, és koncentrátum formájában zúdítják azt a játékos fejére minden percben. Gondolok itt a fedezékből való tüzelésre, falhoz lapulós-kihajolós hentelésre, harckocsi és terepjáró vezetésre, a legkúlabb fegyverek mértéktelen használatára (páncéltörő, mesterlövészpuska). A legfontosabb, hogy a proginak van dinamikája: hiába halsz meg akárhányszor, neked csak a legközelebbi checkpoint-ból kell kezdened, és ez amolyan igazi “please, insert coin”-feelinget kölcsönöz a játékmenetnek. A hangulat magával ragadó, melyet nagyszerűen nyomatékosítanak a remek hanghatások is.

Na jó, végezetül térjünk rá a hibákra is, mert azért azok is akadnak. A szépségnek a sebesség látta kárát, melynek köszönhetően az gyakran visszaesik, azonban ez egyáltalán nem válik NAGYON zavaróvá. Van egy-két bug is, úgy, mint textúra áttetszés, "belegyalogolok a házfalba" - effektus, de ezek sem gyakoriak. Ami rosszabb, hogy egy délután alatt végignyomható az egész. Egyszeri végigjátszás után azonban megnyílik a veteran mód, valamint kapsz spécibb fegyvereket, és menőbb harckocsikba pattanhatsz be. Hogyha ez sem lenne elég, akkor még mindig ott van az akár 4 személyes multiplayer mód is, ami nagyon el lett találva - kár, hogy nem mérhetjük össze tudásunkat csak lokális szinten.

Amennyiben valódi arcade - érzésre vágysz egy hordozható háborús játék formájába öntve, akkor a BiA a Te választásod!

[Katt az oldalválasztóra a következő játékért!]

Touch The Dead- megvallom őszintén már maga a cím mosolyra húzta a számat, nem hittem ugyanis, hogy egy ilyen “kreatív” címválasztás bármiféle minőségi tartalmat feltételezne...nos, az igazság azonnal ki is derül mihelyst beletuszkoljuk a kártyát kedvence DS-ünkbe. “Soha ne higgy az első benyomásokban”- bárcsak írhatná a cikkíró, de hát ezt most aztán végképp nem teheti. Nem csak én vagyok gonosz, tényleg egy teljesen középszerű munkával ajándékozzák meg a fejlesztők azokat, akik magukhoz szólítják a TtD-t.

A játék műfaját tekintve egyébként rail-shooter. Láthattunk már ilyet - gondoljunk csak a nagysikerű House of the Dead sorozatra - igaz, ott és akkor jóval profibb megvalósításban. A dolog lényege, hogy szinte 100%-ig le vagy korlátozva a mozgásszabadságban, mert egy előre kijelölt “sínen” haladva kell irtanod a rád támadó borzalmak garmadáját. Na de lássuk, hogy miért nem nyerte el a tetszésemet az anyag.

Először is tudni kell, hogy az ilyen típusú gémek nem a komplex sztorijukról ismerszenek meg, és épp ezt szokták kompenzálni a gyönyörű grafikával, a hangulatos és akció dús játékmenettel, hangokkal. Jelen esetben a véleményformálás igen egyszerű, hiszen ez a játék a felsorolt összetevők egyikével sincsen felvértezve, értsd: piszok rossz grafika (utoljára az elsőgenerációs playstation korszakban láthattunk hasonlót); a rád támadó monsztrék karakter modellje sablonos és fantáziátlan; a terep textúrázottsága pedig egyhangú és sivár. A cselekmény egyébként az alsó képernyőn zajlik, itt kell “lövöldöznünk” a stylus segítségével, ami nem is rossz móka, csakhogy a készítők valami fantasztikus módon elrontották a stukker újratöltését- a képernyő jobb sarkából, kell a tárat a bal alsóba húzogatni-, ami hosszútávon nagyon fárasztóvá válik, hiszen a zombik csak úgy özönlenek felénk, és túl jól bírják az ólmot. A készítők a játék fogyatékosságait az élőholtak számának maximalizálásával próbálták ellensúlyozni, csakhogy azok között feltűnően sok az “ikertestvér”, ami unalmassá varázsolja a meghitt mészárlást.

Valamit mindenesetre javít az összképen a multiplayer opció, ahol egy második személlyel karöltve lehet kooperatív módban “érintgetni” a holtakat - már ha találsz egy pajtit, akinek ez a veszedelem szintén megvan.

[Katt az oldalválasztóra a következő játékért!]

Az Etrian Odyssey képében egy darabka játéktörténelem érkezett meg a DS-re: a készítők nyilvánvalóan nem a fiatal/alkalmi játékos réteget célozták be portékájukkal, hiszen a gém alapkoncepciója a legoldszkúlabb RPG-kre emlékeztet. Nem rossz dolog a nosztalgia, csakhogy ami 20 éve “extázisba” hozta a játékosokat, azon manapság már inkább csak mosolygunk, ne adj isten sírunk. A régmúltat felidézni sosem kockázatmentes vállalkozás: az EO-ba beruházó egyén pedig bizony nem kap mást, mint a mai RPG-k ősanyját, a forrást ahonnan minden elkezdődött.

Ennek megfelelően itt nem számíthatunk cizellált történetre, hiszen ez az RPG-k hőskorában még nem volt divat. Akkoriban az jelentette az igazi mókát, hogyha fogtuk magunkat és tucatnyi dungeon szintet bebarangolva irtottuk a mindenkori ellent. Az EO játékmenete a küldetések teljesítésére épül, és a feladatok megoldása során labirintusok kavalkádjában kell majd eligazodnunk (jelen esetben egy hatalmas erdőben), miközben megküzdünk a véletlenszerűen ránk támadó ellenfelekkel(a harcrendszer természetesen körökre osztott). A játék által felkínált szerepjáték-elem nem nyújt igazi szabadságot, és kimerül abban, hogy 5 tagú csapatod életét szervezgetheted (pl.: kasztokból történő karakterválasztás, XP-pontok manuális elosztása, különböző formációk felvétele).

Kevésbé motivált gémereket sajnos hamar eltántoríthat az is, hogy már a játék legelején elég komolyan bele kell ásnunk magunkat a fejlesztési rendszer részleteibe, különben elpusztulunk az első kanyarban. Itt el is érkeztünk az Etrian Odyssey, szerintem egyik legnagyobb negatívumához, ugyanis a dungeon-ben nem lehet menteni, ami azért egy hordozható játéknál erős, pláne, hogy nagyon könnyű elpatkolni.

Az EO sajnos fájdalmasan őrzi a régi hagyományokat, azonban mégis próbál megszabadulni évszázados terhétől és valami kicsiny innovációt csempész a játékmenetbe. Ez sajnos mindössze annyit jelent, hogy a stylus és az érintőképernyő segedelmével térképeket kell rajzolnunk megtett utunkról. Nem tudom, hogy ez mekkora játékos közönséget hoz lázba, minden esetre szerintem inkább csak altatja a játékmenetet, és kifejezetten zavaró. A hangokat egyszerűségük ellenére mégis pozitív jelzővel illetném, mivel az “alapdallam” engem kifejezetten megnyugtatott. A grafika ugyan alapjáraton 3d-s belső nézetes, ugyanakkor harc közben bevált a jó öreg 2d-re, ahol a sprite ellenfelek semmiféle mozgást nem produkálnak.

Konklúzió: ha veterán gémer vagy, aki a csapata menedzselésén és nem az erős sztoriban éli ki magát , akkor számodra ajánlható a stuff. Amennyiben nem a 20 évvel ezelőtti rpg-ken szocializálódtál, úgy kerüld el ezt is jó messzire!

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Rainbow Cotton - a pamutboszi visszatér

A Cotton játékok gyakorlatilag új életre keltek az elmúlt években, és nem telt el sok idő, hogy az obskúrus Rainbow Cotton is megkapja a maga felújítását. A Dreamcast-éra játékai a gyönyörű SEGA-árkád életérzést hozták, és a Success 3D-s pamutboszija is tele volt szívvel-lélekkel. Lássuk a cukorkát, induljon a tea-parti!

2 órája
3

Kaszál a Microsoft és a Remedy - ez történt kedden

Továbbá: Nintedo és EA üzleti jelentés, Don’t Kill Them All, Hades II, Wholesome Direct, Rocksmith+.

15 órája
10

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

1 napja

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

1 napja
1

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

1 napja
53

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

1 napja
7

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

1 napja
9

Heti megjelenések

2 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

3 napja
1

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

4 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

5 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

6 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

6 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

7 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

7 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

7 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

8 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

8 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

8 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

8 napja
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==