[Teszt] Diablo III: Reaper of Souls

Diablo III: Reaper of Souls

Oldern2014.04.02. 21:00

Állítólag csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit, a Diablo III 2012-es megjelenése után pedig ezt a leckét egészen keserű módon kellett megtanulnia a Diablo-franchise hű, lelkes rajongóinak. Jay Wilson és fejlesztőcsapata erőteljes vízióval indul útnak a Diablo III névre hallgató hajóval, a kapitány pedig egészen az utolsó pillanatig bízott abban, hogy a játékosoknak nem kellenek az erős Legendary tárgyak, nem kell nekik a Ladder, és tutira élvezik majd, ha csak bizarr gimnasztikákat követően tudják teljesíteni a fő nehézséget, az Infernót. Hitt abban, hogy az Aukciós Ház tökéletes fegyver a szükséges rossz (a botokkal és vírusokkal telepakolt virtuális feketepiac) ellen. Hitt abban, hogy a játékmenet elég szórakoztató lesz ahhoz, hogy ezek a problémák ne okozzanak komoly gondokat.

Tévedett. Minden egyes pontban tévedett. Félreértés ne essék: nem akarom specifikusan Jay Wilsont kiemelni, hiszen én magam is segédkeztem, örvendeztem és lelkendeztem, ahogy tették azt a játékosok és az újságírók is a megjelenést követő hetekben. A hiba teteje, mint egy nagy jéghegy csúcsa, már látszott (ezt ugye az itemizáció problémás mivolta jelentette), de tonnányi változtatásra volt szükség, hogy a Diablo rendesen révbe érjen a túlsó parton. Ez a révbe érés máig nem történt meg, de a hajót sikerült eltéríteni a Pokolba vezető irányból. A kapitányváltás (viszlát Jay, helló Josh) után pedig elkezdték kidobálni a hajóból az összes felesleges súlyt. Elbúcsúztunk az Aukciós Háztól, az elmúlt két évben tonnányi új tartalom került be a játékba (hogy aztán ezek egy része átalakuljon, más részük pedig teljesen el is tűnjön, ahogy a kiegészítő saját mechanikáit a helyükre illesztették). A konzolos "Loot 1.5" megmutatta, hogy van alternatíva, ami megfelelő lehet az akciódús ARPG-irányvonal számára ,a Reaper of Souls pedig magabiztosan vezette be az újdonságokat és a bővítéseket, hogy valóban a műfaj új trónkövetelőjeként jelenhessen meg március végén.

Tervezett irónia, de ettől még vicces: "Westmarch nem küld segítséget képzelt démonok ellen", írták a pökhendi hadvezérek az alapjáték sztorijában a segítségre szoruló Bastion's Keep katonáinak, a Reaper of Soulsban pedig egy szinte teljesen lerombolt, égő Westmarchban kell összekaparni a túlélőket a démonok és korrupt angyalok hordái közül. Korrupt angyalok? Bizony: az új főellenfél, Malthael nem túl komplex tervet eszelt ki: magáévá teszi Diablo elpusztíthatatlan Soulstone-ját, az így szerzett extra hatalommal pedig egyaránt kiirtja majd az embereket és a démonokat egyaránt - így tutira nem jelent majd semmi veszélyt az angyalokra. Ekkor jövünk majd Mi a képbe, természetesen.

A Reaper of Souls sztorija tanult az előd hibáiból, és bár még mindig vannak banális elemei, felesleges párbeszédei, azért sokkal inkább a lényegre koncentrál, kevesebb teketóriázással. Ami viszont minden írott szónál fontosabb, hogy a körítés - tehát a konkrét játéktér hangulata, megjelenítése, zenéje - fényévekkel van közelebb az "igazi", depis Diablo-érzéshez. Az új helyszíneken a démonikus (és az elborult Malthael keze nyomát magán viselő) architektúra, ellenfél-design mind-mind az első percben meggyőzi a játékosokat arról, hogy itt egy picit komolyabbra, komorabbra vették a figurát, ezen pedig a döbbenetesen jó zenék is sokat dobnak. A lényeg: az ötös fejezet egyértelműen az eddigi legjobb act lett, pedig a vizualitás és a design volt az alapjáték nagy ereje is.

Talán elég is két bekezdés a sztorinak és a körítésnek, nem? De. A Reaper of Souls 70-es szinthatárral, egy új játszható karakterrel, és a teljesen új Adventure móddal várja a játékosokat. Az új mód megnyitásához egyszer végig kell vinned a sztorit, utána pedig kb. soha nem fogsz visszatérni a Story Mode-ba. Miért? Mert ebben a játékmódban minden fejezetet bejárhatod, és mindenütt Fejvadászatok várnak arra, hogy kitakarítsd őket - ezek az MMO játékok napi questjeihez hasonlatos dinamikus küldetések, busás jutalmakkal és kellő változatossággal. Persze itt nincs napi limit, ha elég kitartó vagy, akkor folyamatosan újabb és újabb kihívásokat kapsz, türelmi idő és problémázás nélkül. Ha beleuntál a fejvadászatba, akkor Rifteket nyithatsz, ahol véletlenszerűen rakja neked össze a játék a pályát és az ellenfeleket az öt fejezet tartalmából, garantálva a változatosságot. Hiába tehát azt sikoltani a fórumokon, hogy "CSAK EGY ÚJ FEJEZET JÖTT", ha valójában az Adventure mód még új fejezet nélkül is tízszeresére növelte volna a végjáték szavatosságát. És mivel az új Act valóban kiemelkedően jó lett, szinte garantálom, hogy sokan hosszú hónapokig az ottani farmolást fogják választani a többi helyszín helyett.

A Diablo III: Reaper of Souls új vezető designere (és úgy általában, a csapat) rengeteg mindent megjavított a kiegészítőben, amik javításra vártak. Hiába a könnyen változtatható skillek rendszere, ha mindenkinek megvannak a kedvenc rúnái (skill-variánsok, egy a hat opcióból), és csak azokat használják. A megoldás? A legkedveltebb, "kötelező" jelleggel használt effekteket beleépítették az alapképességekbe, így mindenki TÉNYLEG maga választhatja ki azokat a rúna-variánsokat, amik az ő játékstílusához illenek. Az eredmény? Nagyobb változatosság!

Persze mindez nem működne jól a Loot 2.0 nélkül. Az alapjáték poklát a kötelezően használt, túlságosan erős tulajdonságok jelentették, amik nélkül nem lehetett életképes karaktert építeni. Ezek a tulajdonságok jóval visszafogottabb formában jelennek meg 70-es szinten, így az érdekesebb, specifikus képességeket tuningoló módosítók jóval nagyobb szerephez jutnak, mint korábban tehették. Az eredmény? Még nagyobb változatosság!

Az új Loot rendszer egyébként szakít a korábbi dinamikákkal, és a legjobb tárgyakat úgy adja oda a játékosoknak, hogy azokat csak saját karaktereid között cserélgetheted, de más játékosnak nem adhatod oda. Így egy korábban népszerű, de mégsem domináns játékstílus, a "self-found" vált a Diablo III: Reaper of Souls mantrájává. Mi ez, ha nem 180 fokos fordulat az Aukciós Házra erősen támaszkodó alapjátékhoz képest? A cuccok amúgy esnek szépen: mint említettem, pár óránként 1-1 legendary mindenképp üti majd a markodat, profi játékosként pedig a Riftek és a magasabb nehézségi fokozatok céltudatos farmolásával még jobban felgyorsíthatod ezt a folyamatot. Az egyetlen szívfájdalmam az, hogy a Bind on Account rendszer miatt ELKÉPESZTŐEN nehéz lesz olyan Legendary-szetteket kigyűjtenem, amiből 30-40 óra alatt egyet sem találtam - és négy kell belőlük. Bár most még az öröm járja át az embert a sok újdonság miatt, hosszú távon úgy érzem, hogy a Loot 2.0 és a trade hiánya nem egy sokkal jobb rendszert hozott el, csak egy kevésbé látványos elnyomást, hiszen ha megfeszülsz, sem tudsz hozzájutni azokhoz a tárgyakhoz, amihez akarsz, ha nem dönt úgy a Loot Jézus. Márpedig lehet, hogy nem fog úgy dönteni. Régen ezt kikerülted azzal, hogy legalább közepes erejű tárgyakból eladtál százat, vagy gyűjtögetted az aranyat, hogy a kiszemelt cuccot majd egyszer megvehesd. Most marad az Ima és az Ölés kombinációja.

A játék a főbb változtatások mellett is úszkál amúgy az újdonságokban, javításokban (aminek egy részébe már egy hónapja, az alapjátékhoz is kiadott 2.0-s patchben belekóstolhattunk). Az engine jól láthatóan a konzolos változat optimizációnak sokat köszönhet, hiszen immáron a gyengébb gépeken is jól, akadozásmentesen fut: amíg a régi verzióban az én gépemen néha még lecsökkentett felbontáson, minimum beállításokkal is szöszmötölt az engine a 20-30fps szélén, addig most szinte mindenütt tartja a betonstabil 60fps-t, nagy zuhanást pedig csak az igazán összetett jelenetek tudnak okozni. (HD7770, Phenom II 550). A netkód stabil, az indulást még viccből sem szakította meg az Error 37 szelleme - úgyhogy ha stabil, folyamatos, megbízható kalandra vágysz, abban a D3 még mindig a műfaj császárának számít.

Az egész Reaper of Souls élmény egyébként picit szürreális számomra: sokan írják a külföldi fórumokon, hogy a játék most tart ott, ahol induláskor kellett volna tartania. Ezzel nem teljesen értek egyet, de az tény, hogy a képzeletbeli hajót sikerült valóban megfordítani, és a jó irányba beállítani. Az út még nem ért véget, de míg az előző kapitány egy kapitális ütközéssel szembesült, addig az új vezetőség pont, hogy a megfelelő útra terelte ezt a hatalmas monstrumot, amit Diablo III néven ismerünk. Vannak gondok: a Crusader kaszton például látszik, hogy az alapos csiszolás, ami a maradék öt kasztot érte, még nem érte el az új Paplovag-utódokat (hogy is tehetette volna? Hiányzik a millió játékos több hónapot átívelő feedbackje), így ha "optimális" játékélményre vágysz, egy picit még hanyagold a szent sebzésre és a közelharc/távolsági harc keverékét képviselő Crusadereket. De van jövő: míg a D3 fejlesztői meglepetten jöttek rá, hogy a közönség elvárja tőlük a tartalmi bővítéseket és a javításokat, addig ez a csapat már most jelezte: jön bővítés. Jönnek a változatosabb Riftek (mert még mindig lehetne tudatosabban kreálni ezeket a véletlenszerű helyszíneket - lásd: Path of Exile), jönnek a kompetitív játékosok álmát jelentő LÉTRÁK (Ladderek, elnézét), szóval lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere - addig pedig marad a farmolás és a szórakozás. De a legfontosabb mégis a fejlesztők részéről a hozzáállás: az "én jobban tudom, mint ti" hatalmas falakba ütközött a nagy eladások ellenére, a mostani csapat sokkal inkább hajlandó arra, hogy belássa a hibákat, és tanuljon a néhol kifejezetten konstruktív kritikákból.

Két év és egy kiegészítő kellett ahhoz, hogy a Diablo III "sok sebből vérző, de még mindig pokolian szórakoztató" helyett csak szimplán "pokolian szórakoztató" akció-rpg monstrummá váljon. Még mindig nem tökéletes, még mindig inkább akciójáték, mint RPG, és még mindig akadnak kifogásolható megoldásai mind a játékmenetben, mind az itemizációban, de a tényleges játékmenet és a változatosság most már bőven ellensúlyozza ezeket - arról nem is beszélve, hogy a fejlesztőcsapat már tudja, hogy merre kell haladnia, ha továbbra is a játékosok kegyeiben szeretnének maradni. A Diablo III-nál néha úgy érezhettük, hogy nincs jövője, a múltját pedig csak a nagy eladások eléréséhez használta, de tisztelni nem tisztelte azt. A Reaper of Souls pont az ellenkezőjét csinálja: tiszteli az elődöket, nem fél átemelni dolgokat (üdv újra itthon, Blessed Hammer és Frozen Orb), az egész közhangulat alapján pedig a kiegészítő nagyobb jövő elé néz, mint azt az alapjáték valaha remélhette volna. És ez mindennél fontosabb a Blizzard (és a Diablo-rajongók) számára.

A Diablo III: Reaper of Souls bátor, magabiztos bővítése a Diablo III-nak, ami nem félt szétrombolni olyan kártyavárakat, amik már amúgy is feldőlni készültek volna. Könnyű kitanulni, az első perctől az utolsóig szórakoztató, változatos játék, a műfaj csúcsának számító netkóddal és animációkkal. Vannak csiszolásra váró elemei (főleg az újdonságok), de ettől még tény: a kiegészítővel a Diablo III elnyerte eddigi legjobb formáját. És ez még csak a kezdet!

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

1 órája

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

17 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
28

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

4 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

6 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==