Dance CentralTeszt

A táncolós játékok érdekes pozíciót foglalnak el a videojátékos műfajok közt: ha jobbról nézed, casual, ha balról nézed hárdkór. Casual, mert mama, papa, és öcsike is tud játszani velük (táncolni valamilyen szinten szinte mindenki tud, és általában szeret is), de ha jó is akarsz lenni bennük, akkor nagyon hárdkór, komoly ritmusérzéket, ügyességet és nem utolsósorban állóképességet igénylő játékok. Tessék elmenni egy tisztességesebb játékterembe, és megnézni, hogy mit művelnek a profik a táncolós automatákon - a leadott teljesítmény és a koncentráció vetekszik bármilyen más műfaj követelményeivel.

A táncolós játékok közös pontja: valamilyen kiegészítőt követelnek, legyen a speciális játéktermi gép, táncszőnyeg, vagy mozgásérzékelős kontroller. Mármint: eddig ez volt a közös pont, mert a Harmonix Dance Central-ja a Kinect szenzoron kívül nem kér mást, “te vagy a kontroller”, ahogy a kamera reklámszlogenje is mondja. Működhet így egy táncolós játék? Naná, hogy működhet, és fél óra játék után arra is rájössz, hogy így működhet igazán. A táncolás és a Kinect egymásnak teremtett páros, olyannyira, hogy a magunk részéről egyértelműen a Dance Centralt-t tartjuk a jelenlegi Kinect kínálat legjobbjának, annak a játéknak, ami a műfajt kedvelőknek magában eladja az új technológiát.

Pedig semmi ördöngöset nem csinál, csupán jól használja a Kinect-et, és jól ismeri fel a kamera mögött megbúvó filozófiát: beállsz elé, egy perc alatt megtanulod, hogy mit vár el tőled, és jól szórakozol. Ennek megfelelően nem a képernyőn megjelenő táncost irányítod, a poligonember egyfajta tükörként funkcionál, utánoznod kell a mozdultait, minél pontosabban. A teljesítményedről menet közben több vizuális visszajelzést is kapsz. A táncos sziluettje körül megjelenő piros vonalak jelzik, ha valamelyik testrészed rossz pozícióban tartod, vagy rosszul mozgatod. A táncos alatt megjelenő kör mutatja, hogy mennyire sikeresen teljesíted az adott szekvenciát, a tökéletesen kivitelezett mozdulatok egymás után fűzése pedig pontszám szorzót növelnek - akárcsak más ritmusjátékoknál. A soron következő mozdulat csoportokat pedig külön kártyák mutatják be a képernyő jobb oldalán. A rendszer egyszerű, maga a feladat viszont egyáltalán nem az, a táncolós játékokban kevésbé járatosak nyugodt szívvel kezdjék könnyű fokozaton. A számokhoz rendelt tánc-rutinok pontos elsajátítása gyakorlást igényel, még úgy is, hogy alapfokozaton gyakorlatilag mindent végig lehet lazulni - persze csak akkor, ha nem a pontszámra hajtasz. A nehézség növekedésével a mozdulatok egyre komplexebbé válnak, a hard szekció tisztességes teljesítése után bárki büszkén húzhatja ki magát.

A Dance Central mozgásérzékelése jó, a visszajelzés folyamatos, az eredményül kapott élmény pedig abszolút kielégítő. A videojátékok hagyományos bája, hogy remekül teremtenek illúziókat: a Dance Central nagy erőssége, hogy nem csak megtáncoltat, hanem (némi gyakorlás után) tényleg profinak érzed magad (még akkor is, ha nagyon nem vagy profi). A koreográfia elsajátításához a játék a “Break it down” módban nyújt segítséget, mozdulatsorokra lebontva tanítja, gyakoroltatja be veled a szükséges lépéseket. Mivel a Kinect a teljes tested érzékeli, az élmény roppant dinamikus, nem csak a kezeddel hadonászol, mindened mozog, fél óra után garantáltan izzadni fogsz. A fitnesz-szempontokat előnyben részesítőknek hasznos szolgáltatás a “Workout mode” bekapcsolása - ez a testsúlyod megadása után szépen kiszámolja, hogy hány kalóriát égettél táncikálás közben.

A lemezen harminckét szám található, a kínálat tisztességes, és értelemszerűen a táncolható zenék közül válogat - a kurrens slágerektől a ma már nyugodt szívvel klasszikusnak nevezhető dalokig. A Dance Central karriermódja egyszerű, talán túlságosan is az: egymás mögé sorakoztatott számok, néhány zárt challange-pálya, a pontszámokból összerakott szintlépés, és az ehhez társuló jutalmak (folyamatosan megnyíló új karakterek, pályák, ruhák), és nagyjából ennyi. Sztori, vagy ilyesmi nincs, de valószínűleg nincs is rá szükség. A party-játékos örömöket a Dance Battle szolgálja, képernyő elől ellépős, illetve elé belépős módon. A prezentáció korrekt, a játék szép színes, némelyik karakter enyhén idegesítő (mármint: a szörnyűségesen lelazult szövegeik), de menüben választható, hogy kit szeretnénk látni a képernyőn, ergo ez is kiküszöbölhető. Apropó, menük: őszintén reméljük, hogy minden Kinect játék átveszi a DC “a kezemmel legyintem balra a választott opciót” megoldását a menüben való navigálásra, sokkal elegánsabb, gyorsabb, és kúlabb, mint a többi játék “mereven tartom a kezem tíz másodpercig” megközelítése.

Vallomás: nem vagyok az a táncolós fajta, a szórakozás ezen formáját mindig is az ellenkező nem becserkészéséhez vezető út kissé fáradtságos, de adott esetben hatékony első (második) lépésének tekintettem, semmi többnek. A táncolós mozgáskultúrám éppen ezért nagyjából egy jóllakott barnamedve szintjén mozog. A Dance Central-al ennek ellenére rendkívül jól szórakoztam, pláne társaságban, ahol volt szerencsém látni, hogy mire képesek vele azok, akik tényleg jól tudnak (és alapból szeretnek) táncolni. Az utóbbi kategóriába sorolható párom pedig nagyon élvezte, hogy végre van egy olyan játék, ahol kegyetlenül felém kerekedhet, és csak pislogok, ha megmutatja az addigi rekordomra ráduplázó (triplázó) pontszámát.

Manapság nagyon ritkán tudunk olyan játékokról írni, melyek egyértelműen új szintet, jól látható mérföldkövet képviselnek a maguk műfajában. A Dance Central ilyen, a Kinect által biztosított lehetőségeket, bátran, ügyesen használva, jól kitalált, és magvalósított játékrendszerrel ugrik előre egy méreteset. A valószínűsíthető folytatásnak elsősorban a szolgáltatások mennyisége terén lesz javítanivalója, az alapokhoz kár lenne hozzányúlni: a Dance Central már most, első nekifutásra a legjobb táncjáték a piacon.