Call of Duty: Modern Warfare 3Próbakör

Kezdjük a CoD Elite-tel, leginkább azért, mert erről fogunk a legkevesebbet beszélni. Nem azért, mert a félórás prezentáció ne lett volna érdekes: az Elite már csak az egy éves DLC előfizetésével is megéri az árát, és erre még rengeteg bónusz (statisztikák, elemzések, videófeltöltés, csalók szűrése, klánok, bajnokságok, pénzdíjak és nyeremények) jön rá - aki komolyan multizik a CoD-dal, nyugodtan szívvel kiadhatja rá a pénzt. De: az elhangzottak szerint az Elite három régióra osztja a világot. A legszerencsésebbek (úgy fél tucat ország) megkapják a komplett szolgáltatást, azaz indulhatnak a pénzdíjas, nyereményesős tornákon. A második társaság megkap mindent, csak a fent említett bajnokságokat nem. A harmadik pedig nem kap semmit, ezek azok az országok, ahol nem lesz elérhető az Elite. Bár száz százalékos információ jelenleg nem áll rendelkezésünkre (várjuk az Activision válaszát az ügyben), úgy tűnik, hogy hazánk ebbe a harmadik csoportba tartozik. Ahogy biztos(abb)at tudunk mondani, visszatérünk a témára.

A single kampányból demózott londoni misszió már nem volt ennyire kesernyés végkifejletű, sőt, határozottan megkapó volt. Kiadói kérésre a misszió konkrét sztorijába nem megyünk bele (spoiler, ugye), legyen elég annyi, hogy kicsiny csapatunk éjszaka, esőben rohamoz meg ipari létesítményt. A demó elején, a nehézségi szint beállításakor a közönség egy emberként üvöltötte a „Veterááánt!”, és a játékot demózó Activisionös brand manager becsületére legyen mondva, hogy egy „oké, de ha kinyiffanok, nem röhögni!” félmondat kíséretében ugyan, de bevállalta - és nem nyiffant ki. A viszonylag csendesen induló misszió hamar átcsapott vad lövöldözésbe, közben kaptuk a fejlesztői kommentárt is: az MW3 alatt futó motor az MW2 motorjának fejlesztett verziója, és bár a generáció ezen szakaszában (értsd: erősen a vége felé) brutálisan látványos fejlődésre már nem szabad számítani, a befektetett plusz munkának köszönhetően az MW3 több effektet, robbanást és ellenfelet tud kipakolni a képernyőre, mint bármelyik korábbi CoD epizód - a szériára jellemző hatvan frame / szekundumos képfrissítés mellett. A felturbózott látványt hamarosan a saját szemünkkel is megtapasztalhattuk, a küldetés piszok látványos autós üldözéssel ér véget a londoni metróalagutban. Ezeket a szkripelt, de piszok jól megkoreografált rombolás-orgiákat még mindig a CoD csinálja a legjobban a piacon, a metróalagútban minden kisiklott, egymásnak csúszott, pörgött, forgott és robbant, amire csak lehetőség volt.

A SpecOps Survivalt nem csak néztük, hanem játszottuk is. A Survival a Firefight / Horde mód, ha úgy tetszik, két szereplős koop játékmód, ahol hullámokban támadó ellenfeleket kell visszaverni, miközben a gyilkolásért járó pontokból fegyvereket, robbanóanyagot és plusz segítségeket vásárolhatsz magadnak a körök közti lélegzetvételnyi (úgy egy perc) szünetekben. A kipróbálható pálya tipikus európai környezet volt (tippünk szerint Párizs) egy kétlépcsős terasszal, egy kis alagúttal, és három „bejárattal” a pálya északi, keleti és nyugati oldalán. A hullámok nehézsége a körök között értelemszerűen növekszik, az első pár körben érkező maroknyi afrikai zsoldost hamarosan orosz keményfiúk váltják fel, aztán jönnek a helikopterek, és a brutálisan felpáncélozott, nehezen legyűrhető Juggernautok - belőlük rögtön kettő. Még szerencse, hogy addigra viszonylag jól fel vagyunk szerelve, a pálya három ”vásárló dobozából” az első fegyvereket és lőszert oszt (egy darab pisztollyal indulsz), a második robbanóanyagokat, aknákat és automata lőtornyokat, a harmadik pedig támogatást. Ez utóbbi van a legtávolabb tőled (értsd: a taktikusan védhető lépcsősortól), így már a „kimegyek, és behívok egy adag kommandóst segíteni” manőver is kockázatos, mert lehet, hogy mire odaérsz, már nyakadban az újabb hullám.

A társammal kezdetben lövöldözve, aztán bőségesen telepített aknákkal, a helyzet durvává válásával pedig lőtornyokkal kezeljük a szituációt. A két lőtornyot sikerül jól elhelyezni, északon golyózápor fogadja a befutókat, nyugaton pedig rakétákat kapnak az arcukba bőségesen. A megjelenő két Juggernaut borítja a tervet, a rakétás tornyot kilövik, lerohanok, hogy újat húzzak fel, de ráfutok egy gránátra - kampec? Majdnem, a társam feléleszt, behúzódunk az alagútba, legránátozzuk a két élő tankot, újrapakoljuk a lőtornyot, veszünk lőszert az elsődleges fegyverbe, és - a mögöttünk tanácsokat osztogató IW-s fejelsztőre hallgatva - a másodlagos fegyvert a földön fekvő, az ellenfelek által hátrahagyott szerszámok közül választjuk ki, így arra nem kell költeni, és a lőszer is „ingyen” van. Még három körig bírjuk, a huszadik hullámnál járunk, a társam megpróbál helikopteres támogatást behívni, de a doboz tényleg messze van. Lerohanják, felélesztem, ramaty állapotban vergődnénk vissza a tornyok védelmébe - de azok már nincsenek ott, elpusztultak. Kiszórjuk az utolsó gránátokat, és hősiesen elfekszünk.

Nagyjából ennyit láttunk az MW3-ból (a Survivallel azért mentünk még néhány kört), és amit láttunk, tetszetős volt - jövő héten, kedden pedig már Te is véleményt alkothatsz róla.