Alternatív jelen - negyedik rész

Alternatív jelen - negyedik rész

dragCsető Zsolt2008.07.29. 09:34

Alternatív jelen cikksorozatunkban rendre olyan múltbéli, videójátékokkal kapcsolatos történéseket vizsgálunk, amelyek végül nem éppen úgy értek véget, mint ahogyan arra előzetesen számítani lehetett. Következzen a negyedik, kissé speciális fejezet.

Az eddigi három részben vizsgáltunk már átszabott hardvereket, kiegészítőket, játékokat, illetve hirtelen más irányt vett sorozatokat, a mostani (ha úgy tetszik) különkiadásban pedig olyan fejlesztésekről lesz szó, amelyek végül sohasem kerültek aranylemezre, és szépen eltűntek a feledés homályában.

Jöjjön tehát három mostani főszereplőnk, a furcsa halált halt Jurassic Park: Survival, a nemesebb cél érdekében feláldozott Raven Blade, illetve a rendkívül érdekes alapkoncepciójú Survivor.

JURASSIC PARK: SURVIVAL

A túlélő-horror műfaj és a dinoszauruszok izgalmas párosítása a kiadó és a játékosok szemszögéből nézve is remek húzásnak bizonyult a Capcom részéről, így nem meglepő, hogy - még ha kicsit késve is - akadt követője a Dino Crisis sorozatnak: a Vivendi és a Savage Entertainment a Jurassic Park: Survival-lal szeretett volna maradandót alkotni. A játék nem filmadaptáció lett volna, hanem egy teljesen különálló produktum: a történet szerint egy harmadik szigeten szokás szerint olyanok akarnak dínósat játszani, akiknek nem lenne szabad, főhősünk pedig a helyi komplexum biztonságáért felelős osztag tagjaként arra kényszerül, hogy megmentse társait és a kutatásokért felelős tudósokat - mindezt nem túl barátságos hüllőkkel és az ellenséges katonákkal a nyakában. A Survival kicsit másképp közelítette volna meg a témát, mint stílusbéli társai: a szemtől szembeni tűzharc csak ritkán lett volna alkalmazható, sokkal inkább menekülésre és a terepviszonyok kihasználására lettünk volna utalva - stílusához és alcíméhez hűen tehát egy igazi túlélő játék lett volna, ügyességi részekkel és fejtörőkkel.

A PlayStation 2 exkluzív játék rendkívül ígéretesnek tűnt: a helyszínek igen nagyok és változatosak voltak, a dínófelhozatalban minden megtalálható volt, kezdve az aprócska Compsognathus-októl kezdve a veszedelmes Velociraptor-okon át egészen magáig a zsarnokgyíkkirályig, és korához képest audiovizuális szempontból is teljesen rendben volt. A megjelenés először 2001 őszére lett kitűzve, majd 2002 nyarára tolódott, ám a játék végül sosem került a boltokba: a dolgok háttérben az állt, hogy a Vivendi végül nem fizetett kellő pénzt a licenszért.

Látjuk-e még valaha?: A szokásos kérdést, vagyis hogy "Örültünk-e volna neki?" ezúttal felesleges lenne feltenni, hiszen egy új játékot mindig szívesen látunk, így inkább arról érdemes beszélni, hogy számíthatunk-e a visszatérésre. A JPS esetében sajnos ez szinte teljesen kizárt: egy, a PS2 kínálatának első nagy rajába tervezett játék ma már csupán a nulláról felépítve tehetne próbát, de a filmsorozat lecsengésével már amúgy sem kapna akkora figyelmet, mint 6-7 évvel ezelőtt.

RAVEN BLADE

A Nintendo alatt működő Retro Studios újoncként, valamikor az évezred elején kapásból négy Gamecube exkluzív játék fejlesztésébe is belekezdett, melyek közül a legígéretesebb darabnak kétség kívül a Raven Blade tűnt. Napjaink játékkínálatából leginkább az Oblivion mellé állíthatnánk be: egy belső nézetű akció-kaland-szerepjáték egyvelegről van szó, tipikus fantasy környezetben, melyben hősünknek a legendás kardot - ez a Raven Blade - használva kell megszabadítania a világot a gonosz ártalmaitól. A játékban a hagyományos fegyverek mellett természetesen a mágia is megjelent volna, mint alternatív harceszköz, amiket aztán számtalan különféle ellenfél, illetve főellenség ellen vethettünk volna be.

A fejlesztés igen lassacskán haladt, ami betudható a négy párhuzamos project-nek, ám a kegyelemdöfést végül maga a Nintendo adta meg a Raven Blade-nek: a Metroid Prime hirtelen maximális prioritást kapott, és mivel Samus visszatérésének elkészítésével a Retro Studios lett megbízva, ezért a texas-i csapat kénytelen volt leállítani mind a négy játékának fejlesztését.

Látjuk-e még valaha?: A Raven Blade nem volt messze attól, hogy teljesen elkészüljön, a Retro pedig köztudottan felhagyott egy időre a Metroid játékok készítésével, így akár az sem lenne elképzelhetetlen, hogy a fejlesztés végül Wii-n fejeződjön be.

SURVIVOR

Érdekes, hogy két olyan játékról is szó van most, melyek címében szerepel a túlélés, ám ezt saját maguknak végül nem sikerült abszolválniuk. A német Replay Studios nemes egyszerűséggel Survivor címmel ellátott fejlesztésének semmi köze a két évadot nálunk is megélt reality-hez, csupán túl kell élnünk benne néhány esetet - konkrétan a világ legnagyobb katasztrófáit. Ezek közül hat ismert: a Titanic elsüllyedése (1912), az atombomba Hirosimában (1945), a földrengés Mexikóvárosban (1985), az Andrew-hurrikán (1992), a szeptember 11.-ei terrortámadás (2001) és a paraguay-i tűzeset (2004). A konkrét játékmenetről egyébként meglehetősen kevés dolog derült ki: annyit tudni, hogy a túlélésért való kűzdelem mellett GTA-szerű mellékküldetéseket is megcsinálhattunk volna.

A Survivor-t 2004-ben jelentették be, és fejlesztése eredetileg PlayStation 2-n, Xbox-on és Gamecube-on indult, majd hosszú csendet követően tavaly a német csapat elmondta, hogy a munkálatok az újgenerációs platformokon folytatódnak, ám egyebet azóta sem hallottunk róla - az össz képanyag is csupán annyi a játékról, amennyi fentebb látható. Nem meglepő, hogy ezek után a videójátékos sajtó a leállított project-ek közé sorolja a Survivor-t.

Láthatjuk-e még valaha?: A most vizsgált három cím közül talán a Survivor-nak van a legnagyobb esélye a túlélésre, egyrészt azért, mert hivatalosan a cancel ténye még nem lett megerősítve, másrészt pedig azért, mert legalább csak egy év telt el azóta, hogy utoljára hallottunk felőle, még ha az akkor mondogatott 2008-as megjelenés nem is nevezhető realitásnak. Borzasztóan érdekes a játék alapötlete, így már csak ezért is jó lenne, ha végül mégis csak viszontlátnánk.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

4 órája
5

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

7 órája
8

Heti megjelenések

1 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

1 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

3 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

4 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

5 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

5 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

5 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

6 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

6 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

6 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

7 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

7 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

7 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

7 napja
1

Heti megjelenések

7 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

8 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

2024.04.27.

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

2024.04.27.
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==