[Teszt] Super Mario Maker

Super Mario Maker

Gamer3652015.09.13. 19:31

Van egy figura, amely az évtizedek alatt összeolvadt az őt gondozó mega-vállalat nevével. Mario nélkül ma nincs Nintendo, és Mario sem lett volna soha, ha a Nintendo zseniális tervezői és Shigeru Miyamoto nem vetik digitális vászonra a 2D platformjátékokról alkotott egyéni elképzeléseiket. Harminc évvel az eredeti Super Mario Bros. megjelenése után a Nintendo a Super Mario Makerrel próbálja meg kipasszírozni a Wii U-ból a maradék kraftot, egyúttal korszakokat összegezve a közönség kegyeire bízza a súlyos hagyatékot.

Mint azt a korábbi anyagokból láthattunk: a Mario Maker nem szokásos Mario cucc. Nincs benne „mentsük meg a hercegnőt és a Csiperke Királyságot” sztoriszál, hiányzik belőle a mostanában bevezetett 4 fős multiplayer lehetőség, sőt a 3D-s irányvonal is teljes mértékben hanyagolva van a csomagban. De itt nem is ez a lényeg, hiszen a program (amelyet csak részben lehet játéknak nevezni, révén maga a tervezőkészlet jelenti a cucc savát-borsát) minden fontos 2D Mario-korszakot felölelve az ember kezébe ad egy vásznat és egy ecsetet - bocsánat, stylust. Az alkotói szabadságunkat pedig a Wii U kis képernyőjén élhetjük ki, amely masina szinte új életre kel, miközben végre valami olyasmi történik az áramköreiben, amire a gépet annak idején eleve kitalálták.

A pályaszerkesztő a rácson tervezés alapelvét követi, és a négy klasszikus Mario-érából sorakoztat fel szinte minden pályaelemet. A szerkesztőben menet közben is válthatunk az adott érák között, a tereptárgyak, power-upok pedig ennek megfelelően alakulnak át a megfelelő korszakból ismert elemekké. Miközben kísérletezgetünk, azonnal ki is próbálhatjuk a kreálmányainkat, így intuitíven, gyors önfejlesztéssel válhatunk kezdő pályatervezővé. A pálya alaprácsának leosztását azért nem alakíthatjuk át kényünkre-kedvünkre, sőt a Little Big Planet minimál-programozásához kapcsolódó logikai lehetőségek is hiányoznak a palettáról, de így is fergeteges a lehetőségek száma. Ha valaki egyszerű sétagalopp pályát szeretne magának (vagy barátainak) készíteni, úgy itt a lehetőség rá! Ha viszont valaki a Wii U-n is moderált sikereket elérő Cloudberry Kingdom játékoskínzó perverziójára gerjed, hát úgy teleszórhatja a koordinátarendszert mindenféle szadista leosztással is.

Sajnos egyelőre pont ez a közösségi pályák legnagyobb szubjektív problémája: sokan az ilyesfajta ötletekre kaptak rá a kreatív kibontakozás során. Ez a játékosok egy részét mondjuk bizonyosan nem érdekli majd, révén a Mario játékokból a zsúfolt, kőkemény jelenetek helyett inkább mindig a gondosan-tudatosan, moderált ívvel felépített pályák voltak a jellemzőek. De mivel ez utóbbiakat már a korábbi címekben eléggé kimaxolták pont maguk a készítők, ezért a közösségi pályákból kiszippantható élménynektár pont attól függ majd, hogy: a.) eset, mennyire komáljuk az őrültségeket; b.) eset, mennyire ismerjük kívülről betéve az eredeti NES, SNES és Wii-s/Wii U-s alapokat.

A pályaszerkesztő kifinomult eleganciáját a lassan (napok során) megnyíló új lehetőségek és a kissé natúr, de ettől függetlenül nem ötlettelen beépített kézikönyv húzza vissza egy picikét. Gondoljunk bele, milyen mókás lehetett volna a valódi mesterektől, komplett interaktív tutorialok keretein belül beletanulni a Mario világok feletti teremtő szerepbe. De sokkal több kritika nem is érheti a ház elejét. Amit látunk-hallunk-tapasztalunk, az a videojáték-történelem egyik (ha nem a) legkiemelkedőbb termékének az esszenciája, játékosbarát csomagolásban tálalva, olyan gondos kis extrákkal mint a kiszámíthatatlan 100-életes darálás (ahol véletlen közösségi pályákon kell túljutnunk), vagy a csilingelő/éneklő kurzor a tereptárgyak lepakolásakor.

Miyamoto a napokban nyilatkozta a Times magazinnak, hogy a 30 évet lezártnak tekinti, és itt az idő, hogy a Mario sorozat jövőjén kezdjen el munkálkodni. Valahol jogos a felvetés - a Super Mario Maker ugyanis tényleg olybá fest, mint egy korszakot összesítő kreatív kísérlet, amely a közönség erejét még egyszer, talán utoljára, a klasszikus Mario világokra fókuszálja. Nagyon nehéz elképzelni, hogy ha ezt a formátumot szeretné a kiotói óriás megtartani, akkor az eszméletlen mennyiségű community tartalmon túl mi újat tudnának még a játékosoknak mutatni. Próbáljunk így tekinteni a Mario Makerre, amely az emberhez szuper-közelivé teszi a rács-alapú 2D pályaszerkesztés minden csínját-bínját, a rajongók kreativitására bízva magát szárnyakat ad a három évtizednyi Mario-örökségnek, és a nap végén egy kicsit Mario-túladagolást is generál az ember szervezetében. Imádnivaló csomag, de valahol a tudatunk legmélyén a koncepció csak fokozza a kíváncsiságunkat: hova tovább, Mario?

(A Super Mario Makert a program jellegéből fakadóan nem pontoztunk a klasszikus videojáték-értékelő számsorunk alapján. - a szerk.)

mcmacko

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Rainbow Cotton - a pamutboszi visszatér

A Cotton játékok gyakorlatilag új életre keltek az elmúlt években, és nem telt el sok idő, hogy az obskúrus Rainbow Cotton is megkapja a maga felújítását. A Dreamcast-éra játékai a gyönyörű SEGA-árkád életérzést hozták, és a Success 3D-s pamutboszija is tele volt szívvel-lélekkel. Lássuk a cukorkát, induljon a tea-parti!

3 órája
3

Kaszál a Microsoft és a Remedy - ez történt kedden

Továbbá: Nintedo és EA üzleti jelentés, Don’t Kill Them All, Hades II, Wholesome Direct, Rocksmith+.

16 órája
10

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

1 napja

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

1 napja
1

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

1 napja
53

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

1 napja
7

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

1 napja
9

Heti megjelenések

2 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

3 napja
1

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

4 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

5 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

6 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

6 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

7 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

7 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

7 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

8 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

8 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

8 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

8 napja
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==