State of Decay: Year One SETeszt

HD kiadás - a kifejezés, ami mostanra saját minizsánerré érett, annak minden szabályával és felé támasztott elvárásaival és bár ez a Videojátékok Egyetemes Történelme szempontjából nem biztos, hogy szerencsés (sőt!), abból a szempontból mindenképp jó dolog, hogy nagyjából pontos elvárásaink vannak egy-egy játék „Mindentbele-Hűdeszuper Edition” változatával szemben. Mi legyen benne, mi legyen frissítve, mi legyen javítva - láttunk már jó és rossz példákat, pontosan tudjuk, hogy mit szeretnénk. És ezek alapján mik azok a pontok, melyek esetében a State of Decay új kiadása nem szerepel túl fényesen.

De ne szaladjunk előre, hiszen elképzelhető, hogy valaki még nem is hallott erről a 2013-as játékról. Nos, nekik két választásuk van: vagy elolvassák az akkori tesztünket, vagy ha nincs ennyi idejük, akkor gyorsan összefoglaljuk, miről is szól az egész. Vagy inkább: milyen játékok, mert a State of Decay többféle játékelem jobb-rosszabb módon összefoltozott egysége. Egy zombis-túlélős akciójáték, melyben a szokásos élőhalott csapkodások mellett van egy legalább annyira fontos ember- és erőforrás menedzsment rész is, sőt, ha nagyon trendik akarunk lenni, akkor azt is mondhatnánk, hogy csipetnyi roguelike elemmel is meg van fűszerezve. Egy maroknyi túlélőt irányítva kell a hirtelen kitört zombi apokalipszist túlélni: élelmet és gyógyszert kell vadászni, fegyvereket és hasonló hasznos tárgyakat kell szerezni (és nyilván használni is), valamint rendben tartani a csapat morálját és bővíteni a rendelkezésünkre álló bázis(oka)t. Tesszük mindezt egyfajta láthatatlan entitásként: a játéknak nincs egy kijelölt főszereplője, ha a sztori elején megismert Marcus véletlen a fűbe harapna (vagy ami valószínűbb: őt harapdálnák meg néhányan) akkor a következő túlélő veszi át a stafétabotot és ez így megy addig, míg meg nem sikerül menteni a csapatot (vagy amíg mindenki át nem megy zombiba, teljesítményünktől függően).

És az esetek nagy részében ez a tucatnyi elem egy egészen érdekes és jól működő játékot eredményez: a teljesen véletlenszerűen hozzánk csapódó társak miatt egészen érdekes és csak a mi játékunkra jellemző történetek tudnak kialakulni, a konstans nyomás és félelem pedig teljesen jól tudja érzékeltetni milyen is az, mikor a világ nagyobbik része szó szerint a vérünkre szomjazik. A State of Decay jóval több, mint egy szimpla zombis túlélőjátéknál, ha csak akciózni próbálunk és nem figyelünk az alapanyagokra, élelemre és morálra, akkor nagyon gyorsan holtan találjuk magunkat (újra és újra). Mindehhez pedig egy egészen méretes területet kapunk, ahol nincs egy nyugodt pillanatunk se, kósza zombihordákat kerülgetve kell új túlélők után kutatni, vagy épp alapanyagokat hajtani fel.

Oké, mindez azonban a két évvel korábbi kiadásra is igaz volt, szóval inkább azt nézzük, hogy miben lett ez a változat több? Nos, nem sokban. Pusztán tartalom szempontjából persze picit többet kapunk, hiszen az alapjátékhoz hozzácsapták a hordás-túlélős Breakdown és kicsit jobban sztori vezérelt Lifeline kiegészítőket is, valamint a felbontást is feltekerték, hogy a mágikus 1080p-vel szembesülhessünk, de ennél sokkal többet nem kapott a YOSE kiadás. Ez pedig azért gond, mert az elődje technikailag igen komolyan köhögött és annak hibái szinte egyáltalán nem lettek kijavítva ebben a verzióban.

Soroljam? Van itt mindenféle finomság: a zombik rendszeresen belelógnak és beleakadnak mindenféle tereptárgyba, sokszor pedig képesek a puszta levegőt falnak látni. Társaink se sokkal jobbak, nagyjából a „buta kezdő” és az „eltökélt öngyilkos” között mozog a mesterséges intelligenciájuk. A megnövelt felbontás ellenére a játék nem nevezhető különösebben szépnek, ráadásul még mindig viszonylag gyakran (bár talán a korábbi változatnál valamelyest ritkábban) találkozunk tereptárgy vagy textúra popuppal, valamint egész látványos belassulásokkal. Az irányítás se javult: lábon még viszonylag használható, bár két ellenfél felett már nem mernék döntetlenre fogadni egy-egy csatában, de a járművek irányítása még mindig olyan, mintha egy vitorlást próbálnánk meg mozgásra bírni - a szárazföldön. De nem csak a technikai oldal maradt a régiben, olyan igazából viszonylag egyszerűen megoldható és a játékmenet szempontjából határozott javulást hozó lehetőségek se lettek beépítve, mint a hátizsákunk rendszerezése, vagy a tárgyak átadása a társaknak. És igen, értem én, hogy valamennyit dolgozni kellett volna rajta, de a YOSE, ahogy a korábbi kiadás is, még mindig könyörög egy jóféle koop játékmódért. Mondanom se kell, mindhiába.

Az a helyzet, hogy a State of Decay YOSE változata pontosan azért jó, amiért a korábbi változat is jó volt, viszont cserébe pontosan azon a pontokon bukik, ahol az is bukott. Ez pedig elég gáz, hiszen ezekre a hibákra mind a sajtó, mind a rajongók többször is rámutattak, ezek teljes figyelmen kívül hagyását maximum azoknak ellensúlyozhatja a különleges játékmenet, akik először találkoznak ezzel a játékkal. Szóval kedves Undead Labs, a rossz hírem az, hogy HD kiadást nem így kell csinálni.