“A sword by itself rules nothing. It only comes alive in skilled hands.” - Sir Te (Crouching Tiger, Hidden Dragon)
A Ninja Gaiden négy esztendővel ezelőtt jött, látott, és egy laza mozdulattal kettéhasította az akciójáték-rajongók táborát: a “szakma” és a keménytökű, szívós katana-bajnokok rögvest leborultak nagysága előtt, azonban a kevésbé elszánt, halandó koca-nindzsák lelkesedését hamar porba tiporta az ősidők hajnalát idéző kegyetlen nehézségi szint. Azt azért az utóbbi csoport tagjai is megsejtették, hogy valami párját ritkítóan minőségi szórakozásból maradnak ki, de idegszálaik és környezetük épségének megóvása érdekében csak távolságtartó ájtatossággal csodálhatták a remekművet. A Team Ninja fejlesztői eme szerényebb képességű játékos-réteget célozták meg, mikor úgy döntöttek, hogy Hayabusa démonirtó eposzának egy köztudottan “casual”-barát konzolon, Nintendo DS-en is nyitnak egy fejezetet Dragon Sword címmel.
A játék elindításakor az első szembetűnő különlegesség, hogy a gépet a Hotel Dusk-hoz hasonlóan derékszögben elforgatva kell a kezünkbe vennünk. Ebből az alapállásból adódóan az irányítás teljes mértékben az érintőképernyő használatára épül, ami igen nagy pozitívum, hiszen mégiscsak ez a DS igazi kuriózuma. A főmenüben nem sokat teketóriázhatunk, egyetlen valódi lehetőségünk van: irány a harcmező! A Sárkánykard történetileg egyenes folytatása az Xbox-os eredeti epizódnak, az események fél évvel a Sötét Sárkány Penge Incidens után játszódnak. A cselekmény nyitányakor hősünk éppen egy rendkívül vonzó ifjú hölgyeményt, Momiji-t okítja a kardforgatás magas művészetére - a jelenet egy bemelegítő rész, amely során kicsit szoktathatjuk magunkat a stylus-szal való kaszaboláshoz. A rövid prológusban a fehérben feszítő ninja-nőt irányíthatjuk, azonban nem sokat gyönyörködhetünk az idilli tájban: a hegyek között megbújó kis falunkat ugyanis megtámadják a gonosz Fekete Pók Klán tagjai, akik végül foglyul ejtik Momiji-t. Hayabusa szívének azonban kedves a lány szabadsága, ezért morog egyet, morcosan összehúzza a szemöldökét, és elindul, hogy rossz napot csináljon minden démonnak, akinek köze van az ügyhöz. A sztori nem túl bonyolult, de nincs is ezzel baj, hiszen a Ninja Gaiden-t nem is ezért szeretjük....
“If on your journey, you should encounter God, God will be cut.” - Hattori Hanzo (Kill Bill Vol. 1)
...hanem a látványos, ujjzsibbasztó akciókért. Olvasóink joggal teszik fel a kérdést, hogy miként lehetett az eredeti komplex irányítási szisztémát átültetni DS-re, mi pedig elégedetten válaszolhatunk: kiválóan! A mozdulatok előcsalása rendkívül egyszerű és meglepően kézre álló: ha futni szeretnénk, csupán a kívánt irányba húzzuk a pálcikát; ha miszlikbe szelnénk a gazfickókat, akkor vagdalkozó suhintásokat nyomunk a bucijukra; ha dobócsillagokkal hajigálnánk, mindössze bökdösnünk kell a kívánt célpontot; és ha netalán ugrándozni támad kedvünk, értelemszerűen felfelé masszírozzuk meg a képernyőt. Az alapmozdulatokon kívül természetesen tanulunk majd még extra-technikákat is: hosszabb kombó-sorozatok, ugrásból végzett nagy erejű csapások, levegőből nyilazás, kitérő gurulás - van itt minden, mi szem s szájnak ingere. A fogásaink arzenálja noha valamivel szerényebb, mint a nagygépes verzióban, de a Ninja Gaiden-fíling így is remekül visszaköszön az ismerős lehetőségek által. A védekezés az egyedüli mozdulat, melyhez gomb lenyomása szükséges: ez lehet akár a D-pad egyik iránybillentyűje, de valamelyik hátsó ravasz is.
Hősünk azonban nem csak testének lenyűgöző - a háttérben már-már magfúziós folyamatot sejtető - energiáit használhatja fel, ugyanis ezúttal is rendelkezésére áll a ninpo-mágia. A varázslatok nagy erejű támadások, melyeket a képernyőn megjelenő szanszkrit írásjel gyors kifestésével hívhatunk elő. A megidézett misztikus energiát ezután korlátozott ideig kedvünkre terelgethetjük a terepen, és irthatjuk vele az ellent. A ninpo-trükkök nemcsak a szorult helyzetekből való kikecmergés, de a továbbjutás eszközei is lehetnek, amikor például egy-egy akadályt (pókháló, úttorlasz) kell a segítségükkel felszámolnunk. Mindent egybevetve az irányítás pillanatok alatt elsajátítható, és könnyed, ám egyszersmind dinamikus érzetet nyújt - remek megvalósítása tovább öregbíti a készítő urak patinás hírnevét.
A Dragon Sword nemcsak a profin kivitelezett harcrendszere, hanem az igényes prezentációja terén is hű marad a nagy előd hagyományaihoz. Amit a fejlesztők a grafikából kihoztak, az egyfajta technikai bravúr: részletesen kidolgozott, gyönyörűen animált karakterek siklanak tova az ízlésesen megrajzolt renderelt hátterek előtt, miközben szaggatással még a legdurvább tömegbunyók effekt-gazdag parádéja közepette sem találkozunk. A főellenségek látványa különösen mellbevágó, hiszen pofásan kinéző, tisztes méretű sárkányok meg egyéb pokolfajzatok ellen kell megmérkőznünk picinyke, de teljesen 3D-s környezetben - itt bizony a programozók elmentek a DS képességeinek határáig. Ráadásul nemcsak a vizuális, de a zenei tálalás is igen meggyőző: a hagyományos keleties hangzású dallamok, a dögösebb rock-betétek és a filmszerű, epikus háttérzenék váltakozása igencsak kellemes benyomást tett ránk.
A játékmenetet illetően szintén nem lehet egy rossz szavunk se. A nehézségi fokot ezúttal jócskán lejjebb pakolták a fejlesztők, így bárki számára nyitott a sikerélmény lehetősége. A harcok általánosságban könnyűnek mondhatóak, még a Boss-ok legyőzésénél sem kell kitépnünk a körmeinket, hiszen a második-harmadik próbálkozásra biztos a győzelem. Mindemellett a helyszíneken lépten-nyomom mentő-szobrokba ütközünk, amelyek teljesen feltöltik életerőnket és ninpo-manánkat, ezzel biztosítva, hogy soha ne kelljen idegesítően messziről újrakezdenünk az adott pályaszakaszt. Az aktuális küldetés teljesítése után pedig mindig visszatérhetünk a nyugvópontként funkcionáló falunkba, ahol elbeszélgethetünk a lakosokkal, valamint az öregembernél vásárolhatunk ilyen-olyan fejlesztéseket (erősebb kard, hosszabb HP-csík, varázslatok) hősünk számára. A tempó végig nagyon kellemes, a monszta-hordák végtelen tengerben történő özönlését kellemesen ellensúlyozza a település csendes békéje.
Miután eleddig csak szépet-jót mondtunk a játékról, következzék hát a feketeleves. A Dragon Sword rövid, nem kicsit, nagyon. A 13 fejezetet sajnos akár egy hosszabb délután is végigzongorázhatjuk, hiszen az egyes pályák teljesítése olyan 15-45 percet vesz igénybe szőrüstül-bőrüstül. Az 5-6 órás játékidő pedig valljuk be, pofátlanul kevés, még ebben a műfajban is. Hiába élvezzük az eltöltött időnek minden percét, ha csak arra elég ez a rövid aktus, hogy felizgasson, aztán kielégítetlenül az arcunkba tolja a befejező képsorokat. Persze megvan rá a lehetőségünk, hogy újrakezdhessük a kalandot nehéz-fokozaton is, de végső soron ez sem kárpótolhat bennünket ezért a brutálisan gyenge szavatosságért.
“But the ultimate ideal is when the sword disappears altogether. The warrior embraces all around him. The desire to kill no longer exists. Only peace remains.” - King of Qin (Hero)
Összességében a kurtasága ellenére is mindenkinek csak ajánlani tudjuk Hayabusa legendájának legújabb bővítményét, ugyanis a játékról minden ízében süt a Team Ninja-ra jellemző igényesség. A Dragon Sword kellemes kikapcsolódást nyújthat az akció-analfabétáknak és a nagymestereknek egyaránt: az előbbiek végre sikerrel villogtathatják katanájukat, míg az utóbbiak élesen tarthatják pengéjüket a Ninja Gaiden 2 nyári megjelenéséig.