Jacob Jones and the Bigfoot Mistery Ep 1.Teszt

Mi történne akkor ha összeeresztenék egy dolgozószobába a Telltale, a Level-5 és a Double Fine munkatársait? Minden bizonnyal valami hasonló gurulna ki a projektből, mint a Jacob Jones and the Bigfoot Mistery**, amely a Vita játékok eddigi szűkös skáláját bővíti és színesíti, igen nagy sikerrel. Talán csak a sivatagi szárazság, talán a játék tényleges érdemei mondatják velünk: a gép egyik legtutibb alkotását sikerült a liverpooli ex-Bizarre tagokból álló brigádnak összehozni. De lássuk is a medvét… akarjuk mondani: a nagylábat!

Ha valaki megpróbálná műfajok közé szorítani a játékot, nem lenne egyszerű a skatulyázás, azonban a fenti stúdió-felsorolásból talán fejben már ti is következtettetek valamire. A Bigfoot Mistery egy epizodikus kalandjáték (ld. Telltale klasszikusok), amelyben a továbbjutást Layton (Level-5) stílusú puzzle-feladványokkal nehezítik a készítők. A grafikai stílus és az atmoszféra pedig mintha csak egy Double Fine remekműből szűrődött volna át (ld. Psychonauts vagy a Costume Quest). A keverék remek alapanyagoktól kölcsönöz egyedi és jellegzetes vonásokat, de a végén önmagában is összeáll egy remek, emlékezetes darabbá.

A sztori kellemesen gyerekes, de felnőtteknek szóló utalásokkal is szolgál: amolyan tipikus amcsi gyerektörténet. JJ-t szocializálódás céljából benyomják a szülei egy nyári kölyöktábor faházai közé, a fenyőerdő magányos nagylábja pedig hamarosan jó barátságot köt a kissráccal. Az első epizód három órája éppen hogy csak megismerteti velünk a karaktereket, de az arcok már most nagyon az ember szívéhez nőnek. Bigfoot kutyának álcázva követi Jacobot (hogy ne ismerjék fel a mibenlétét), a táborban lakó kiskölykök egytől-egyig sztereotíp paródiái a jóléti társadalom gyerkőceinek, a tábor nevelői (és Hans, a gondnok) szintén karakteres pofák, de ebben a játékban a környezet maga is sztár. Az erdő és a környéke mintha csak kartonból kivágott, remekül bevilágított papírmasé mesevilágba kalauzolná az embert. Az Unreal motor hordozható változata nem csak az összképben brillírozik, hanem a giroszkópok segítségével pszeudo-3D hatást is kicsikar a masinából. Azaz ahogyan döntöd a Vitát, úgy változik a perspektíva is, mintha csak egy másik világba néznél át a plexin keresztül. Ez az idő során nem csak esztétikai szerepet kap, hanem a játékmenet aktív részévé is válik. Egyes kólásdobozokat (a puzzle segítségekért fizetendő hint-érmék itteni megfelelői) csak döntögetéssel és perspektivikus nézelődéssel lehet megtalálni.

Egyetlen komolyabb hiányossága van a JJ-nak, ez pedig a puzzle-k hullámzó minőségű és nehézségű mivoltából ered. A Layton sorozatnak volt ideje megtanulni a megfelelő nehézségi ív kialakítását (kellett is hozzá néhány epizód), itt viszont nem túl konzekvens az egymás után következő feladványok nehézsége, és 1-2 tüske is helyet kapott a kihívás karakterisztikáján. A kólásdobozokért érkező segítségek sem mindig vezetnek az azonnali megoldás felé, így garantáltan lesz pár pont, ahol elszottyogunk majd a megfelelő, de nem feltétlenül konzekvens (értsd igen g*tszi) megoldásokon.

*De sebaj, legalább van hová fejlődni! A közeljövőben még öt részen keresztül izgulhatunk a kedves párosért, az első epizód tanulságai után pedig levonhatjuk a következtetést: a program vastagon megéri azt a 600 (!!!) forintot, amit elkérnek érte. Mit megéri - Vita tulajként szinte biztos, hogy nem is találkoztál ilyen jó biznisszel. Ha pedig a fentebb felsorolt kult-klasszikusok közül bármelyik a szívedhez nőtt az idők folyamán, akkor pláne nem léphetsz mellé a Jacob Jones-al.

Lucid Games: eddig is kíváncsiak voltunk rátok, most viszont ténylegesen kivívtátok a figyelmünket!*