[Próbakör + Interjú] Assassin's Creed: Brotherhood

Assassin's Creed: Brotherhood

dragCsető Zsolt2010.08.23. 17:40

A Ubisoft kínálatának csúcsát egyértelműen az Assassin's Creed: Brotherhood testesítette meg a múlt héten lezajlott Gamescomon. A montreali stúdió legújabb fejlesztésével mi is ismerkedtünk egy kicsit, sőt, utána még a fejlesztőkkel is elbeszélgettünk. Próbakör és interjú.

A második részben bemutatott világ (a reneszánsz Itália), és a szintén jól ismert főszereplő (Ezio Auditore da Firenze) miatt sokak számára elsőre úgy tűnhetett, hogy az Assassin's Creed: Brotherhood nem lesz több egyszerű expanziónál, amely a multiplayer bevezetésén túl nem egészíti ki túlságosan sok mindennel a már jól ismert receptet. A Gamescomon erőteljes cáfolatot kaptunk: a Ubisoft Montreal bemutatta számunkra a játék sztori módját, és egyáltalán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy minden fél percben valamilyen újdonságba botlottunk.

A mellékküldetések nélkül nagyjából tizenöt órányi virtuális történést felkaroló sztori a kettes epizód utolsó helyszínén, Rómában játszódik, az akkori aprócska kóstoló helyett most azonban egy teljes, és nem mellesleg gigantikus várost kapunk: Itália fővárosa nagyjából háromszor akkora lesz, mint a második rész Firenzéje. A történet egyébként Ezio és a Borgiák közötti ellentétre épül, akiket hősünk egy bérgyilkos céh létrehozásával szeretne megfosztani a hatalomtól.

Társaink kiemelt szerepet kapnak a Brotherhoodban. Életerőnk alatt például felbukkan majd egy másik sáv is, melynek egy-egy egységéért cserébe segítséget kérhetünk: a kijelölt célpontot egyetlen gombnyomással kiiktathatjuk a többieket előhívva. Bérgyilkosainkat fejleszthetjük is: missziókra küldhetjük őket Európa egyéb tájaira - ha segítőnk sikerrel jár (ennek valószínűségét egy százalékos érték mutatja), akkor tapasztalati pontokat kap, amivel szintet léphet. Hogy miért jó ez nekünk? Egyrészt természetesen azért, mert így egyre erősebb társaink lesznek majd, másrészt pedig azért, mert a sikeres missziókért némi pénz is üti a markunkat, ami azt jelenti, hogy egy újabb bevételi forrás bukkan fel a játékban.

Ezio lehetőségei is alaposan kibővülnek. Ott vannak például a lovak, amelyek immáron a városban is használhatóak lesznek, és néhány új mozdulat is kapcsolódik hozzájuk (gyilkolni is lehet róluk), de a hősünk által bevethető eszközök palettája is jócskán kivőbül. Ott van például az ejtőernyő, amit bevetve még gyorsabban suhanhatunk végig a háztetőkön és az utcákon, de fegyverarzenálunk is terebélyesedik, többek között olyan harceszközökkel, mint a nyílpuska. Ahogyan az elvárható, maga a harc is finomodik: kapunk egy adag új mozdulatot és kivégzést, a legjobban azonban a második részben bemutatkozott rejtett pisztoly nyerte el a tetszésünket, amit most már a közelharc során is el-elsüthetünk, tovább mélyítve a kombózási lehetőségeket. Ha már kombózás: a fejlesztők jobban fognak ösztönözni minket erre, szerintük ugyanis a játékosok túlságosan erősen építettek az egyébként kétség kívül erős ellentámadásokra - ezek használhatóságából visszavettek valamelyest.

A nagyjából negyed órás ismerkedés során jól látszott, hogy hiába telt el kevés idő a második rész óta, a Ubisoft Montreal nem üldögélt sokáig a jól megérdemelt babérjain, és szinte minden elemében megpróbálta még tovább csiszolni, tökéletesíteni az Assassin's Creedet. A látottakból kiindulva egyértelműen el is hessegethetőek a pesszimista gondolatok: a Brotherhood kétség kívül teljes értékű epizódnak ígérkezik, amely néhány érdekes újdonság bevezetésével még sokrétűbb élményt fog nyújtani a játékosok számára.

Még nincs vége: a következő oldalon egy interjút is olvashattok az Assassin's Creed: Brotherhoodról, melyet a Ubisoft Montreal két emberével készítettünk.

Az Assassin's Creed: Brotherhooddal történt ismerkedést követően megragadtuk az alkalmat, hogy elbeszélgessünk egy kicsit a Ubisoft Montreal csapatát képviselő srácokkal. Vincent Pontbriand producerrel, valamint Gaelec Simard küldetésdizájnerrel készítettünk interjút.

*Gamer365:*A Brotherhoodban folytatjátok Ezio történetét. A sztori visszatér Desmondhoz is?

Ubisoft Montreal: Igen. Továbbra is követjük Desmondot a jelenben, és minden ott folytatódik, ahol az Assassin's Creed II-ben abbamaradt.

*G365:*Lesznek új típusú mellékküldetések?

UM: Igen, lesznek. Visszahozzuk a rejtett helyszíneket is, és lesz néhány egzotikusabb misszió is. Megváltoztattuk a kapcsolódó háttértörténetet is, mert nem szerettük volna, ha ugyanaz lenne, mint a második rész esetében.

*G365:*Az Assassin's Creed II-ben már láthattuk Róma egy apró szeletét. Mindig is így terveztétek, vagy a második rész fejlesztése közben döntöttetek úgy, hogy nem rakjátok bele a játékba a teljes várost?

UM: Minden úgy történt, ahogy terveztük, Rómának valóban csak egy kis részét akartuk megmutatni a játék végén. Ezt követően érkezett a visszajelzés a játékosok részéről, hogy még többet szeretnének Ezioból és a reneszánsz Itáliából. Emellett a második rész története Rodrigo Borgia felemelkedéséről és Ezio bosszújáról szólt, míg a Brotherhood néhány évvel később játszódik, és inkább Rodrigo fiáról, Cesare-ról szól. Próbálunk hűek maradni a történelemhez, Cesare például a pápai hadsereg vezetője volt, szóval emiatt megvan a lehetőség arra, hogy visszatérjünk Rómába. Emellett Firenze és Velence sokkal jobban magán hordozza a reneszánsz stílusjegyeit, éppen ezért ez a két város jobb választásnak bizonyult az Assassin's Creed II esetében.

*G365:*Ami a zenei aláfestést illeti: mennyire építetek az Assassin's Creed II-re ilyen szempontból? Sok témát fogtok átvenni a második részből, vagy új dallamokra kell számítani?

UM: Teljesen új zenék lesznek. Néha hallhatóak lesznek ismerős motívumok, de összességében teljesen új anyagról van szó. A zenéket egyébként ezúttal is Jesper Kyd szerzi.

*G365:*Én személy szerint minden idők egyik legjobb folytatásának tartom az Assassin's Creed II-t. Volt-e mégis olyan eleme a játéknak, amivel nem voltatok elégedettek?

UM: Igen, talán volt ilyen. Számomra például a lovaskocsis misszió az, amellyel nem voltam maradéktalanul elégedett.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

20 órája
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

1 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

4 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

5 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

5 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

6 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

6 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

6 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

7 napja
1

Heti megjelenések

7 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

7 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

2024.04.27.
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==