KairoTeszt

Ha valamit igen hatékonyan ki tudott irtani a modern, mainstream játékipar, az minden bizonnyal a titokzatosság, a kísérletezés szükségessége. Mikor volt olyan utoljára, hogy gondolkodnod kellett, merre indulj el, mikor nem tudtad, mi a szükséges következő lépés? A Kairo pontosan ezt az élményt nyújta, egy szürreális álomvilágba csomagolva.

Ha be akarnám valahova sorolni, azt mondanám, hogy a Kairo valahol félúton van a logikai- és kalandjátékok között. Hiányzik belőle az utóbbira jellemző tárgyhasználat, dialógusok, illetve úgy összességében a karakterek és történet, azonban mégis több interakció van benne, minthogy egyszerűen az előbbi kategóriába skatulyázzuk.

Az FPS nézőpont ne tévesszen meg senkit, itt nem lesz lövöldözés, azonban a felfedezés lényegesen személyesebb élmény így. Felfedezni pedig szükséges lesz, lenyűgöző, hatalmas termeket és területeket járhatunk be, látszólag céltalanul, azonban első feladatunk éppen az lesz, hogy felismerjük mikor akadunk bele egy feladványba - majd csak ezután kezdhetünk bele annak megoldásába. Ráadásul szoros történet híján a feladványok se lineárisan követik egymást, bár a játék több, egymástól lezárt területre oszlik, ezeken belül a játékos döntheti el, hogy melyik feladatnak fut először neki - ez már csak azért is jó dolog, mert ha valamelyik puzzle túlságosan bonyolult lenne, akkor van esélyünk kicsit elterelni a figyelmünk róla azzal, hogy inkább nekifutunk egy másiknak.

No nem mintha a Kairo annyira nehéz lenne - igaz, van néhány feladvány, ahol csak a legprofibb logikai játék kedvelők nem vakargatják a fejüket, de legtöbbször a logikus gondolkodás (néhány kivétel esetében pedig ennek tökéletes hiánya) segíteni fog a feladatok megoldásában. Vagy ha ez nem, akkor a játék által biztosított, feladványonként három mentőöv, melyek használata teljesen opcionális, retorzió nem jár érte, maximum a tudat, hogy miért nem gondoltunk egy-egy triviális megoldásra. És mindenképp hátrányként kell megemlíteni, hogy bár külalakban különböznek, a feladványok jellemzően néhány mintát követnek, túlságosan gyakran kell a megfelelő helyre állnunk vagy különböző ábrákat összepárosítanunk.

Mindezért azonban bőségesen kárpótol a játék különleges képi világa és hangulata. A hatalmas monolitok és szürreális termek még technikai egyszerűségük ellenére is lenyűgözőnek hatnak, egyszerre hívogatóak és félelmetesek, mindezt pedig egy rendkívül hangulatos, témájában tökéletesen passzoló zenei aláfestés teszi teljessé. A kevésbé változatos feladványokat pedig bőségesen pótolják a játékban elrejtett titkok - eldugott szobák, begyűjthető dolgok és egy új befejezés várja azokat, akik hajlandóak picivel többet kutatni.

Nem áruljunk zsákbamacskát: a Kairo erősen rétegjáték, még a kalandjátékok leghűségesebb rajongóit is elrettentheti a gyakorlatilag nemlétező történet, nem túl könnyen befogadható környezet. Mindazonáltal kellően ráhangolódva egy rendkívül hangulatos, rendkívül különleges játékot kapunk, olyan élményt, mely elég ritka mostanság. Minimum ezért érdemes egy esélyt adni neki.

(A Kairo elérhető Steamen, a fejlesztő saját weboldalán, valamint iOS platformon.)

@youtube