[Teszt] Kirby's Epic Yarn

Kirby's Epic Yarn

VegaNagy-Sz. Ferenc2011.02.09. 18:20

A Nintendo belső fejlesztésű játékai között másodvonalas hősnek számító Kirby valószínűleg soha nem lesz a cég arca (helyesebben feje), de majd húsz éves múltja és ugyanennyi önálló megjelenése egyértelművé teszi, hogy ott lohol közvetlenül Mario, Donkey Kong és Link nyomában. Lassan nyolc éve annak, hogy utoljára tiszteletét tette nagykonzolokon, az utolsó négy cím hordozható gépekre jelent meg. Ez már csak azért is szomorú, mert a még Gamecube-ra bejelentett utolsó “nagy” epizód a gép haláltusájának esett áldozatul és került bele egy fiókba, amelynek azóta sem találják a kulcsát.

Az Epic Yarn ebből adódóan a Kirby sorozat első Wii-s manifesztációja, és több szempontból is megkavarja az eddig bevált formulát. A történet pont annyira szürreális, amennyire azt a Nintendo platformjátékaitól megszokhattuk. A széria állandó gonosztevői, King Dedede és Meta Knight ugyan itt is visszatérnek, de csupán egy-egy epizódszerep erejéig, a szálak ugyanis ezúttal Yin Yarnhoz, a mágus/szabó dualclass-os gonosztevőhöz vezetnek. Ez a rosszindulatú varázsló két félelmetes, halálfejes végződésű kötőtűvel mindenkit átlátszó fonállénnyé alakít át, így próbálván átvenni a hatalmat a kötöttáruk piacán. Meg az egész világon.

A sorozatot ismerve a legnagyobb változás a játékmenetet érinti, az eddigi Kirby-k nagy részében ugyanis a főhős a magyar népmesék kis gömböcéhez hasonlóan képes volt az ellenfelek beszívására és azok speciális tulajdonságainak átvételére. Ez az elem az Epic Yarn-ból teljes egészében hiányzik, ami nem csoda, hiszen Kirby hasa átlátszó, testének csupán a körvonalai vannak ábrázolva, így legalább nem kell választ adni arra a kínos kérdésre, hogy mi történik azokkal, akiket elnyel.

Habár az Epic Yarn ízig-vérig klasszikus, két dimenziós platformer, egy darab támadás és egy darab ugrás opcióval (így a kontrollert is fektetve kell használni), az igazi érdekességet nem a Nintendo játékokban ezerszer látott, és az elmúlt huszonöt évben tökélyre fejlesztett “hagyományos” pályaszakaszokban fogjuk felfedezni, hanem azokban a szegmensekben, ahol valamilyen járművé tudunk átalakulni. A transzformáció ilyenkor elkerülhetetlen, tehát nem az előttünk álló feladatok alternatív megoldási lehetőségéről van szó, hanem tudatos pályaépítésről: ezek a küldetések úgy lettek megtervezve, hogy Kirby adott alakjához igazodjanak. Ennek eredményeképp átváltozhatunk ufóvá, tengeralattjáróvá, tűzoltóautóvá, vonattá, vagy akár űrhajóvá is, a meghökkenés akkor válik teljessé, amikor az utolsó pályák egyikén vertikális, míg egy másikon egy komplett horizontális shootert találunk elrejtve.

Míg az alapmechanikát tekintve nem sok újat képes felmutatni, az átalakulásra építő pályaszakaszok annál jobban vannak megtervezve. Amiben egyértelműen brillírozik az Epic Yarn, az a pályák változatossága. Van, amikor hódeszkára pattanunk, máskor folyamatos meteoresővel vagy bombázással színesített szakaszokon kell végighaladnunk. Akad olyan küldetés, ahol a kamera folyamatosan mozgásban van, így nekünk sincs lehetőségünk megpihenni, és a vége felé a gravitációt is ki-be tudjuk kapcsolgatni bizonyos helyeken. Sziporkázó ötletek tucatjait vonultatják fel előttünk, soha egy percre sem válik monotonná a játék.

Elsőre azonban mégsem a ragyogó ötlethalmaz, hanem a vizuális megvalósítás szúr szemet. Ez a grafikai stílus bármilyen felbontásban, bármilyen konzolon megállná a helyét, a Wii-n nyilvánvalóan zsákutcának számító technikai erőfitogtatás helyett ugyanis az ötletes és művészi megoldások dominálnak a játékban. Az élőlények fonalakból, a környezet elemei szövetekből vannak összerakva, és szinte minden ezek elegáns animációiról szól: az ellenfelek úgy esnek szét, hogy kicsomózódnak, minden úgy mozog, mintha masnik kötődnének ki és be, Kirby támadása valójában egy suhintás testének egyik fonalával, a bossharcok során pedig állandó visszatérő elem, hogy a főnök egyik nehezen hozzáférhető gombját kell leszakítanunk. Sokszor a játékmenetet is közvetlenül befolyásolja, ha arrébb húzunk egy függönyt, vagy kinyitunk egy napernyőt.

A Kirby’s Epic Yarn-ból gyakorlatilag semmit nem látott az, aki csak az állóképeit ismeri. Kis túlzással kijelenthető, hogy a készítők feláldozták a bonyolult mechanikát az animációk kedvéért, olyan az egész, mintha folyamatosan kérkednének az vizuális ötleteikkel, hiszen még az új pályák is úgy nyílnak meg, hogy a környező fonalvilág átalakul körülöttünk, és elmesél egy történetet. Nem egyszer, ötvenszer.

A változatosság és a szemet gyönyörködtető képi világ azonban szinte észre sem vehető nehézséggel párosul. Vannak azok a játékok, amelyeken könnyű végigmenni, a Kirby erre is rátesz egy lapáttal, ugyanis ebben egyenesen lehetetlen elakadni. Meghalni nem lehet, a pályák lineárisak, a nehézség alig-alig emelkedik, kezdetben szinte minimális ügyességre van csak szükség.

Az igazi nehézséget más platformjátékokkal ellentétben itt nem az ügyességi elemek jelentik, hanem a leigázandó tartalom. A fő motivációs erőt nem az előttünk álló akadályok legyőzése, hanem sokkal inkább a gyűjtögetés jelenti, a tartalommal ugyanis nem fukarkodtak a készítők: ötven pálya és száz kihívás vár azokra, akik az Epic Yarn száz százalékát szeretnék látni. A kihívások egyébként egy fokkal nehezebbek az alapjátéknál és ezek mindegyike időre vagy pontszámra megy, az utolsó tíz-húszban már akadnak komolyabb, csak sokadik nekifutásra teljesíthető pályák is. A gombolyag 100%-os felgöngyölítése nekem húsz óránál is több ideig tartott, de szinte észre sem vettem közben az idő múlását.

*A Kirby’s Epic Yarnban két olyan elem van, ami többeket elijeszthet. Az első a gyerekes stílus - úgy gondolom, hogy bizonyos fokú érettséget és intelligenciát igényel az ilyen játékok befogadása, eltaszítani sokkal könnyebb ezeket. A másik probléma sokkal komolyabb, ez pedig a kemény kihívások hiánya, ami az utóbbi idők 2D platform-reneszánsza után érzésem szerint luxus a fejlesztők részéről, még akkor is, ha ez a sorozat hagyományosan könnyű.

Minden mással szemben az ellenállás teljesen felesleges és hiábavaló, a kötés, csomózás, horgolás és öltés ugyanis meglepően önfeledt szórakozást képes nyújtani videojáték formájában is. *

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Rainbow Cotton - a pamutboszi visszatér

A Cotton játékok gyakorlatilag új életre keltek az elmúlt években, és nem telt el sok idő, hogy az obskúrus Rainbow Cotton is megkapja a maga felújítását. A Dreamcast-éra játékai a gyönyörű SEGA-árkád életérzést hozták, és a Success 3D-s pamutboszija is tele volt szívvel-lélekkel. Lássuk a cukorkát, induljon a tea-parti!

2 órája
3

Kaszál a Microsoft és a Remedy - ez történt kedden

Továbbá: Nintedo és EA üzleti jelentés, Don’t Kill Them All, Hades II, Wholesome Direct, Rocksmith+.

15 órája
10

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

1 napja

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

1 napja
1

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

1 napja
53

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

1 napja
7

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

1 napja
9

Heti megjelenések

2 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

3 napja
1

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

4 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

5 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

6 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

6 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

7 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

7 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

7 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

8 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

8 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

8 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

8 napja
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==