Chrono Cross: Radical Dreamers EditionTeszt

Egy kis insider info: a belső szerkesztőségi fórumunkon rengeteget sztorizunk, témázunk, hülyéskedünk, néha vitatkozunk, de egy dologban konszenzus volt mindig: imádjuk a Chrono Cross-t. Ez azért tartom nagyon fontosnak elmesélni, mert a Chrono Trigger legendás folytatása ¬¬meglepő módon megosztja a játékosokat, és megosztotta már akkor is: szenvedélyes imádat és tartózkodó utálat veszi körül. A hardcore Chrono Trigger fanok soha nem bocsájtották meg Masato Katonak, hogy nem csinált egy Chrono Trigger 2-őt és azt sem, hogy az időutazás helyett a párhuzamos valóságok közötti váltás került a játék középpontjába. Én és még sokan mások azonban erről mit sem tudtunk akkoriban. A SNES-es Chrono Trigger 2000-ben még csak az USA-ban jelent meg, itthon a játékosok többsége hallottak ugyan róla, de játszani nem játszottak vele. Így sokunknak a Cross jelentette az első Chrono élményt. Egy olyan élményt, ami azóta is kitörölhetetlenül nyomott hagyott bennünk. (Nem sokkal a Chrono Cross után, aztán PS1-re is kiadták a Triggert, ám addigra sokunk már csak a Cross szemüvegén keresztül tudtunk rá nézni. A két játék történetileg egy olyan tökéletes szimbiózist alkot, ami teljesen páratlan.) A Square aztán az évek alatt rendkívül mostohán kezelte a játékot. Míg a Trigger számtalan kiadást megélt – a DS verziót ajánlom: új fordítás, extra megnyerések – addig a Cross egy egyszerű PSN-es megjelenést leszámítva – az is PS3-ra, sok-sok évvel ezelőtt – nem jelent meg újra. Sokáig úgy tűnt ez az állapot nem fog megváltozni, aztán jött az Nvidia szivárgás, majd a tavalyi év végén az Another Eden x Chrono Cross bejelentés, és a remény felcsillant, hogy aztán április elején megérkezzen végre az újra kiadott Chrono Cross: Radical Dreamers Edition.

A Chrono Trigger DS változata számomra az etalon, így kell kiadni egy klasszikus játékot újra remasterelt módon. Figyeltek arra, hogy technikailag tökéletes legyen, és olyan pluszokat adjon, ami felejthetetlenné teszi. A Chrono Cross egy olyan ékköve a videojátéktörténelemnek, ami minimum hasonló törődést igényelt volna. Az új kiadás ugyanis felemásra sikerült. Kezdjük talán azzal, hogy az egész játék igénytelenül lett átportolva. A helyszínek elmosódottak, a karakterek csúnyácskák (új és régi módban egyarnt), pedig a maga idejében és SD tévén talán most is, a CC volt a legszebb JRPG, amit valaha láttam. A harcok és a zsúfoltabb terepeken a frame rate 12-14 fps-re esik le, viccesek azok az összehasonlító videók, amelyek megmutatják, hogy a PS1 verzió mennyivel gördülékenyebben futott. Az átvezető videók pedig olyan pixelesek mint 20 éve. Értem, hogy az eredeti forráskód elveszett és így kellett dolgozni, de akkor is. Újdonság, hogy a karakterek portréit is megújították. Szerencsére szabadon választhatunk az új vagy a klasszikus megjelenés között (sajnos csak a főmenüben, menet közben nem.) ezekkel együtt is, ha 2022-ben akar valaki Chrono Crosszal játszani, akkor egyértelműen ez a kiadás a favorit. Kimondottan ajánlom a Switch verziót, nem csak azért, mert megjelent fizikai kópián (de örültem volna egy limitált csomagnak!), de handheld módon még a grafikai visszásságok sem jönnek úgy ki mint a nagygépeken.

Amikor hírét vettem a remasternek egyből beindult a fantáziám. Nem vártam grafikai csodát, de azt igen, hogy a Chrono Trigger DS-hez hasonlóan tartalmi bővítések tegyék teljesebbé az élményt. Tudni kell, hogy a Chrono Crossból a fejlesztés utolsó fázisában rengeteg mindent kivágtak, ami óriási plot hole-okat hagyott maga után a sztoriban, gondolok itt Magusra, aki aktív szereplő lett volna. Magusból végül Guile lett, amire a Chrono Trigger DS egy új megnyerésben csattanós magyarázatot adott. Illet volna erre reflektálni, ami csalódáskeltő megoldással oldottak meg. Mindehez tudni kell, – és ez az új kiadás legjobb újdonsága –, hogy a csomagban van a Radical Dreamers című szöveges kalandjáték angol változata, ami eredetileg 1996-ban jelent meg, a csak Japánban elérhető SNES-es kiegészítőre, a Satellaview-re. 26 évet vártunk erre a játékra, ami aktív része a Chrono mitológiának. Nyilván egy rajongóknak szóló kedveskedésről van szó, ami szuper dolog volt a készítők részéről. Ha a Radical Dreamerst és a CC-t is végig játsszuk, és utána a főmenüben végig nézzük a stáblistát, akkor annak végén lesz egy rövid appendix. Ez engem inkább felháborított. 22 év várakozás, majd végig játszunk két játékot, és jutalmul legalább egy ingame jelenetet várnánk, erre kapunk egy fekete képernyőt, kb. egy óra alatt megírható szöveggel. Miért nincsnek a kivágott tartalmak, legalább Magus visszahelyezve a sztoriban? Új megnyerések? Tudom, akkor dolgozni is kellett volna a Square-nél.

Az egész kiadást a hanyagság jellemzi. Sokkal többet ki lehetett volna belőle hozni. De egy kérdéssel adós maradtam. Hogyan öregedett a játék? Erre, ha tőlem vársz objektív választ, akkor azt kell mondanom rossz embert kérdezel. Tudom, a tesztelő legyen objektív, helyezkedjen bele más nézőpontokba és még csak véletlenül se legyen rajongó. Ez mind igaz. De gyerekek, ez itt a Chrono Cross! A játék valami olyan tud, amit akkor és azóta is nagyon kevés JRPG tudott. Pillanatok alatt válsz a világ, a mese részévé, mert elvarázsol a sztorijával, egyszere felemel, máskor földhöz vág. Olyan fordulatok vannak benne – de szívesen leírnám, de nem akarok spoilerezni, de ha ismered a játékot és azt mondom Lynx, tudod miről beszélek –, hogy az ember tényleg darabokra törik tőle érzelmileg. A Chrono Cross maga a videojátékos katarzis. Már maga a játékmenetet mozgató ötlet és annak megvalósítása is fergeteges mai szemmel, hogy két párhuzamos világ között járhatunk, melyek reflektálnak egymásra. Micsoda érzés, amikor karaktereket viszünk egyikből a másikba, azok az apró kis jelenetek, sokszor viccesek, máskor megrázzák az embert. Annyi mindent tudnék most mesélni! Melyik mai JRPG-nek van 11 megnyerése, amiből 9 csak New Game+-ból érhető el? És ezek a megnyerések, néha egészen elképesztő választ adnak a mi lenne ha kérdésére. Fantasztikus érzés volt újra meghallgatni – ezúttal remasterelt – zenéket, Yasunori Mitsuda életművének csúcspontját. A Scars of Time-nál nem született jobb videojátékos intro muzsika. De még sorolhatnám: Time of the Dreamwatch, Another World térkép zene, stb-stb. Ráadásul a főmenüben vannak újra hangszerelt számok is, egyenesen ír nyelven! Alig emlékeztem már a CC harci rendszerére, de azt mondom ez még mindig egy élvezetes szisztéma. A körönkénti harcok és az elementál rendszer talán picit nehezebben megszokható, de működik. Szerencsére van gyorsítás funkció, ez sokat segített.

A varázslat, a sztori behúzza a játékost. Ott ragadtam a tévé előtt mint 2000-ben, gyűjtögettem a karaktereket – több mint 40 különböző szereplőt lehet felvenni – kalandoztam a világok között, élveztem a muzsikát és ahogy a Chrono mitológia apró darabjai feltárulnak előttem és összeállnak egy olyan összképpé, ami egyenesen emberi mivoltunkra, identitásunkra kérdez rá. A Chrono Cross a mai napig csoda, egy olyan élmény, ami feledtetni tudta a port hanyagságait. A csodákról pedig nem beszélni kell, hanem megélni őket.

Platform: PC, PlayStation, Switch, Xbox Kiadó: Square Enix | Fejlesztő: Square Enix Megjelenés: 2022. április 07. | Ár: 20 EUR