KlausTeszt

Néha megéri böngészgetni egy-egy konzol online boltjának rejtettebb zugaiban, ki tudja, milyen kincsre bukkanhatunk egy-egy porosabb polcon? Itt van példának okáért a Klaus, melyről szinte biztos vagyok, hogy még a leghűségesebb Sony-szamuráj se hallott, pedig tessék, (egyelőre) csak PlayStation 4-re jelent meg, ráadásul egy meglepően kellemes logikai-platformer keverék.

Klaus a játék főszereplője is, vagy legalábbis a férfi, akinek ez az öt betű van a karjára vésve - azért használja ezt névként, mert emlékek nélkül ébredt egy alagsorban. Innentől pedig nem meglepő, hogy a feladatunk az lesz, hogy őt kiszabadítsuk, illetve esetleg menet közben rájöjjünk, ki is ő, illetve mit is keres itt. A feladat nem sokban tér el a szokásos „amnéziás-menekülős” játékok legtöbbjétől, inkább a megvalósítás különleges, kezdve azzal, hogy Klaus egyre inkább tudatában van annak, hogy mi, a Játékos is létezünk. Kezdetben csak örül annak, hogy segítünk neki bizonyos tereptárgyak mozgatásával, azonban később, ahogy a sztori bonyolódik egyre inkább zavarni kezdi, hogy kénytelen a mi kényünkre-kedvünkre tenni egészen addig a pontig, míg úgy nem dönt, hogy megpróbál nem engedelmeskedni az irányításunknak. A folyamat jól felépített és érdekes, külön mókás, ahogy Klaus kommunikációját a pálya egyes elemei közé helyezték, ezzel egy kicsit különlegesebb színezetet adva a dolognak.

Ahogy maga a játékmenet is egészen különleges, hiszen Klaus direkt terelgetése mellett sokszor nekünk kell a pálya egyes elemeit is irányítani, melyet az irányító érintőfelületének birizgálásával érhetünk el. Ezzel kicsit bonyolódik a dolog, hiszen sokszor egyszerre kell figyelnünk a főhős és a környező tárgyak helyzetére is, de ez általában maximum egy-két próbálkozásból megoldható. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor viszonylag hamar egy társat is kapunk, K1 Klaus szöges ellentéte: nagy, lassú, cserébe viszont erős és hatalmas ruháját pedig képes ejtőernyőként is használni. Kicsit olyan az egész, mint amilyen a Lost Vikings volt régebben, míg Klaus képes nagyokat ugrani és kisebb helyekre bebújni, addig K1 inkább az erejére hagyatkozik - a kettejük képességeinek együttes használatával tudunk a pályák végére érni.

Mely pályából egészen sok van, már-már merem azt állítani, hogy túl sok is. Hat különböző terület, melyekben öt-öt fejezet van, fejezetenként néhány pályával - nem kis falat! A probléma az, hogy bár az újabb helyszínek rendre más és más veszélyeket emelnek be a játékba, a sok apró pálya miatt kicsit elnyújtottnak érződik az egész. Erre ráadásul a sztori szempontjából sincs szükség, sőt, annak dinamikája képes kicsit leülni éppen azért, mert egész egyszerűen túl sok apró pályára darabolják el. Ettől függetlenül aki tartalmas játékot keres az nem fog csalódni, a sztori önmagában kínál olyan 6-8 órányi tartalmat és akkor még nem is beszéltem a jól eldugott, cserébe a játék legkülönlegesebb élményeit kínáló rejtett pályákról, a két különböző befejezésről, vagy a történet befejezése után megnyíló Arcade módról, melyben a speedrun-rajongók találják meg a maguk örömét.

Technikai oldalról sincs szégyenre oka a játéknak. Nem mondom, hogy a kétdimenziós platformer témából nem lehet többet kihozni, de a Klaus pályái, ha kinézetre egyszerűek is, jól felépítettek, a pasztell színek miatt karaktereink nem olvadnak bele a háttérbe és kitűnő szintipop dallamokat csatoltak melléjük. Engem egy dolog zavart csak, viszont egy platformernél ez főbenjáró bűn: karaktereink, főleg a gyorsabb Klaus irányítása lehetne pontosabb, túlságosan sokszor éreztem forróbb helyzetekben, hogy nem az én hibám volt, hogy hősöm egy veremben végezte. Öröm az ürömben, hogy a pályák bőségesen el vannak látva checkpointokkal, de azért nem örülök, hogy sokszor kénytelen voltam ezekre számítani és nem a főszereplők ügyességére.

Minden hibája ellenére azonban egész egyszerűen nem tudtam abbahagyni ezt a játékot. Az ügyesen adagolt kihívások és rejtélyek, a főszereplő monológjai és úgy összességében a történet folyamatosan hajtott és biztos vagyok benne, hogy később újra vissza fogok térni a kimaradt dolgokat felsöprögetni. Ahogy mondtam, érdemes néha a boltok rejtettebb zugában kutakodni, mert mindig öröm, ha egy ilyen finom darabra bukkanunk.