Heroes of Mana - teszt

Heroes of Mana - teszt

Tunyó2007.08.28. 19:00

A valós idejű stratégia olyan játékműfaj, amely mindig is messziről elkerülte a hordozható konzolok világát. Ennek számos oka van, de mindközül talán az irányítás kivitelezésének problematikája jelentette a legfőbb akadályt azon fejlesztők számára, akik titkon szerették volna meghonosítani a zsánert a handheld masinákon is. A Nintendo DS megjelenésével sokak számára úgy tűnt, hogy minden feltétel adott egy igazi zsebkonzolos RTS megszületéséhez, hiszen az érintőképernyő és a stylus kombinációjával elérhetővé vált az a precíz irányítási rendszer, amely ehhez a stílushoz szükségeltetik. Azonban érdekes módon a játékkészítők mégsem éltek a lehetőséggel, és csak egy-két irtózatosan pocsék próbálkozással találkozhattunk eleddig. A negatív tendencia mostanában megfordulni látszik, és a Square Enix jóvoltából végre egy minőségi kísérlettel gazdagodott az igencsak vékonyka handheld-RTS játékkínálat: a bátor pionír nem más, mint a régóta futó Mana sorozat legifjabb tagja, a Heroes of Mana.

A HoM igen meglepő módon jócskán letér az elődei által talán már kicsit unalmasra taposott útról, és egy erős huszárvágással teljesen újfajta játékmenetet kínál a nagyérdeműnek. Az eredeti saga epizódjai mind JRPG-k voltak, azonban az új rész a hagyományos körökre osztott taktikai szerepjátékokhoz hasonló történetvezetésű darab, azzal a nem kis különbséggel, hogy a csaták valós időben zajlanak. A HoM alapjaiban véve egy igazi RTS, és játékmenetében is a műfaj megszokott kelléktárát vonultatja fel: a küldetések során nyersanyagokat gyűjtünk, épületeket húzunk fel, katonákat vásárolunk, és természetesen igyekszünk velük elpusztítani az ellenséget. Ugyanakkor ez a játék mégis más, hiszen rendkívül egyedi módon ötvözi az említett elemeket a Mana szeretnivaló fantasy világával. Itt ugyanis nem tankok és vadászgépek a főszereplők, hanem bátor gombaharcosok, apró sárga nyusziszerű gömböcök, vigyorgó fák és veszedelmes sárkányok. Azok számára, akiknek mostanában kicsit csömörük lett a sablon hi-tech katonás környezettől, mindenképpen üdítően fog hatni ez a színes mesevilág.

Persze joggal tehetjük fel a kérdést, hogy egér hiányában milyen irányítási metódust eszeltek ki a készítők, és a válasz pár perc játék után bizonyosan megérik bennünk: nagyszerűt! A program teljes egészében az érintőképernyőt használja, a gombok közül csak a D-pad-ot kell majd igénybe vennünk a látómező mozgatásához. A parancsok kiosztása logikus és pofonegyszerű: rábökünk a kijelölni kívánt egység buksijára, utána pedig a terep egy pontját megérintve már indul is a cél felé harcolni, követ gyűjteni stb. Ha egyszerre több alárendeltünknek szeretnénk utasítást adni, természetesen az is lehetséges. Erre egy külön ikont kell igénybe vennünk, aminek hatására megáll a játék, és a képernyőn a stylus-szal szépen körberajzolhatjuk azokat az egységeket, amelyeket mozgatni szeretnénk. Ez a módszer nagyon felhasználóbarát, és még az egeres irányításon is túlmutat, hiszen a touchpad-en BÁRMILYEN formát körberajzolhatunk, ezáltal az egymástól teljesen különálló lényeinket is azonnal kijelölhetjük.

A dolgunkat rendkívül megkönnyíti az is, hogy a képernyő alján pluszban helyet kaptak gyors-kijelölő ikonok is, amelyekkel egy szempillantás alatt képesek vagyunk elkommandírozni a különböző egységtípusokat. Ezeken kívül még egy apró helyre fogunk gyakran odabökni a stylus-szal, ez pedig a hajónk szimbóluma. A HoM-ban ugyanis egy űrhajó jelenti a bázisunkat, amely az Éjhattyú névre hallgat. Kecses járművünk belseje központi helyszín a játékban, hiszen ide tudunk épületeket felhúzni, és a lényeket is innen tudjuk majd megidézni. A legyártott harcosaink maguktól szépen lebukdácsolnak a hajó kikötözött vasmacskáján a földre, ahol már küldhetjük is őket háborúzni. Összességében az irányításról elmondható, hogy kényelmes és rendkívül kézre álló, és egyértelmű bizonyítékként szolgál arra, hogy DS-en is minden nehézség nélkül vezérelhető egy RTS is.

Csakhogy az egész mit sem ér, ha a parancsnokságunk alatt álló egységek nem hajlandóak végrehajtani az utasításainkat. A készítők sajnos igencsak vérszegény mesterséges intelligenciával ruházták fel harcosainkat, aminek talán legkellemetlenebb aspektusa a kritikán aluli útvonal-kereső képességük: a problémák már két egység esetében is érzékelhetőek, azonban ha ennél nagyobb kötelékeknek adunk ki menetparancsot, akkor az agyunkban elképzelt pedáns csapatmozgás legtöbbször merő káoszba fullad. A kijelölt cél felé meginduló alakulataink az esetek többségében össze-vissza ténferegnek. Elvesztik egymást, szétszóródnak, és az egész folyamat inkább emlékeztet egy hajnalig tartó rock-koncert után hazatérő baráti társaság félrészeg kolbászolására, semmint tűzben edzett katonák fegyelmezetten végrehajtott menetére. Egy valósidejű taktikai játékban az időtényező rendkívül fontos szerepet játszik, és az embereink “butasága” éppen a gyors és precíz reagálás lehetőségétől foszt meg bennünket. Hadd idézzem az idősebb Moltke szavait: “Nincs az a haditerv, amely túlélné az ellenséggel való találkozás első 5 percét.” Nos, ebben a játékban ez olyannyira igaz, hogy szinte fölösleges is bármilyen tervet kovácsolnunk, hiszen annak kivitelezése általában megbukik a folyton eltévedő csapataink bénázáson. Ráadásul a szétszéledten csámborgó egységeink elvesztik a tömegükből származó lökő erőt is, ezért még a legalaposabban előkészített offenzíváink is katasztrófába torkollhatnak. Hiába hozunk létre egy erős csoportosítást, ha sosem tudhatjuk, hogy vajon elérik-e valaha katonáink a kijelölt körzetet. A játékmenetre ez rendkívül rányomja a bélyegét, és minden lépésünk egyfajta hazardírozó jelleget kap, hiszen egyszerűen nem tudjuk érvényre juttatni a hadművészet egyik legősibb axiómáját, miszerint az erőket térben és időben egyesítve kell alkalmazni. A jó hír viszont, hogy olyan kifinomult dolgokkal, mint a súlyképzés és a relatív erőfölény elérése, itt nem is nagyon kell foglalkoznunk, hiszen az ellenség AI-je sem tartozik az eget verő harci géniusz kategóriába. Nagy kár, hogy a fejlesztők nem csiszolgatták még egy kicsit ezt az otromba mesterséges intelligenciát, hiszen ez ebben a formában nagy hatékonysággal gyilkolja a játékélményt.

Különösen szembeötlő az előbb taglalt hiba, ha szemügyre vesszük a játék egy másik olyan elemét, ami minden RTS-ben kulcsfontosságú kérdés: az egységek közötti egyensúlyt. Vitán felül áll, hogy a fejlesztő Brownie Brown munkásemberei ezt a kérdést igen egyszerűen, ámde egyúttal igen nagyszerűen oldották meg. A megidézhető egységek 4 nagyobb kategóriába lettek beosztva: vannak szárazföldi, nehéz, repülő és távolsági lények. A különböző típusok egymáshoz viszonyított kapcsolatát bónuszok és büntetések jellemzik. Például szárazföldi katonáink dupla nagyot sebeznek a távolsági egységekre, míg a nehéz kategóriájú harcosoktól kétszeres mértékű sebzést kaphatnak be. Ez a megoldás rendkívül finom taktikázásokra ad lehetőséget, és az esetek többségében a helyes egyensúly megtalálása jelenti a kulcsot az adott küldetés sikeres teljesítéséhez.

A játékban egyébként nagyon aprólékos okító rész található (az információkat később is bármikor visszaolvashatjuk egy külön menüből), amellyel könnyen elsajátíthatjuk eme letisztult és nem túlbonyolított rendszert. A négy alaptípuson kívül még háromféle kreatúrával akadhatunk össze: a nyersanyagokat gyűjtő cuki állatkákkal, a speciális lényekkel és a hősökkel. A gyűjtők dolga értelemszerűen a kétféle nyersanyag, az ún. gaia kő és a bogyók beszerzése. Az előbbi az épületek felhúzásához szükséges, míg a második a katonáink megidézéséhez elengedhetetlen komponensként szolgál. A különleges egységek nem tartoznak bele a lények közötti hagyományos erőegyensúly-szisztémába, hanem mindig valamilyen extra képességük van. Ebbe a kategóriába tartoznak például a vakondmedvék, akiket mozgás közben lehetetlen sebezni, a domborzati viszonyok pedig nem akadályozzák őket a közlekedésben — ergo ők a tökéletes felderítők. A hősök mindig a történet szerint hozzánk verődő karakterek, akiknek sajátos jellemzőjük, hogy az RPG-kben megszokott módon különböző tárgyakat aggathatunk rájuk, ezzel növelve statisztikáikat (szinteket ugyanis nem lépnek). A felszereléseket a küldetések után kapjuk, mindig az aktuális teljesítményünknek megfelelően. A történetben előrehaladva összefutunk majd a Mana játékokban mindig is fontos szerepet játszó Spirit-ekkel (elementálokkal), akik nemes ügyünket támogatva szépen sorban felajánlják hatalmukat a csapatunk számára. Ezután a hősök képessé válnak az adott elementálhoz tartozó varázslat használatára is.

A játék körítéséről is kell pár szót szólnunk, hiszen az csillagos ötös! A duálképernyős konzolunkat mostanság elárasztó szeméthalmaz közepette drágakőként ragyog eme produktum, már ami a tálalást illeti. A megjelenítés igényes, és habár a játéktér elég puritán 3d-s grafikával lett megáldva, de a rajta lévő síkbeli sprite karakterek egytől egyig szuperül vannak kidolgozva. A színek élénkek, a nem csekély számú dialógust kísérő rajzok gyönyörűek, és a főmenü előtt vetített anime-intro is remek. A háttérzene szintén kellemes benyomást tett rám, a felcsendülő dallamok hosszútávon is hallgathatóak, és egy-két emlékezetesebb darab is akad a zenei felhozatalban (Japánban 2cd-s OST is megjelent). A HoM-ban ugyan többjátékos opció is helyet kapott, azonban látszik, hogy nem ez a játék főprofilja: mindössze két játékos mérheti össze erejét lokálban, de a multis csatározásnál mindenkinek csak azok az egységek és épületek állnak rendelkezésére, amiket az illető már megnyitott az egyjátékos módban. Ez pedig bizony kiegyenlítetlen meccseket eredményezhet...

Mindent egybevetve a mérleg még a rettenetes AI ellenére is a pozitív oldal felé leng ki. Az irányítás van olyan jó, hogy más játékokban is viszontlássuk, és ha a fejlesztők legközelebb kijavítják a mesterséges “intelligencia” okozta bődületes hibákat, akkor még egy igazi klasszikus is születhet!

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Rainbow Cotton - a pamutboszi visszatér

A Cotton játékok gyakorlatilag új életre keltek az elmúlt években, és nem telt el sok idő, hogy az obskúrus Rainbow Cotton is megkapja a maga felújítását. A Dreamcast-éra játékai a gyönyörű SEGA-árkád életérzést hozták, és a Success 3D-s pamutboszija is tele volt szívvel-lélekkel. Lássuk a cukorkát, induljon a tea-parti!

1 órája
1

Kaszál a Microsoft és a Remedy - ez történt kedden

Továbbá: Nintedo és EA üzleti jelentés, Don’t Kill Them All, Hades II, Wholesome Direct, Rocksmith+.

14 órája
10

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

1 napja

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

1 napja
1

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

1 napja
52

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

1 napja
7

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

1 napja
9

Heti megjelenések

2 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

3 napja
1

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

4 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

5 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

6 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

6 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

7 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

7 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

7 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

8 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

8 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

8 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

8 napja
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==