[Teszt] Itt a Playstation Vita

Itt a Playstation Vita

mcmackoGéczy Attila2012.02.15. 10:30

Mindig öröm egy új konzol megjelenése, és pláne örömünkre szolgál, amikor egy technológiai ugrás, vagy valamiféle innováció is áll az érkezés mögött. A maga korában a PSP egy igazi méregzsáknak számított, kézikonzolon addig nem tapasztalt számítási teljesítménnyel, és széles-kiterjedt multimédia funkcionalitással. Most itt az utód, a Playstation Vita, amely tovább viszi a hagyományokat és eddig soha nem tapasztalt erőt, fejlődést, valamint felhasználói sokrétűséget ígér. Lássuk mit sikerül neki ebből megvalósítani.

A fenséges külalakkal megáldott konzolt kézbe véve egyértelműen szembetűnő a PSP-örökség, de korunk trendje is: a szép nagy lapos kijelző (ami a teljes összképet dominálja) a mobil okos-eszközök esztétikáját és hangulatát csempészi a Vita alapvetően Playstation vonalvezetésű designjába. A teljesen sík előlap első pillanatra (és a PSP után is) furcsa, második megfigyelésre már viszont kifejezetten vonzó, mint ahogy a gombok érzete, és úgy alapvetően az ergonomikus leosztás is csak pozitív ingerekkel bombázza a kütyü-bolond idegrendszerünket. Az analóg karok gomba formája ugyan más dinamikát kölcsönöz az irányításnak, mint a csúszós PSP-kar, de hosszas nyúzás után is stabilabbnak, mechanikailag tartósabbnak tűnik, mint a régi megoldás.

A gép felső és alsó éleit a memóriakártya foglalatok dominálják. A PSV működéséhez alapesetben egy darab memóriakártya szükséges, amely a gép alján található kicsi slotba csúszik bele. A saját formátumú memóriakártya alig nagyobb egy MicroSD-nél, tárhelyben pedig egészen 32 gigabyte-ig szaladhatunk fel, amennyiben pénztárcánk engedi. Miért van szükség memóriakártyára? A gép ehhez rendeli hozzá az accountunkat. Értelemszerűen a mentések, online letöltések, appok, játékok, fényképek és egyéb médiafile-ok is erre másznak fel. További félreértésnek adhat okot, hogy a dobozos játékok is memóriakártyákon érkeznek, de ezek nem egyeznek meg az előbb taglalt flash alapú hordozókkal. A játék kártyákat (cartridge-ket) a felső foglalatba töltjük be, méretük és alakjuk pedig a Memory Stick Pro-ra, egy régebbi Sony szabványra emlékezteti az embert.

A gép tetején található hangerőszabályzó gombok kényelmesen elérhetők akár játék közben is, a játék cartridge nyílása mellett pedig egy kiegészítő-csatlakozó található - feltételezhetően a később érkező, opcionális külső perifériák illeszkednek majd ide.

A gép esztétikus külsőségei mellett a belsője is mérnöki remekműnek tűnik az egyszerű halandó számára. A PS Vita processzora négymagos ARM Cortex-A9 architektúrán alapul, amely bődületes számítási teljesítményt és példaértékű energia-menedzsmentet ígér. Az Apple termékekben is bizonyított központi egység egy bitangerős PowerVR SGX543MP4 GPU-val társul, amely szintén négy maggal fáradozik azon, hogy a DX9-es shader modellek mellett sok más apró okossággal varázsoljanak el minket a Vitára érkező játékok. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a csökkentett poligonszámot és szub-hd felbontást nagyszerűen kompenzálják a brutálisan alkalmazott shaderek és effektek. Ezek okos kiaknázásával fantasztikus grafikai nívót lehet majd a közeljövő PSV játékaitól várni, amelyek bár végül részleteiben nem fogják elérni a jelenlegi HD generáció szintjét, de ügyesen alkalmazott effektparádéjukkal megközelíthetik azt.

A grafikai minőség megvalósításában óriási szerepet játszik a gépben található 5 inches AMOLED kijelző, amely nem csak a remek kontrasztosságával és enyhén színtelített, pompás képével bünteti meg az eddigi kézikonzolos displayeket, hanem a 220 DPI-s (960x544) felbontásával és az energiatakarékos elektronikájával is. A képernyő elé pakolt multitouch megoldás tökéletesen működik, a hátsó tapipaddal kiegészülve pedig olyan egységet alkot, amely szintén egyedi és innovatív a maga kategóriájában.

A cikknek koránt sincs vége, katt az oldalválasztóra a további részletekért!

Üröm az örömben, hogy a fényes, csillogó képernyő a napfényben nem igazán muzsikál jól. A hétvégi napsütésben, kinn a szabadban gyakorlatilag használhatatlannak bizonyult a készülék - egyelőre leginkább a belterekre, vagy az árnyékosabb helyszínekre korlátozódik így a PSV-vel töltött idő. Apró megfigyelés, de semmiképp sem elhanyagolható, hogy teljesen sötét térben, teljesen sötét képernyőn (például két pálya közötti töltés során) apró beégés foltok látszódhatnak bizonyos pontokon - ezek nyomát azonban bármi nemű aktív tartalom megjelenése eltűntette a méretes AMOLED felületről.


EGY ACCOUNT EGY MEMÓRIAKÁRTYA?

A PS Vita felhasználói rendszerének egyik megkérdőjelezhető pontja a személyre szabott accountok kezelésében keresendő. Az állandó webes kapcsolat, a hálózati funkciók és a különböző csatlakozási lehetőségek nagyon fontossá teszik a saját fiókunk (account-unk) jelentőségét. Igen ám, de egy memóriakártyához egy profilt tudunk csak csatlakoztatni. Ez eléggé faramuci megoldás a Sony részéről. Bár a géphez csatolt (és PC oldalról is elérhető) tartalom menedzserrel backup mentéseket végezhetünk a személyi számítógépünkre, azért az ide-oda másolás, kártya-formázgatás, és a factory reset nem számítanak elegáns megoldásnak egy olyan hardverkombináció esetében, ahol a memóriakártya nem alapfelszerelés. Bár tudjuk, hogy a kérdéskör egyszerűen orvosolható lehet egy hivatalos firmware frissítéssel, bízunk benne, hogy a jövőben meglépik a dolgot, és a fentebb vázolt szituációtól rugalmasabb-okosabb megoldást is ki tudnak találni a PSV arculatának tervezői.

Nincsen divatos konzol mozgásérzékelők nélkül, így a Vitából sem maradhattak ki a jól ismert gyorsulásmérők és giroszkópok. A MEMS-alapú szenzorok mellett természetesen két kamera is helyet kapott a gépben, melyek a csevegéshez, és bizonyos játékbeli funkciókhoz is használhatóak lesznek. Sem az első, sem a hátsó kamera képe sem konkurál az átlag kompakt fotómasinák szintjével, de a közepes mobilkamerák VGA minőségét nyilván hozza a két beépített CCD szenzor.

Mivel a gép egyik alapvető üzenete összecseng a mobil világ által hangosan kántált hálózati összekapcsoltsággal, a Vita támogatja a 2.1-es Bluetooth szabványt, képes bármely elérhető b/g/n Wifi hálózattal kapcsolatot létesíteni, a 3G modell pedig értelemszerűen a mobilnetes kapcsolatra van felkészítve, sőt egy GPS modult is tartalmaz. Hogy ezeknek milyen szerepe lehet, az majd mindenkinek nyilvánvalóvá válik, az applikációk böngészgetése közben.

A friss kézi eszközöknél állandó jelleggel felmerül az akkumulátor-élettartam kérdése. A PS Vita szofisztikált energiagazdálkodási sémái több szintű készenléti időt biztosítanak. Ha csak zenét hallgatunk, állítólag 8-9 órás működést is kicsiholhatunk a berendezésből. Ha teljes pörgés mellett internetezünk, játszunk, és bömböltetjük a hangszórót, akkor 3-4 órát ígérnek a gép alkotói. Saját tapasztalatunk szerint egy töltéssel meglepően sokat el lehetett szórakozni, a rendelkezésre állási időt azonban nem tudtuk laborkörülmények között mérni. Jó közelítéssel, körülbelül két töltésnyi naftával vittük végig az Uncharted-et, ami azt jelenti, hogy játék közbeni terheléssel, néha standby üzemmódban hagyva a masinát, bizony 4-5 órát elketyegett az új hordozható Playstation. Ez kifejezetten impresszív teljesítmény a berendezéstől, azt figyelembe véve, hogy például egy izmosabb okostelefon milyen hamar lemerül egy-egy nagyobb számítási igényt támasztó játék alatt. Melegedés? Gyakorlatilag elenyésző: a játékórák végén nem tudtuk eldönteni, hogy a tenyerünktől vagy a dolgos hardveregységek disszipációja miatt langyosodott át enyhén a hátlap.

A cikknek koránt sincs vége, katt az oldalválasztóra a további részletekért!

A PS Vita komolyan veszi korunk elvárásait akkor is, ha a szoftveres alapszolgáltatásairól beszélünk. A XrossMediaBar-t felváltotta a Live Area felhasználói felület, amely hatalmas ikonjaival, húzható-nyúzható tapi menüpontjaival, lefejtős gesztúráival roppant kellemes felhasználói élményt nyújt. A teljes PSV-ergonómiába simán integrálódik a klasszikus irányítási módszer az érintőképernyő gyors és intuitív használatával, ez pedig a Live Area rendszerében is tükröződik.

Az előlapon lévő PS gombbal gyakorlatilag bármikor visszaléphetünk a rendszer főmenüjébe, a Vita pedig egyidejűleg több applikációt is kezel, parkolópályára állítva az éppen lepauzált alkalmazásokat. A több képernyőt betöltő buci ikonok, valamint a sarokban található gyorselérés-pont kölcsönöz némi Xperia hangulatot is a Live Area-nak, így a Sony-szemlélet körbeér; a masina otthonaként szolgáló főmenü pedig egyaránt ismerős és kellemes lesz mind a PS, mind pedig a mobilos vonal felől érkező Sony rajongóknak.

Az alapszolgáltatások között megtalálható a már-már alapvetésnek titulálható Music, Photos és Video részleg, csetelhetünk akár játéktól függetlenül is (!) a Party applikációban, meglátogathatjuk az accountunkhoz tartozó PS store-t (ahonnan appokat, demókat, teljes verziós Vita avagy PSP játékokat tölthetünk le), de van egy egyelőre HTML5 és Flash szabványokat nélkülöző browserünk is. Manapság úgy tűnik, nem létezhet okos-eszköz beépített térkép nélkül - a PS Vita alapfelszerelésben tartalmaz egy Google Maps applikációt, amely első körben kicsit döcögősen működött, még jóféle WiFi kapcsolat mellett is.

A gépet összekötöttük vezeték nélkül egy PS3-mal, hogy kipróbálhassuk a RemotePlay funkciót. A stream természetesen tömörített képanyagot juttat a Vita képernyőjére, így a hatás egyelőre elüt attól a kristályszerű tisztaságtól, amit a PSV többi részlegéből csapódik a retinánkba.

A Vita alkotói tanultak a 3DS egyik legfondorlatosabb alkalmazásbeli újításából: ezúttal a PSV-k is képesek egymással kommunikálni (például játékbeli tartalmakat, ajándékokat és infókat egymásnak küldözgetni) a Near applikációnak köszönhetően. Értelemszerűen ezt a lehetőséget még nem tudtuk hasznos tapasztalat céljából górcső alá venni, de amint a hazai Vita-populáció rohamosan megduzzad, nekiszaladunk a kérdésnek még egyszer.


TARTALOMMENEDZSMENT

PS3 vagy PC tulajként különböző tartalmakat mozgathatunk a Vitára. A PS3-as boltból Vita játékokat vásárolva például megkerülhetjük a WiFi vagy a 3G hálózat szükségességét. Teljes verziós Vita címet ugyanis PS3-ra letöltve később a Vitára másolhatjuk a mellékelt USB kábel segítségével.

A PSV persze a PC-vel is összecsattintható, ehhez azonban a Content Manager Assistant for Playstation programot kell telepítenünk. A számítógépünkről a memóriakártya tartalmát menedzselhetjük, és a Vita tartalmainkat is backup-olhatjuk, ha épp arra van igényünk.

*Foglaljuk össze a lényeget: a Vita továbbviszi a PSP örökséget. Technológiai kivitelezése egyedülálló, smart-világból érkező szolgáltatásaival rálicitál a konkurenciára, ereje pedig tartós munícióval bír majd a látvány-őrült fejlesztőknek és játékosoknak egyaránt. Ugyanakkor a PSV egy merész lépés így 2012 elején. Kíváncsian figyeljük majd, hogy a piac miként fogadja a kissé borsos beugró árat (tokkal-vonóval, játékkal-memóriakártyával még az alap WiFi csomag is vaskos végösszeg felé tendál). Arra is figyelni fogunk, hogy a jövő szoftverkínálata milyen arányban lesz majd képes egyensúlyt találni a letölthető olcsóságok, és nagy fejlesztési költségeket behúzó, dobozos csodajátékok között. A PS Vita sikere talán ezen a faktorokon múlik majd leginkább, mert minden más téren bizony kompromisszumoktól mentes az új kézi-Playstation.

A mai nap folyamán folytatódik a Vita bemutatónk, egy friss-ropogós Uncharted teszttel!

A tesztgépet és a tesztelési lehetőséget köszönjük a Console Corner-nek!

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

THQ Nordic bejelentések - ez történt pénteken

Benne: Darksiders 4, Reanimal, The Eternal Life of Goldman, Sacred 2: Fallen Angel, SpongeBob SquarePants: Titans of the Tide, Fatekeeper, Wreckreation, The Guild: Europa 1410, Tides of Tomorrow, Gothic Classic.

1 órája

Killing Floor 3

Senki sem panaszkodhat, hiszen a bétateszterek már előre megkongatták a vészharangot – és valóban, a zedmészárlás láthatóan túljutott a csúcspontján. Tesztlaborban a Killing Floor harmadik része.

21 órája
1

Nintendo Direct bejelentések, Battlefield 6 bemutató - ez történt csütörtökön

Benne: Monster Hunter Stories 3: Twisted Reflection, Pac-Man World 2 Re-Pac, Cronos: The New Dawn, Once Upon a Katamari, Shinobi: Art of Vengeance, Plants vs. Zombies: Replanted, Octopath Traveler 0, Marvel Tōkon: Fighting Souls, The Adventures of Elliot: The Millennium Tales.

1 napja
3

Time Flies - legyünk legyek!

Egzisztenciális merengés? Paint.exe-ből fogant minimalista fricska? Zümmentésnyi világnézet és társadalmi kritika? A Time Flies egy kicsit mindegyik egyszerre.

1 napja
3

Architect Life

Egy kor felett a Sims legérdekesebb része leginkább a házak megépítése, berendezése. Maga az életszimulátor már nem tud minket lekötni, elég a valódi élet… Erre jön az Architect Life és megforgatja az elvárásokat. Sikerül neki többet is letenni a tervezőasztalra? Lássuk!

2 napja
1

Frissítések minden mennyiségben – ez történt szerdán

Benne: Microsoft üzleti jelentés, Assassin's Creed Shadows, Clair Obscure: Expedition 33, Hell is Us, Nintendo Direct bejelentés, Drag x Drive.

2 napja
8

Wild Hearts S - a Switch 2 változat

A Capcom 2004-ben valami igazán különlegeset tett le az asztalra, mivel életre hívott egy új műfajt a Monster Hunterrel. A szörnyvadászós formula, amely elsőre talán rétegjátéknak tűnt, hamar megtalálta a saját közönségét és sokunknak lett belőle életre szóló játékélmény. Bár azóta sokan próbálkoztak a nyomdokaiba lépni, de igazán senkinek nem sikerült megragadnia azt az esszenciát, amit a Capcom annak idején megteremtett.

2 napja
9

Wonder Boy: Asha in Monster World - a legfrisebb generáción

A Monster Boy sorozat a SEGA ikonikus brandjének fontos tartópillére volt annak idején. A Wonder Boy/Monster Boy széria újrakiadott elemeit többször is teszteltük már, most a PS5 és Xbox Series X (valamint Microsoft Store)-ba megérkezett Wonder Boy: Asha in Monster World, ebből kaptunk friss tesztpéldányt.

2 napja
2

PlayStation Plus: az augusztusi hármas

Az utóbbi évek egyik legjobb soulslike debütálása. Egy masszív többjátékos cím. Némi anime csihipuhi. Ez várja az előfizetőket a következő hónapban.

3 napja

Asterix & Obelix újból akcióban, Thunderful felvásárlás – ez történt kedden

Továbbá: Godbreakers, Cronos: The New Dawn, I Hate This Place, Slime Rancher 2.

3 napja
1

Tony Hawk's Pro Skater 3+4 - a Switch 2 változat

A Tony Hawk’s Pro Skater 1+2 után sokan azt hittük, hogy az Activision már elengedte az újabb gördeszkás remake gondolatát, de egy új epizóddal lepett meg minket az Iron Galaxy Studios. Lássuk, hogy a Nintendo Switch 2 változatnak megy-e a kickflip!

3 napja
12

God of War-sorozat infómorzsák, Hollow Knight: Silksong életjelek – ez történt hétfőn

Továbbá: FlexStrike, Witchfire, Sony vs. Tencent.

4 napja
5

Heti megjelenések

5 napja
2

Bambas!

A sétaszimulátorok az indie-szcéna előretörésével virágkorukat élik, mégsem született olyan alkotás, ami _konkrétan_ a séta mikéntjére, a séta működésének mélyebb értelmezésére (...) helyezte volna a fókuszt - egészen eddig. Bár lehet meglettünk volna nélküle is.

5 napja
5

Songs of Conquest - Roots

Gyökereket eresztett a HoMM 3-ra hajazó stratégia második faj DLC-je, hogy kiteljesítse az élet körforgását. Zöldek, előre!

5 napja
2

Old Skies

Egy klasszikus point and click receptet követő lineáris, világépítés tekintetében mégis grandiózusnak ható kaland a Wadjet Eye Games legújabb címe, a korokon át is örökérvényű emberi érzéseket boncolgató Old Skies.

6 napja
5

Wolfenstein sorozat a láthatáron - ez történt pénteken

Továbbá: Elden Ring Nightreign, Frostpunk 2, Dying Light: The Beast, Code Violet.

7 napja
1

Chinese Frontiers - épül-szépül a Nagy Fal

Van az úgy, hogy az ember belefárad a sok menekülésbe és folyamatos túlélési kényszerbe és valami nyugira vágyik. A SolidGames játéka megkísérli a kettőt elegyíteni: egy alapvetően feszített rendszert átültetni egy lassabb folyású keretbe.

7 napja
3

Battlefield 6 trailer, Sony-Namco partnerség - ez történt csütörtökön

Továbbá: Borderlands 4, Lollipop Chainsaw, Wuchang: Fallen Feathers, Invincible VS, Assassin's Creed Shadows.

8 napja
12

and Roger

Egy apró, letisztult, de kreatív megoldásokkal narratív kaland, amely három fejezetben mesél el egy apránként összeálló történetet.

8 napja
3