InfamousTeszt

Szuperhősös játékokkal tele van a padlás, és még a pincébe is jut belőlük. A többségük persze valamilyen szinten filmlicensz, és egyre inkább jellemző rájuk, hogy a lineáris kalandok helyett nyitott, szabadon bejárható világokba helyezik az akciót. A Spider-Man sorozat már az előző generációban megmutatta, hogy egy szuperhős akkor érzi igazán jól magát, ha bejárhatja a várost, oszthat méretes pofonokat földön, levegőben, és ha egy mód van rá, a felhőkarcolók tetején is. Az akciójátékok reklámanyagaiban mostanság előszeretettel használt “vertikális” divatszó itt már régen megvalósult, a magasságok és mélységek felfedezése az alapszolgáltatások közé tartozik.

Az Infamous nem filmlicensz, még csak nem is ismert szuperhéroszra épít. Eredeti történet, ami jócskán merít ugyan a zsáner évtizedes hagyományaiból, de magában is kitűnően megállja a helyét. A hős neve Cole, a történések helyszíne pedig egy elképzelt amerikai nagyváros, Empire City. Emberünk futárként tengeti az életét, van egy elhízott haverja, meg egy gondoskodó csaja, vagyis nagyjából minden rendben van vele... egészen addig, amíg az egyik küldemény el nem pukkan a táskájában. A hatalmas robbanás romba dönti a fél várost, megöl több ezer embert, de Cole valahogy mégis sértetlen marad. A kormány terrortámadást gyanít, gyorsan le is zárják a várost, elkezdenek hevesen semmit tenni a bent ragadt lakosság érdekében, a tévéből pedig ömlik a propaganda: maradj a hátsó feleden, minden oké, állambácsi majd megoldja a gondokat. Pedig tennivaló lenne bőven, Empire City minden szempontból összeomlik, az utcákat bandák és fosztogatók uralják, a rendőrség pedig nem tud, és sok esetben nem is nagyon akar tenni semmit ellenük.

Na majd Cole! Hősünk a robbanással kellemes képességeket zsebelt be, túlél bármilyen zuhanást, úgy ugrik, kúszik és mászik, mint egy cirkuszi macska, plusz érdekes barátságba keveredik Áram Manóval is, képes magába szívni, és magából változatos módon kilőni az elektromosságot. Az ilyen képességeket kamatoztatni illik, Cole pedig - kezdetben azért, hogy ne nézzék már terroristának, később pedig önszorgalomból - nekiáll rendet tenni a városban. A kezdeti képességei lassan, de biztosan elkezdenek bővülni, ezzel párhuzamosan pedig a világ is jól összezavarodik körülötte - belép a képbe az FBI, a csaja otthagyja, a cimborája egyre furcsábban viselkedik, és feltűnik egy titokzatos Kessler nevezetű alak is, aki láthatóan az életére tör - minden szuperhőshöz tartozik egy kötelező szupergonosz is, ugye.

Empire City három, fokozatosan megnyíló szigete sok kalandot kínál. A történetet a sztori-küldetések lendítik előre, de mellék-missziókból is akad bőven. Ők már csak azért is érdekesek, mert egyrészt a végrehajtásukkal tudjuk “bűnteleníteni” az adott negyedet, másrészt pedig vannak köztük olyan feladatok, melyeket csak jó, vagy gonosz karmával lehet elvállalni. Hogy mivel? Karmával, nem a macskáéval, hanem Coléval. Vagyis: Cole lehet jó vagy gonosz, minden cselekedete, minden végrehajtott misszió az egyik, vagy a másik irányba taszítja. Találkozunk majd jófajta erkölcsi dilemmákkal is: adjuk az éhezőknek a magasból lehalászott konzerveket, vagy zabáljuk fel magunk? Segítsünk a tömeg által lincselésre kiszemelt polgártársnak, vagy nézzük végig, ahogy fellógatják? A döntés, és a karmánk alakulása fontos, mert az akciókért is küldetésekért begyűjtött tapasztalati pontokat ennek fényében fordíthatjuk új képességek megvásárlására - ezek között vannak olyanok, amit csak jófiúként (vagy gonosztevőként) tudunk magunkhoz szólítani.

Az Infamous legnagyobb erőssége Cole és város találkozása. Emberünk akrobatikus képességei akkor érvényesülnek igazán, ha gyorsan akar eljutni egyik pontból a másikba. Egész Empire City az ő külön bejáratú játszótere, amit látsz, arra fel is tudsz mászni, le tudsz ugrani róla, vagy a várost behálózó vezetékek segítségével villámgyorsan közlekedni tudsz köztük. A mászás, csúszás, ugrálás és zuhanás átkozott látványos, és nagyon dinamikus, köszönhetően elsősorban annak, hogy a Sucker Punch (a fejlesztők) erős rásegítést alkalmaznak minden mozdulatnál, nem kell pontosan ugranod, elég, ha nagyjából eltalálod a célt, a játék ügyesen feldob (általában) oda, ahová ugrani akartál. A rendszer kezdetben furcsának tűnik, a később rendkívül intenzívvé váló eseményeket átélve azonban csendben meg fogod köszönni, hogy nem kell pixel-akrobatát játszanod a nyakadba szakadó káoszban. Cole fegyvereket ugyan nem használhat, de nincs is rá szüksége. “Ha áram van, minden van” - tartja a mondás, esetünkben pedig hatványozottan igaz a kitétel. Cole villámoz, áramgránátokat dobál, időt lassítva mesterlövészkedik, villámrakétákat okád magából, árammal gyógyítja magát és másokat... a sor folytatható lenne, de a későbbi képességek túl élvezetesek ahhoz, hogy itt lőjük el őket. Harcolni egyébként rengeteget fogunk, a három sziget eleve három bandát jelent, a fokozatosan (és néha kissé kaotikus módon) kibontott sztorival párhuzamosan az Infamous ügyesen adagolja az új ellenfeleket, és a kötelező boss-harcokból is kapunk - keveset, de látványosat.

2009-ben megjelent PS3 exklúzívként alapvető elvárás, hogy az Infamous jól nézzen ki. A játék nem okoz csalódást, különösen az animáció, és a nagypályás rombolás (tessék beereszteni az utolsóként megnyíló képességet egy tömött utcába...) terén emelkedik ki magasan az átlagból, de maga Empire City is részletesen megalkotott, remekül kinéző helyszín. Gondok persze akadnak itt is, a vizuális jellegű problémák (a semmiből előbukkanó tereptárgyak, rövidebb belassulások) nem jelentősek, a bugok láttán viszont morgolódtunk egy sort - csúszós animációs fázisban bent ragadó Cole, a térképről hirtelen eltűnő, majd felbukkanó küldetések, beindulni nem hajlandó szkriptelt jelenetsor, sőt, egy esetben teljesen váratlan fagyás - tisztában vagyunk vele, hogy meg kellett jelennie a másik nagyon hasonló játék előtt, de ezekre azért juthatott volna idő. A jó hír: egyik hiba sem akasztja meg a játékot, maximum a homlokodat fogod ráncolni miattuk. Külön dicséretet érdemel viszont Amon Tobin fantasztikus zenéje - viszonylag ritkán szól, de akkor elsőrangúan festi alá a történéseket.

Ha a fentiekből esetleg nem derült volna ki: az Infamous remek játék. A hangulat kellően borongós, a sztori első blikkre botladozik ugyan, de később bőségesen kárpótol. Az Infamous valami átkozott jól össze van rakva, pont olyan mozdulatokat kapsz, amilyenekre szükséged van, a harci képességeid változatosak, és a küldetések maximálisan arra vannak kihegyezve, hogy használd is őket. Empire City tetején suhanni pedig szuper élmény. A Sucker Punch megcsinálta: az Infamous a jelenlegi szuperhősös kínálat legvonzóbb, mindenki számára bátran ajánlható darabja.

Tovább is van: a második oldalon jobban elmélyülünk az Infamous lelkivilágában - némileg szubjektív, enyhén spoileres módon. Többet akarsz tudni? Katt a lenti oldalválasztóra!

Mennyire tetszett a sztori? Röviden: nagyon. Ami érdekes, mert kezdetben nagyon átlagosnak tűnik, utána meg inkább zavarosnak. A Sucker Punch talán túlságosan is a fontosabb események után felbukkanó animált képregény betétekre épít, minden mást beszélgetésekből és telefonhívásokból kell kibogoznunk, ezért néha nem teljesen világos, hogy mit, miért, és kivel csinálunk. A harmadik (utolsó) sziget környékén aztán már kezd összeállni a kép, a vége pedig... maradjunk annyiban, hogy az utóbbi évek egyik legfaszább játékbefejezését nézheted végig, és a vége főcím kezdetén “folytatást, most!” rikoltással pattansz fel a kanapéról.

Milyen a város? Empire City-ben az a jó, hogy nem a megszokott beton-üveg metropolisz. Felhőkarcolók nincsenek (magas épületek azért vannak), a város sokkal inkább európai stílusjegyeket mutat. Jól áthozza a “nagy katasztrófa történt” érzést, a kettes számú sziget gettója különösen lepusztult. Plusz: az egész láthatóan a képességeidhez igazítva van megépítve, ügyesen kialakított útvonalakkal - szükség is van rájuk, lesznek olyan küldetések, ahol helikoptert kell üldöznöd, vagy repülőkre kell vadásznod, a villámgyors magassági akrobatika itt nélkülözhetetlen.

Milyenek a küldetések? A legtöbb nyitott világban játszódó játék ott vérzik el, hogy hiába nagy a város, amikor nincs mit csinálni benne. Az Infamous viszonylag ügyesen hidalja át a problémát, a sztori-missziók egyáltalán nem ismétlik magukat, a mellék-küldetések néha igen, de igazán sokféle van belőlük, nem három-négy missziót ismételgetsz a végtelenségig. Boss-harcokból kevés van, és inkább látványosak, mint eredetiek - a látványnak viszont adnak rendesen ilyenkor, a második szigetet lezáró harcot Cole egy “szentséges szar!” kiáltással vezeti be - ahogy meglátod, hogy mivel állsz szemben, maximálisan igazat fogsz adni neki.

Jó, vagy gonosz? A választás adott, tulajdonképpen mindegy. Elvileg a kettő között is lehet egyensúlyozni ugyan, de nem érdemes, mert a játék azt jutalmazza, ha nagyon jó, vagy nagyon gonosz vagy. Lesznek olyan képességek, amik a jóságod / gonoszságod mértékéhez vannak kötve, és a későbbi, erősebb verzióikat csak úgy tudod megnyitni, ha a maximumig tornázod a jó / gonosz karmádat. Mi jófiúként nyomtuk végig, a némileg eltérő képességek, és a tizenöt, egymást kizáró jó / gonosz misszió okán végig fogjuk tolni a másik oldalon is. A sztorit gyanúnk szerint nem befolyásolja, hogy melyik utat választod, a főbb események kötöttek.

Mennyi időt fogok vele eltölteni? Az tőled függ. Elvileg meg lehet csinálni úgy is, hogy kizárólag a sztoriküldetéseket nyomod, de úgy nem érdemes. A mellékmissziókért sok tapasztalati pont jár, dinamikusan fejlődni pedig ezekből tudsz. Két gyűjthető dolgot is kapsz: az egyik fontos karakter a városban szétszórt üzenetei a sztorit mélyítik, a kék shrad-ek gyűjtögetése pedig a maximálisan magadba szívható energia mennyiségét növelik - utóbbi igen hasznos dolog, érdemes nem hanyagolni, és már az elején megkezdeni a gyűjtögetést. Nekünk elsőre úgy tizenöt óránk ment bele, nem csináltunk meg mindent, és simán maradt benne még egy (gonosz) végigjátszás is. Multi nincs, talán legközelebb.

Valamit a végére? Folytatást, folytatást, folytatást, folytatást, folytatást!!!