[Teszt] LittleBigPlanet Karting

LittleBigPlanet Karting

Gamer3652012.12.09. 18:57

A PS3 startolását követő hónapokban szállóigévé váló “PS3-ra nincsenek játékok” túlzó állítására bőven rácáfolt a 2008-ban megjelenő LittleBigPlanet. A Media Molecule merész kísérlete nemcsak a nagygépeken hanyagolt oldalnézetes platformer műfajba lehelt életet, de egyetlen címként felért több tucattal, ugyanis elsősorban a játékosok által létrehozott ingyenes tartalmakra épített. Két évvel később a ModNation Racers ugyanezt az elvet követte, ám ezúttal egy kart játék köré szerveződött buzgó közösség, biztosítva a közel végtelen szavatosságot. E kettő szinte törvényszerűnek tűnő keresztezéséből született meg a LittleBigPlanet Karting.

A “szülők” tehát egyaránt kreativitást ünneplő, alkotásra buzdító, és a legapróbb részletekig személyre szabható játékok, a LBP franchise egy mellékvágányának tekinthető LBP Karting pedig különösen érdekfeszítő mutáns. Pláne azt figyelembe véve, hogy éppen a ModNation Racerses United Front Games áll mögötte. A képlet végtelenül leegyszerűsítve annyi, hogy a MNR grafikus motorjára ráhúzták a patchwork-szerű LBP univerzumot. A történet a LBP 2 eseményei után folytatódik, amikor is a négy keréken száguldozó Horda elözönli a vidéket és elhord mindent, ami mozdítható. Zsákfiú ezt természetesen nem nézi tétlenül, hanem maga is kormányt ragad, hogy a csirkefogókat versenyekben legyőzve fokozatosan kiűzze őket a gondjaira bízott világ minden szegletéből. Kicsit karcsú indoklás a versengésre, de legalább az LBP-kből megismert helyszínek újralátogatása közben sok régi halandzsanyelven hadováló papírmasé- és plüssszereplő tér vissza, hogy segítségünket kérje e vészterhes időkben.

Továbbra is a padláson lógó karton űrrakéta a főhadiszállás, ahová bármikor visszavonulhatunk kreatív énünket szabadjára engedve mindenféle anyagú és mintájú zsákbabát varrni, valamint egy személyiségünket leginkább tükröző, a legkülönbözőbb kacatokból álló verdát összetákolni. Az erre szolgáló menüben könnyű eligazodni, a lehetőségek tárháza pedig egyre bővül a pályákon elszórt ajándékcsomagok gyűjtögetésével, ami erős késztetést jelent a futamok többszöri újrajátszására. Dícséretes, hogy az összes bónusz motyó begyűjtése nem könnyű és alaposan megnyújtja az egyébként se nem túl hosszú, se nem túl nehéz egyjátékos sztori módot. Így a többnyire könnyed kocsikázás a maximalisták számára is tartogat kihívást.

Szintén az űrrakétából érhető el a főmenü, ami tartalmazza a sztori módot, a közösségi felületet a mások által készített letölthető pályákkal (ezek között filterek segítségével böngészhetünk), a Store-t, a Holdunkat, ahol saját pályákat tervezhetünk, és nyomon követhetjük barátaink legutóbbi tevékenységeit is. A közösségi támogatás épp ugyanolyan bőséges és hangsúlyos, mint a korábbi LBP játékok esetében. Pálya- és játéktervezésre azonban valószínűleg csak a legelhívatottabb időmilliomosok fogják a fejüket adni. A mellékelt szerkesztő használata valamivel macerásabb az elvárhatónál, és hiába a sok oktatószöveg, videók helyett hatékonyabb lett volna egy interaktív, kézfogósabb betanítás. A pályakészítéssel ellentétben az irányítás végtelenül egyszerű, a move támogatást azonban ajánlott a pontosabb irányítást garantáló kontroller javára hanyagolni. A vezetés kivitelezhetőség és élmény tekintetében megüti a műfaj etalonjai által felállított mércét, de a fizika nem mindig remekel úgy, mint a korábbi LBP részekben. Az például nem egészen világos, hogy ha valaki hátulról belénk csúszik, attól a járművünk miért is lassul le. A hőssé válás kanyaros útjára hajtva lesz részünk driftelésben, időfutamban, checkpoint-vadászatban, harci arénás lövöldözésben, és néhány elég haloványra sikeredett főgonosz-harcban, de legtöbb a sima körversenyekből van, amiket a szokásos rámpák, dobbantók, akadályok, rövidítésre szolgáló mellékutak, és felvehető fegyverek dobnak fel. Jópofa érdekesség, hogy a LBP-ből átemelték a Zsáksrác kilőhető csáklyáját, amivel ugratás közben járművestül lenghetünk át szakadékok és más útakadályok felett.

A Weaponator fantázianevű kütyüvel különböző támadások és bónuszok válnak elérhetővé, például rakétát lőhetünk a többiekre, csúszós taknyot vagy bombákat dobhatunk az útra, esetleg turbó fokozatra kapcsolva és mindenkit elsodorva törhetünk az élre. Másodlagos funkcióként használhatjuk eszközünket mások támadásának kivédésére is, ám a fegyver mindössze egyszer süthető el, így csak azt dönthetjük el, hogy másra lövünk-e, vagy inkább defenzív célokra tartogatjuk. Ez nem sok taktikázásra ad lehetőséget és mindenképpen visszalépés a ModNation Racers feltornázható gyorsulás- és pajzsmérőjéhez képest, ráadásul általában a védekezés bizonyul célravezető módszernek, így az önfeledt gonoszkodásról is le kell mondanunk a nehezebb pályákon.

A műfaj azon sajátossága, hogy a versenyek megnyeréséhez legalább annyi szerencse, mint ügyesség kell, a LBP Kartingra mintha fokozottan igaz lenne. Sokszor fegyverrel is teljesen kiszolgáltatottak vagyunk, és pillanatok alatt lehet egy-egy aljas módon elhelyezett pályaelem miatt az utolsó kör utolsó kanyarjában elsőből utolsóvá válni. Az sem kellemes, amikor kicsi kocsink zsinórban többször robban fel, mert egy rosszul bevett kanyar után respawnolva egyből egy rakétának esünk áldozatul, netalán olyan helyre kerülünk vissza, ahol könyörtelenül kilapít valami gigantikus arra guruló izé. Mindezek tükrében kialakulhat a játékosban az a meggyőződés, hogy a cuki külcsíny, az öltöztetősdi, és Stephen Fry barátságos hangja mind az óvatosságunk leszerelésére szolgálnak a kőkemény megaláztatások előtt. Ez nem lenne probléma, ha a hajtépősebb pályák átugorhatóak lennének, de nem azok. Ahhoz, hogy multiban elérhetővé váljanak, előbb egyjátékos módban kell megnyernünk őket.

Mario Kart mechanikáig visszanyúló, versenyzős alapokat ügyesen hozó LBP Karting sokat veszít a varázsából azáltal, hogy a kart játékok savát-borsát adó többjátékos mód, illetve az azzal járó egymás kötelező szivatása mintha csak másodlagos fontosságú adalékok lennének. Eleve furcsa a multiplayer opció hiánya a főmenüből. Ha ugyanis osztott képernyőn vagy neten szeretnénk játszani, akkor nem túl logikus módon az egyjátékos sztori módba belépve, a megfelelő bolygóra navigálva kell megkeresnünk az adott pálya versus változatát. Az egymás elleni játék rákfenéje mégis inkább az, hogy online rangsor híján egyszerűen nincs kellő motiváció, holott egy autóversenynek mégiscsak a versengésről kellene szólnia. Az adott futam megnyerése és a pillanatnyi győzelmi mámor után a játékosok csak szavaznak egyet arról, hogy melyik legyen a következő pálya, és addig autókáznak így együtt, amíg meg nem unják. Az is érdekes, hogy network kód hiányában valamennyi online funkció le van tiltva, ami meglepően szigorú döntésnek tűnik egy olyan játék esetében, ami ilyen mértékben épít az online közösségre.

Ha valakinek idegen volna a műfaj, vagy maga az univerzum, azoknak is leginkább a változatos témák köré csoportosított helyszínek miatt érdemes a lóerők közé csapni. A pályák látványosak, szerethetőek, és némelyik egészen olyan, mintha egy rendetlen gyerekszoba padlóján kergetőznénk, ahol a lakás legkülönbözöbb pontjairól összehordott tárgyak találkoznak a szétdobált játékokkal. Az általános iskolai kézműves szakkörök hangulatát idéző sajátságos megjelenítés még mindig szinte tapinthatónak tűnik, és a szemnek is kellemesek a színes, természetes anyagok, amikből az aranyos kis figurák és környezetük felépül. A zenék fergetegesek, a gombszemű, bután néző, nyelvét idétlenül lógató Zsákfiú pedig van annyira bájos, hogy a kedvéért kicsik és nagyok egyaránt szívesen üljenek le a tévé elé.

A LittleBigPlanet Karting mind a LBP eddigi részeihez, mind a ModNation Racerhez képest egy kevésbé csiszolt játék, de a kisebb hibák és hiányosságok zömét feledteti a jó játszhatóság, és a gyűjtögetősditől elválaszthatatlan, bájos LBP hangulat. Kettőssége leginkább abban érhető tetten, hogy egyrészt egy élvezetes kart játék PS3 tulajoknak, másrészt viszont a "két szék között a pad alá" ékes példája. Multis-kartozós élménynek jobb a ModNation Racers, LittleBigPlanetnek pedig a két alapjáték, de könnyed szórakozásnak egy ifjabb családtaggal majd bőven megteszi az ünnepek alatt.

siklara

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

5 órája
4

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

21 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
32

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

5 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

7 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==