Card Dungeon (iOS, Android)
A Card Dungeon címe kicsit becsapós, ugyanis nem egy hagyományos kártyajátékról van szó, sokkal inkább egy roguelike dungeon crawlerről, amiben a képességeket kártyák helyettesítik. Na meg a figurák is két dimenziós lapokból vannak kirakva, pont mintha egy társasjátékból léptek volna ki.
Feladatként adott egy hatalmas labirintus, amiből ki kell jutni. Mind a mozgás, mind a csaták körökre osztott rendszerben működnek, ami azt jelenti, hogy vagy lépünk, vagy a kezünkben lévő néhány kártya közül használunk egyet, közben pedig a minket körbevevő ellenfelek is eszerint cselekednek. Akik szereti a négyzetrácsos, körökre osztott játékokat, azok már bizonyára dörzsölik is a kezüket, ilyenből rosszat nem sokat szoktak csinálni. Nos a Card Dungeon sem az, csak éppen nagyon messze van a jótól. Hiába a fantasztikus grafika, a jópofa képességek és a végtelen szavatosság, a csaták tönkrevágnak mindent. Több nagy probléma is van, és igazából ezek nagy része javítható lenne egy későbbi patch-ben, szóval van azért esély rá, hogy lesz ez még jobb. A fő gond az, hogy nagyon rossz a játék ritmusa. Ha benyitunk két-három szobába, és nem ugrunk neki azonnal az ellenfeleknek, akkor hamar azon vesszük észre magunkat, hogy nyolcan-tízen lihegnek a nyakunkban. Ahogy elkezdenek mind lépkedni és támadni, szépen hátradőlhetünk, mert csak percenként egyszer kerül ránk sor, akkor is kb. két másodpercre. És ha mindez nem lenne elég, nem igazán jó a felhasználói felület, kimondottan nehéz követni, hogy éppen ki és mit csinál, és úgy általában, mennyit kell még várnunk a sorunkra. Nem lehet nálunk sok kártya, és semmi garancia nincs arra, hogy hamar találunk jobbakat, így a kombinációs lehetőségek számossága is pont olyan, mint az izgatottsági szintünk. Ennél sokkal több lenne a Card Dungeon-ben, bízzunk benne, hogy a magas ár mellé gyakori frissítések is járnak.
Outcast Odyssey (iOS, Android)
Ha azt írnám, hogy kártyacsatás játékkal Dunát lehetne rekeszteni, valószínűleg hülyének nézne mindenki, így maradjunk az angol “card battle” kifejezésnél. Tudjátok, ez az a műfaj, amiben kártyákat kell gyűjteni, a gyengébbeket feláldozni az erősebbek fejlesztésekor, majd ezt csinálni a végtelenségig. A Bandai Namco kisebb műfajrevíziót ígért az Outcast Odyssey-vel, és néhány jópofa újítást valóban bedobtak itt-ott, de igazi forradalomra azért senki ne számítson. Alapvetően két dologgal próbál kiemelkedni a klónok tengeréből a játék. Az egyik, hogy az összecsapásokat megelőzi egyfajta labirintusjáték, ahol mi döntjük el, hogy merre fedjük fel az eltakart mezőket és mely lényekkel küzdjünk meg. Ez úgy történik, mint pl. a Dungelotban, de valójában kis hatással van a játékélményre, hiszen az utat elálló lényekkel így is-úgyis meg kell küzdeni, és a labirintusok sokkal inkább nagy-nyitott területek, mintsem bonyolult katakombák. A másik apró érdekesség az ütközetekben rejlő interaktivitás, ami azt jelenti, hogy a megtámadott lényeken különféle színű és szintű célozható pontok vannak. Ha ezek valamelyikét megütjük egy kártyával, akkor attól függő sebzést tudunk bevinni, hogy a kő-papír-olló rendszernek megfelelően milyen színnel milyen pontot támadtunk, sok ütéssel akár szét is csaphatunk egy-egy ilyen területet. A lapjaink képességei nem direkt módon fejtik ki a hatásukat, hanem véletlenszerűen sülnek el, ilyenkor valamely pontra kerülnek rá, és csak akkor aktiválódnak, ha alaposan odacsapunk. Leírva talán bonyolultnak hangzik, a valóságban egy kimondottan egyszerű és felszínes mechanika dolgozik a motorháztető alatt. Az Outcast Odyssey-t ettől függetlenül könnyű megkedvelni, mert könnyed, látványos és simulékony, de egészen biztosan nem ő fogja meghozni a régóta várt változást a card battle játékok világába.
Pokemon TCG Online (iOS)
Nem, ez még nem a milliós eladású Pokemon játékok átirata, “csupán” a PC-n és Mac-en három éve futó, klienses free-to-play kártyajáték iPad-es megfelelője - aminek ennek ellenére igencsak örülhetünk. Ha nagyon muszáj lenne hasonlítgatni, akkor talán a Magic-et hozhatnánk fel olyan alapként, amire az eredeti, kézzelfogható Pokemon kártyajáték építkezett, de hát ennyi erővel sok más példát is hozhatnánk, amiben lapokat kell gyűjtögetni, paklit összerakni belőlük és a lényeket egymásnak ereszteni az ellenfél legyőzése érdekében. Akit érdekel a rendszer, az úgyis beleöli azt a néhány tucatnyi órát, hogy kiismerje a működést, a mi szempontunkból most fontosabb a keret megvizsgálása. Igen komoly a single player tartalom, ami már csak azért is fontos, mert jó sok lapot tudunk ezen keresztül bezsákolni, így nagyobb költések nélkül is egész életképesek leszünk multiban (na senki ne gondoljon a Hearthstone világrengető f2p rendszerére, de szerencsére nem szuperagresszív az itteni modell sem).
Sokan háborogtak a kezelőfelület miatt, való igaz, hogy tabletre ennél szinte csak kifinomultabb kártyás hudokkal találkoztunk eddig, de az igazság az, hogy teszi a dolgát, idővel meg lehet szokni.
Aki szeretne komolyabban elmerülni ebben a színes, külsőre tetszetős gyűjtögetős játékban, az egy dologra készüljön fel. Hiába létezik sok éve a szabályrendszer, itt nem szokás a kártyák végtelen kiegyensúlyozása. Tele van igazságtalanul erős lapokkal, égetnivaló hulladékkal, és olyan helyzetekkel, amikor teljesen váratlanul - és érdemtelenül - fordítja meg valaki a meccs állását. Emiatt idősebbeknek és mélyebb taktikázásra vágyóknak semmiképp sem ajánlott, sokkal inkább belépő szintű TCG, mint a Magic vagy a Hearthstone. És még egyszer szólunk, a Pokemon szerepjátékok mechanikájához semmi köze nincs.
Sentinels of the Multiverse (iOS, Android)
A Sentinels of the Multiverse is kártyajáték, de nem gyűjtögetős, nem free-to-play, és még csak nem is a fejlesztésre épít, hanem mindent kézhez kapsz az elejétől kezdve. Manapság szinte fura, igaz? Pedig nincs itt semmi trükk, hacsak az nem, hogy egy taktikai játék is el van itt a paklik alá rejtve, amiből már sejteni lehet, hogy van mélysége is a cuccnak.
A Sentinelsben négy főhőssel kell legyőznünk egy főgonoszt, ami azt jelenti, hogy egyszerre (pontosabban egymás után) négy paklit kell kezelnünk, ráadásul minden esetben jelen van egy semleges fél is (ő a “környezet”), aki válogatás nélkül tesz keresztbe hol ennek, hol annak az oldalnak. Természetesen a különféle hősök kártyái nem csak saját paklijukon belül, hanem egymással is remekül kombóznak. A menetek nem rövidek, fél-egy óráig is eltarthat, amíg az ellenfél minden alakját leamortizáljuk. Nagyszerűen összerakott címről van szó, amiben szinte minden a helyén van, egészen addig, amíg rá nem jövünk, hogy ez nem egy kártya-, hanem sokkal inkább egy magunkban játszható társasjáték, amiből ugyanakkor hiányzik a meta-game, ami összefogná a különböző meneteket. A hősök ugyanis fix paklival rendelkeznek, és ideig-óráig izgalmas, hogy kiket ki ellen válogatunk össze, de ha a harmadik-negyedik meccset is megnyertük, kicsit önismétlővé, szárazzá válik az egész. Összehozhattak volna valami jópofa kampány vagy sztori módot, és szinte biztos vagyok benne, hogy egy jövőbeli frissítésben össze is fognak. Addig a mérsékelten túlárazott kategóriában van a SotM helye.