Deus Ex: Human RevolutionTeszt

A Human Revolution bejelentése után joggal rándult meg a Deus Ex rajongók folytatások bejelentése utáni rángatózásra fent tartott, az orvosi szaknyelvben Sequelities Hysteria-nak nevezett izomcsoportja. Előzmény minden idők egyik legjobb játékához? Mikor az eredeti csapat sem bírt a folytatással, a második részt addig áramvonalasították (újabb izomrángások), amíg sikerült kiölni belőle szinte mindent, ami az eredetit vonzóvá tette? És különben is: mi ez, fedezékes lövölde, Deus of War? Már a cím is foglalt, ha ezt Kratos megtudja, vagdalthúst csinál a teljes kanadai bandából, és sóval-paprikával fogja feltálalni a spártaiknak két mitológiai rém kibelezése között.

A bejelentéseket követő órákra / napokra időzített rajongói hiszti tulajdonképpen jó dolog: ha a folytatás (előzmény) pocsékra sikeredik, akkor azért; ha végül jó lesz, akkor meg azért - a csökkentett elvárásokhoz képest pozitívan csalódtunk, ugye. Nem várom meg a cikk utolsó pár sorát, elmondom most: a Deus Ex: Human Revolution az utóbbi kategóriát erősíti.

2029-ben járunk, a jövőkép akár hihető is lehet. Szennyezett, koszba, füstbe és sötétségbe burkolózó nagyvárosok, a gazdagok nagyon gazdagok, a szegények pedig a kukákat túrják, vagy félautomata fegyverekkel felszerelkezve bandáznak a sikátorokban. A technológiai fejlődés az implantátumok irányába mozdult, az ember-gép fúzió a mindennapok valósága. Az új technológiákra alapozott cégek az üzleti élet új sztárjai, a (fém)kezük elér mindenhova. Hősünk, az ex-SWAT kommandós Adam Jensen az egyik ilyen cég, a Sarif Industries frissen felvett biztonsági főnöke. A Sarif vezető kutatója, a Jensenhez nem csak szakmailag kötődő Megan Reed áttörést ért el, a cégnek kongresszusi meghallgatása lesz - azaz csak lenne, ha nem törne rájuk egy csapat, implantokkal alaposan felszerelt rosszember. A kutatókat eliminálják, Jensen pedig élet-halál határán, szörnyű sérülésekkel fekszik a műtőasztalon. A folytatás sejthető: hősünk életét a technika menti meg, a Sarif orvosai dugig pakolják a cég által gyártott kütyükkel. Jensen összeszedi magát, éééés....

És itt hagyom abba a sztorimesélést (nagyjából az intrónál járunk), a Deus Ex esetében a további spoilerezés fokozott bűn. Ha ismered az eredeti Deus Ex-et tudod (ha nem, akkor elmondom), hogy a történetvezetése csavaros, valaki (mindenki?) mindig hazudik valamiről (mindenről?), és a vad konspirációs elméletek gyakorlatba átültetése is hétköznapinak számít. A Human Revolution az összeesküvés-elméletek halmozása terén nem jár annyira élen, mint az első rész, de a sztori így is kínál elég fordulatot, titkot és meglepetést ahhoz, hogy még véletlenül se próbáld elrontani magadnak az élményt a sztorielemek előzetes megismerésével. Maga a történet ráadásul meglehetősen egyedi, a Deus Ex egyik bája, hogy (némi túlzással) ahány játékos, annyiféle történet és végigjátszás, szerencsére a HR (is) bővelkedik a döntési helyzetekben - a kicsiktől a nagyokig, nem egyszer leszünk élet és halál urai a játékban.

A “Deus Ex egyik bája” írom odafent a döntésekről, de nyugodtam írhattam volna azt is, hogy “a Deus Ex legfőbb bája”. A “többféle megoldási lehetőség ugyanarra a problémára” megközelítés ugyanis a játék egészére igaz - és ezért Deus Ex a Deus Ex. A játék öt alappillérrel dolgozik: felfedezés, lopakodás, harc, párbeszédek és hekkelés. Öt oszlop, ötféle lehetőség - szinte minden estben. Az olvasó engedelmével gyakorlati példán keresztül fogom bemutatni őket, ami nagyon enyhén spoileres lesz, de tényleg enyhén (a játék elejéről származik). A feladat: Jensennek be kell jutnia a (zárt) rendőrségi épületbe, ott is alagsori hullaházba, hogy megszerezzen valamit (maradjon homályban, hogy mit).

Többféle módon tudod véghezvinni. Egy: bedumálod magad egy régi (Jensent amúgy erősen utáló) rendőr ismerősnél. Kettő: eldurran az agyad, elő a gépfegyvert, és Terminátor-stílusban (emlékeztek az első Terminátor filmre?) lemészárlod a fél kapitányságot. Három: alternatív bejáratokat keresel (több is van), és az épületen végiglopakodva / végighekkelve jutsz el a célodig. Négy: kombinálod a fentieket.

A negyedik opcióban rejlik a Deus Ex: HR IGAZI ereje. Nincsenek jó és rossz megoldások: csak megoldások vannak, és TE fogod eldönteni, hogy éppen milyen módszert alkalmazol. A küldetés első felét megcsinálhatod békésen, dumálva, aztán tíz percre átmehetsz terminátorba, aztán fél órára Solid Snake-be. Viszont: minden döntésednek következménye van, gyakorta olyan, amivel nem rögtön, hanem majd csak órák múlva fogsz szembesülni. A Deus EX: HR napjaink akciójátékaihoz képest méretes szabadságot ad a kezedbe, ezzel párhuzamosan mellécsempész jó adag felelősséget is. A dolog pszichológiai szinten is remekül működik, a döntéseket esetemben gyakran nem annyira a ráció, mint az emocionális megfontolások befolyásolták. A rendőrségen senki nem halt meg (oké, páran hasogató fejfájással ébredtek másnap), mert nem fogom halom lőni az ex-kollégákat. Később viszont, amikor hősünk akaratlan félgéppé alakulásáért, és sok minden másért felelős rosszfiúkkal kerültem szembe... nos, fogalmazzunk úgy, hogy nem sokat pihentek a Jensen karjába épített, nyársalásra és ütőerek átmetszésére kitűnően alkalmazható pengék.

Nincs vége, lapozz a folytatásért!

Nem mintha a Human Revolution lövöldözős, vagdalkozós akciójáték lenne - egyáltalán nem az. A trailerekben és az előzetes kiadott képeken ábrázolt fedezékes lövöldözés éppen ezért némileg megtévesztő, a Deus Ex: HR sokkal inkább Metal Gear Solid, mint Gears of War. Lövöldözni lehet, alacsony nehézségi fokozaton talán általános megoldásként is alkalmazható, de semmiképpen sem az elegáns, taktikus játékos sajátja. A lopakodás kategóriákkal (nyomatékosítom: ka-te-gó-ri-ák-kal) élvezetesebb, és kifizetődőbb megoldás. Maga a fejlődési rendszer (mert hogy ilyen is van, tisztességes, több irányú skill-fa várja, hogy megmásszuk) is abszolút a csendes harcmodort támogatja, sokkal több tapasztalati pontot, gyorsabb szintlépést, és így több szétosztható aug-pontot (ezek mennek a skillekre) eredményez.

Maga a lopakodás remekül megvalósított játékelem, ügyesen kombinálja az FPS nézet szűk látóteréből fakadó izgalmakat a fedezékbe húzódáskor beugró, jobb rálátást biztosító TPS perspektívával. A játék előrehaladtával, tisztességesebb mennyiségű skill-pont birtokában Jensen igazi predátorrá (ízlés szerint: hekkeré, robotzsaruvá, terminárorrá, vagy ezek hatékony kombinációjává) fejleszthető. Az én Jensenem remek hekker (a hekkelős minijáték simán a generáció legjobbja), egyszerre két ellenfelet tud lecsapni hátulról, a kísérleti Tájfun-modulnak köszönhetően élő repeszgránátként funkcionál, képes arrébb hajítani egy hűtőszekrényt, és ha kell, rövid időre láthatatlanná is válik. Mit is mondtam a Deus Ex legfőbb bájáról? Igen, itt is érvényes: a Te Jensened valószínűleg másképp fog kinézni, más képességekkel bír majd. Lehet, hogy a meggyőzésre mész rá (külön fejleszthető skill), és ha az nem jön be, hatékonyan lövöd szét a világot.

Apropó, világ: a Human Revolution korlátozottan nyitott világban játszódik. Korlátozottan, mert nem enged szabadon egy Liberty City nagyságú környezetben, de fő városi helyszíneiről (valószínűleg nem árulok el titkot azzal, hogy az elsőként megismert Detroit nem az egyetlen nagy helyszín) nyíló kisebb belső terei, épületei is elég nagyok, és elég részletesen kidolgozottak ahhoz, hogy akár órákra el lehessen merülni bennük. A fő sztorivonalhoz lazán, vagy egyáltalán nem kapcsolódó mellék-küldetések szerencsére kellő indokot szolgáltatnak a felfedezésre, és alaposan, akár 30 óra fölé nyújtják a végigjátszást. Felfedezni pedig érdemes, a hozzám hasonló kutatás-mániásoknak (még a kukákba is beletúrtam - mert lehet!) igazi paradicsom a játék. Kutatni nem csak plusz cuccok, vagy emailekből kibogozható jelszavak (jó tanács: hekkelj meg mindent, amit lehet!) után érdemes, a Deus Ex e-mailekben, feljegyzésekben, e-bookokban a sztorit elmélyítő részleteket, ügyes utalásokat, és néha nagyon jó poénokat (a Hearts of Steel regénysorozat kötelező olvasmány!) kommunikál.

És hogy ne csak a szép / jó dolgokról essen szó: két dolog is belerondít a remek atmoszférába. A főbűnösnek a boss-harcokat neveztem ki, ezek egyrészt (majdnem) feleslegesek, másrészt pedig mintha egy másik, középszerű akciójátékból teleportálták volna át magukat, erőszakosan. A főnökök unalmasak, erősek, benyelnek száz golyót, és csak akkor hajlandók megfeküdni, ha teljesen primitív módon, a támadásaik elől rohangálva, gránátokat szórva szállsz szembe velük. Több is van belőlük, szerencsére nem annyira nem sok, hogy tartósan rossz szájízt hagyjanak maguk után.

A másik problémám: a szereplők arcmimikája, animációja a beszélgetések során. Tudom, tudom, az L.A. Noire bizonyára elkényeztetett ezen a téren, de akkor is: a Deus Ex HR előző generáció közeli színvonalat hoz, néha kifejezetten zavaró, hogy az amúgy roppant stílusosan és átgondoltan megvalósított, és a szemnek is tetszetős kiber-reneszánsz világba három-négy grimaszra képes szereplőket dobtak.

Lopakodós / akció / RPG hibridre vágysz, erős Blade Runner áthallásokkal, kőkeményen magába szippantó atmoszférával, és szokatlanul szabadra hangszerelt játékmenettel? Ruházz be a Deus Ex: Human Revolution szívednek kedves (360, PC, PS3) verziójára, és megkapod. Az Eidos Montreal megcsinálta: érezhető alázattal, hozzáértéssel, az eredeti játék erősségeit megőrizve, a megfelelő pontokon modernizálva hoztak létre méltó előzményt az Ion Storm most már nyugodtan klasszikusnak nevezhető Deus Ex-éhez. Az egygombossá butított harcrendszerek, az egy irányba mutató, robbanásokkal feldíszített folyosók, és a négyórás kampányok korában a Human Revolution csendes, emberi forradalom.