[Teszt] Titanfall Xbox 360

Titanfall Xbox 360

liquidSomosi László2014.04.22. 19:45

A Titanfall Xbox 360 verziója a megjelenése előtt több olyan jelet is mutatott, melyek láttán a sokat tapasztalt játékos készülő katasztrófára kezd gyanakodni. Kiderült, hogy az Xbox 360 port nem házon belül készül, a premiert kétszer is eltolták, a megjelenés előtt két héttel pedig még nemhogy videót / trailert, de egy darab árva képet sem láttunk az előző-generációs változatból.

Ezek után az az igazi meglepetés, hogy az Xbox 360 verzió nem katasztrófa - de erről még lesz szó később, sőt, most leginkább erről lesz szó, mert a Titanfall tesztje tulajdonképpen már kész, mcmacko írt róla az Xbox One / PC változat megjelenésekor, ugyanazt az értékelődobozt találod ehhez a cikkhez csatolva.

Ami nem véletlen: a két játék tartalmi szempontból teljesen megegyezik. Ugyanannyi pálya, ugyanannyi fegyver, ugyanannyi Titán, ugyanannyi játékos, ugyanannyi minden. Ami egyrészt jó dolog, és másrészt is jó dolog, aki csodálatos bónuszokról álmodozott (single player kampányt, csak azért is!), jobb, ha ki se kel az ágyból, mert az Xbox 360 verzió nem több, és nem kevesebb, mint egy, már nem kifejezetten erre a konzolgenerációra szánt multiplayer akciójáték becsületesen összerakott portja.

Pedig a portolást végző Bluepoint (akik nem most kezdték a portolós karriert, PS3-ra készítettek már félzsáknyi HD kollekciót) viszonylag komoly problémákkal szembesült. Például a textúrákkal, az Xbox One / PC változatok ezekből három gigabájtnyit pihentetnek ugrásra készen a memóriában. Az Xbox 360 változat ezt a luxust nyilván nem engedhette meg magának (hello, fél gigás összmemória!), így a Bluepoint egy hibrid sztrímelős megoldást választott a beolvasásukra, ami azt jelenti, hogy a Titanfall a merevlemezről és DVD-ről párhuzamosan olvas be adatokat.

Ennek követlen velejárója, hogy az Xbox 360-as Titanfall-t nem lehet teljesen egészében a merevlemezre installálni, mármint: konkrétan nincs ilyen lehetőség, a lemezre szükség van, a játék hallhatóan használja is, de (szerencsére) nem pörgeti vadul és állandóan. A fentiekből következik, hogy a HDD megléte is szükséges, erre megy egy részleges, de kötelező install. Ha nincs merevlemezed, az baj, mert a játék nem hajlandó a szükséges 1.2 gigát a belső flash memóriába pakolni, azaz a 4GB-os Xbox 360 modell (bővítés nélkül) a Titanfall szempontjából használhatatlan.

A másfajta textúrakezelésből következik az a különbség a Titanfall Xbox 360 és Xbox One / PC verziói között, amit még avatatlan szemek is kapásból észre fognak venni. Mivel a játékban (elsősorban pilótaként) viszonylag gyorsan lehet haladni, a HDD / DVD néha nem képes lépést tartani a sebességgel, és egy új területre beugorva pár másodpercig a dicsőséges Nintendo 64-es korszakot idéző textúrákkal szembesülsz egyes tárgyakon.

A Bluepoint magához a pálya-geometriához láthatóan nem nagyon nyúlt hosszá, ott van minden, ami a nagytesókban is ott van, még a hasonló portolási manővereknél gyakran első áldozatul eső növényzetet is sikerült korrektül áthozni. Lecserélték viszont a X1/PC verzió bevilágítását, a dinamikus fények helyett statikus, beégetett megoldást kapunk - ettől az Xbox 360 verzió egy fokkal világosabb, ellenben egy fokkal kevésbé részletgazdag lett. A felbontás frontján is kötettett kompromisszum, a platformon ideálisnak tekinthető 720p helyett kénytelenek leszünk megelégedni az 1040*600-al.

Ha megnézed a fenti videót (a Digital Foundry mér képfrissítést), láthatod, hogy az Xbox 360 változat fps-átlaga 46.5, ami papíron teljesen jónak tűnik. Rossznak semmiképpen sem, rossz, de az átlag ebben az esetben úgy jön ki, hogy a játék a 25 és 55 képkocka per másodperc tartományban bármikor, bármit képes produkálni, a képfrissítés úgy hullámzik, mint az Adria azon a fiatalkori nyáron, mikor Róbert barátommal úgy döntöttünk, hogy egy nyikorgó lélekvesztő és két korhadt lapát segítségével tekintjük meg a nudistastrandot a szomszéd szigeten.

A hullámzás direkt következménye a képtörés, méghozzá bőségesen. A magam részéről nem vagyok túlérzékeny a képtörésre, de a Titanfall-nál eléggé az arcodba mászik, egy-egy hektikusabb pillanatban már-már úgy tűnt, hogy egy fantomszamuráj szellemkardja vagdossa a képet folyamatosan, jobbról és balról, egyre dühödtebben. A probléma javarészt kiküszöbölhető, van opció a 30 fps-es felső korlát beállítására.

A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy az Xbox 360-as Titanfall azért mégsem egy túl jól sikerült port, a negatívumokat sorolom egymás után. Pedig: ez egy jól sikerült port. Technológiai szempontból nem tökéletes, mint ahogy a többi verzió sem az. Messze nem a legszebb hasonló stílusú játék a platformon, de ezt a sokszor ennyi erőforrást a feladathoz hajítani képes X1/PC változat sem mondhatja el magáról. A Titanfall egy roppant szórakoztató multiplayer árkád-FPS bazi nagy robotokkal, és a kezdők számára is tisztességes sikerélményt biztosító játékmenettel - Xbox 360-on is.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

1 órája

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

1 órája

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

1 órája
14

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

6 órája
6

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

9 órája
9

Heti megjelenések

1 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

2 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

3 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

4 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

5 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

5 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

5 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

6 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

6 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

6 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

7 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

7 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

7 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

7 napja
1

Heti megjelenések

7 napja
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==