[Teszt] Klaus

Klaus

WarhawkLusztig Zsolt2016.02.05. 09:00

Néha megéri böngészgetni egy-egy konzol online boltjának rejtettebb zugaiban, ki tudja, milyen kincsre bukkanhatunk egy-egy porosabb polcon? Itt van példának okáért a Klaus, melyről szinte biztos vagyok, hogy még a leghűségesebb Sony-szamuráj se hallott, pedig tessék, (egyelőre) csak PlayStation 4-re jelent meg, ráadásul egy meglepően kellemes logikai-platformer keverék.

Klaus a játék főszereplője is, vagy legalábbis a férfi, akinek ez az öt betű van a karjára vésve - azért használja ezt névként, mert emlékek nélkül ébredt egy alagsorban. Innentől pedig nem meglepő, hogy a feladatunk az lesz, hogy őt kiszabadítsuk, illetve esetleg menet közben rájöjjünk, ki is ő, illetve mit is keres itt. A feladat nem sokban tér el a szokásos „amnéziás-menekülős” játékok legtöbbjétől, inkább a megvalósítás különleges, kezdve azzal, hogy Klaus egyre inkább tudatában van annak, hogy mi, a Játékos is létezünk. Kezdetben csak örül annak, hogy segítünk neki bizonyos tereptárgyak mozgatásával, azonban később, ahogy a sztori bonyolódik egyre inkább zavarni kezdi, hogy kénytelen a mi kényünkre-kedvünkre tenni egészen addig a pontig, míg úgy nem dönt, hogy megpróbál nem engedelmeskedni az irányításunknak. A folyamat jól felépített és érdekes, külön mókás, ahogy Klaus kommunikációját a pálya egyes elemei közé helyezték, ezzel egy kicsit különlegesebb színezetet adva a dolognak.

Ahogy maga a játékmenet is egészen különleges, hiszen Klaus direkt terelgetése mellett sokszor nekünk kell a pálya egyes elemeit is irányítani, melyet az irányító érintőfelületének birizgálásával érhetünk el. Ezzel kicsit bonyolódik a dolog, hiszen sokszor egyszerre kell figyelnünk a főhős és a környező tárgyak helyzetére is, de ez általában maximum egy-két próbálkozásból megoldható. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor viszonylag hamar egy társat is kapunk, K1 Klaus szöges ellentéte: nagy, lassú, cserébe viszont erős és hatalmas ruháját pedig képes ejtőernyőként is használni. Kicsit olyan az egész, mint amilyen a Lost Vikings volt régebben, míg Klaus képes nagyokat ugrani és kisebb helyekre bebújni, addig K1 inkább az erejére hagyatkozik - a kettejük képességeinek együttes használatával tudunk a pályák végére érni.

Mely pályából egészen sok van, már-már merem azt állítani, hogy túl sok is. Hat különböző terület, melyekben öt-öt fejezet van, fejezetenként néhány pályával - nem kis falat! A probléma az, hogy bár az újabb helyszínek rendre más és más veszélyeket emelnek be a játékba, a sok apró pálya miatt kicsit elnyújtottnak érződik az egész. Erre ráadásul a sztori szempontjából sincs szükség, sőt, annak dinamikája képes kicsit leülni éppen azért, mert egész egyszerűen túl sok apró pályára darabolják el. Ettől függetlenül aki tartalmas játékot keres az nem fog csalódni, a sztori önmagában kínál olyan 6-8 órányi tartalmat és akkor még nem is beszéltem a jól eldugott, cserébe a játék legkülönlegesebb élményeit kínáló rejtett pályákról, a két különböző befejezésről, vagy a történet befejezése után megnyíló Arcade módról, melyben a speedrun-rajongók találják meg a maguk örömét.

Technikai oldalról sincs szégyenre oka a játéknak. Nem mondom, hogy a kétdimenziós platformer témából nem lehet többet kihozni, de a Klaus pályái, ha kinézetre egyszerűek is, jól felépítettek, a pasztell színek miatt karaktereink nem olvadnak bele a háttérbe és kitűnő szintipop dallamokat csatoltak melléjük. Engem egy dolog zavart csak, viszont egy platformernél ez főbenjáró bűn: karaktereink, főleg a gyorsabb Klaus irányítása lehetne pontosabb, túlságosan sokszor éreztem forróbb helyzetekben, hogy nem az én hibám volt, hogy hősöm egy veremben végezte. Öröm az ürömben, hogy a pályák bőségesen el vannak látva checkpointokkal, de azért nem örülök, hogy sokszor kénytelen voltam ezekre számítani és nem a főszereplők ügyességére.

Minden hibája ellenére azonban egész egyszerűen nem tudtam abbahagyni ezt a játékot. Az ügyesen adagolt kihívások és rejtélyek, a főszereplő monológjai és úgy összességében a történet folyamatosan hajtott és biztos vagyok benne, hogy később újra vissza fogok térni a kimaradt dolgokat felsöprögetni. Ahogy mondtam, érdemes néha a boltok rejtettebb zugában kutakodni, mert mindig öröm, ha egy ilyen finom darabra bukkanunk.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

11 órája

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

11 órája

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

11 órája
30

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

16 órája
7

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

19 órája
9

Heti megjelenések

1 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

2 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

3 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

4 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

5 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

5 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

6 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

6 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

6 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

7 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

7 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

7 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

7 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

8 napja
1

Heti megjelenések

8 napja
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==