Tom Clancy's The DivisionTeszt

Ismét elkapott a gépszíj, a Division nagyjából úgy rántott be, mint annak idején a Destiny tette és annyira magával ragadott, hogy azt se tudom hol kezdjem. Legszívesebben in medias res belevágnék a dolgokba, de mivel bőven van említésre méltó eleme a játéknak, ezért mégiscsak megpróbálom összeszedni magam és kezdeni az elején.

Történetünk szerint a társadalmunknak és gazdasági rendszerünknek annyi, egy szupervírus szabadjára engedése után nem sok maradt a megszokott hétköznapokból, a mi feladatunk pedig az (lehetőleg minél több társunkkal együtt, mert ide sem feltétlenül vagyunk elegek szólóban), hogy valami rendet vágjunk a hatalmas káoszban. Káosz pedig van bőven, hiszen az ártatlan szenvedők mellett az utcákat több csoport is rója. A segítségre szoruló civilek érdekeit szem előtt tartva kell végigverekednünk magunkat Manhattan lezüllött negyedeiben a közel 20 sztori misszió, valamint a tonnányi mellékes tevékenységet elvégeznünk.

A Ubisoftnál most sem hazudtolták meg magukat, hiszen a játéktér térképét ezúttal is sikerült telefosni milliónyi felvehető bizbasszal és rengeteg sidequesttel, azonban mivel ezeket olyan szinten sikerült integrálniuk többek között a fejlődési rendszerbe, hogy végrehajtásuk majdhogynem kötelező, így egy fokkal elnézőbben kezeljük a játékidő kitolására tett egyértelmű lépéseket. És ha már rátértem a fejlődésre, következzen az egyik legmarkánsabb része a játéknak. Azt már a béta tapasztalatai alapján sikerült leszűrni, hogy bázisunkat és ezzel együtt magunkat is három különböző ágon tudjuk fejleszeni. Mindegyik ág eltérő képességekkel rendelkezik, ezáltal pedig eltérő játékstílusokat preferálnak. Nagyon leegyszerűsítve, a három ág a medic, support és tank karakterosztályoknak felelnek meg, mivel azonban bőven kialakíthatunk köztük átmenetet, így bármikor alkalmazkodhatunk egy-egy szituációhoz, játszunk akár egyedül, akár csapatban.

Itt azonban még nem érnek véget a döntési szabadságok a fejlesztéseinket illetően. A három ághoz saját küldetéstípusok tartoznak, amiket teljesítve pontokat kapunk, melyekből aztán a bázisunkon sajátíthatunk el újabb képességeket. És itt jön a dupla vagyis inkább triplacsavar a dologban. Egyrészt a fejlesztési metódus nem lineáris, vagyis mi döntjük el, hogy éppen melyik új trükköt akarjuk elsajátítani, nem kell egy előre kijelölt úton végighaladni. Ha az elején kellő pontot halmozunk fel, akár a játék első óráiban magunkévá tehetjük valamelyik ág végső ultimate képességét. Másrészt nem csak képességeket oldunk fel, hanem velük együtt a hozzájuk tartozó talenteket és perkeket is. A talentek közül meghatározott számút tudunk egyszerre használni, a perkek viszont abszolút passzív extraként működnek, megnyitásuk után csak élveznünk kell a hasznukat. És akkor azt még nem is említettem, hogy a képességeinknek idővel különböző módosításokat is elérhetővé tehetünk, ezzel még inkább saját szájízünkre (vagy a csapat igényeire) szabhatjuk őket.

Azt hihetnénk, hogy ennyi lehetőség után kipukkad az a bizonyos lufi, de nem, sőt, még egy jókora lapáttal rátesznek a Massive srácai. Ha nem lenne elég a három "skillfa" ág és a hozzájuk tartozó változók, kapunk még két extra opciót, amivel tovább fűszerezhetjük a dolgokat. Egyfelől karakterünk rendelkezik három értékkel, melyek a sebzésünket (DPS), az életerőnket (Health) és a speciális képességeink (Skill) erejét jelzik, a trükk viszont ott jön be, hogy mindhárom értékhez tartozik egy jelző (Firearms a DPS-hez, Health a Health-hez - igen, valóban eredeti - és Electronics a Skillhez), amik módosításával teljesítményünk is drámaian javul. Az ezekkel való játékra pedig szükség is lesz, hiszen nem csak kiegészítik a skilleket, illetve tesznek hatékonyabbá minket, de adott értékek elérésekor a fegyverek passzív bónuszait is használni tudjuk. És hogy hogyan tudjuk növelni ezeket a jelzőket? A karakterünkre pakolható 6 különböző felszereléssel. Ráadásul, hogy itt még ne érjenek véget a rulettezési lehetőségek, mindegyik tárgyunk a védelmi értéken felül rendelkezik több-kevesebb további tulajdonsággal is. Mindezeket pedig tetőzik a modok.

Modok? Bizony azok, ugyanis ennyi opció után még mindig van hova nézni, hiszen mind fegyvereinket, mind a felszerelésünket elláthatjuk tucatnyi módosítóval, melyek újabb irányban tekerik meg az amúgy is kacifántos testreszabhatóságot.

Több ezer karakter és még csak a fejlődésnél/fejlesztésnél tartunk. Pedig mindenképpen szót kell ejtenem az ellenünk harcoló három frakcióról is. Kezdésképp itt van mindenki kedvence, a csuklyás, golyófogó, nigger fosztogatók bandája (nem, nem vagyunk rasszisták). Velük a térkép bármely pontján összeakadhatunk, hiszen értékes, loph... akarom mondani gyűjthető dolgok bárhol heverhetnek. Őket követik a sorban a Tisztogatók, akik a középkori intelmekre hagyatkozva (kill it with fire) próbálják kezelni a fertőzés tüneteit és mindenkit, aki az útjukba áll. Végezetül pedig a Division ügynökei méltó ellenfélre találnak a Last Batallion egység katonáiban, ők jelentik ugyanis a legnagyobb veszélyt ránk nézve, mivel jónéhány általunk is bevethető képességgel rendelkeznek. Mindhárom frakcióban különböző ellenféltípusokat találunk, ráadásul időnként belefuthatunk nevesített ellenfelekbe (némelyikük neve külön röhejes a magyar feliratnak köszönhetően), akik ellen bizony könnyen megizzadhatunk.

Oké, beszéltünk már a fejlesztésről és az ellenfelekről, valamint minimálisan érintettük a sztorit is. Utóbbit nem nagyon részletezném, már csak amiatt sem, mert vélhetőleg a későbbiekben érkező ingyenes és fizetős tartalmak árnyalják az eseményeket, valamint a kismillió lore kiegészítőt még nem gyűjtöttem teljesen össze, így alighanem akadnak még számomra is homályos foltok. Valamint az sem elhanyagolható tény, hogy a gonosz tudós vírussal "mentené meg" a Földet, a renegát katonai erők pedig felhasználnák saját céljukra a vírust formula sem éppen újkeletű.

A Division érdemeinek listájára mindenképpen felírható a jól skálázódó nehézség. Ez igaz mind a főküldetésekre, mind a végjáték során értelmet nyerő Dark Zone-ra és a challenge-ekre is. Alapesetben a normál nehézségi szinten indított missziók annyi extrát kínálnak, ha magasabb szinten vagyunk, hogy az ellenfelek hozzánk (vagy csapatunk legmagasabb szintű tagjához) igazodnak. Hard fokozaton már megszaporodnak az erősebb, komolyabb páncéllal rendelkező ellenfelek, challenge mode-ban pedig normál típusú ellenféllel nem is találkozunk. Az egyébként 6 szintes Dark Zone-ban pedig mindig hozzánk idomulnak a mobok, ráadásul a magasabb szinteken lényegesen nagyobb kihívást jelentenek. De miért is fogunk órákon át a Dark Zone-ban kóvályogni és challenge küldetéseket csinálni?

Természetesen a lootért, amit rögtön két kategóriába sorolhatunk. Elsőként itt vannak az azonnal használható (jó, DZ-ből előtte ki kell menekíteni, nagy ügy) cuccok, másodikként pedig a tervrajzok és különböző modok a fegyverekhez és felszereléshez. Várjunk csak, tervrajzok? Ja persze, ezt még nem is mondtam. Ha nem lenne elég a korábban részletezett megannyi lehetőség a cuccaink basztatásának terén, még kapunk craftolást is, ahol a megszerzett vagy vásárolt tervrajzokból mi magunk gyárthatunk le tárgyakat. Vagy alakíthatjuk át a már meglévőket a saját újrakalibráló állomáson. Mit ne mondjak, opció van bőven, az hótziher. Az pedig már csak hab a torkán, hogy megfelelő cuccok birtokában drasztikusan megnövelhetjük az értékes drop arányát (éljen a gyűjtögetés mod!!!).

A végső blokkban pedig jöjjenek azok a dolgok, amik terén még van hova fejlődnie a Division romokból összetákolt csapatának. Bármennyire is néz ki elképesztően hangulatosan a kiégett New York, a közlekedést tekintve bőven elkél a változtatás, hiszen a jelenleg rendelkezésre álló egyetlen opciót, a kocogást csak kiegészíteni tudjuk a közelben található kisebb bázisokra vagy már teljesített küldetésekre való teleportálással, de nagy részben marad a lábbusz. Ez főleg Dark Zone esetében ütközik ki nagyon, hiszen még a maxra tuningolt karakterekkel is alig pár ellenséges csapattal kerülhetünk harcba, hiszen a központunkban található ládát nagyon hamar megpakolhatjuk kimenekített cuccokkal, ilyenkor pedig rohanhatunk a legközelebbi kijárathoz, hogy aztán szelektáljunk és kezdjünk mindent elölről. Ez már most nagyon monoton időtöltés. Arra is figyelnünk kell, hogy a látási viszonyokat minimálisra korlátozó hóviharok közepette egy loottáskás játékost baromi könnyen nézhetünk Tisztogatónak és elég pár kósza golyó, hogy belecsöppenjünk a rouge-vadászatba. Továbbá amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy bizonyos esetekben a megannyi fedezék között cikázva és ugrálva az ellenséges lövedékek között, derék ügynökünk hajlamos rendre rossz fedezékhez lapulni, ilyenkor pedig könnyen fogjuk vérző szemmel figyelni az eseményeket.

Ami miatt viszont nincs oka szégyenkezni a Massive alkotásának, az az atmoszféra, amit teremteni tud. A béta óta egy leheletnyivel szebbé tett Division jobb pillanataiban egészen elképesztő látványt tud produkálni, mindehhez pedig jó kiegészítést adnak a néhol enyhén depresszív ütemek, amik szerencsére sosem esnek át a ló túloldalára és taszítanak minket mély letargiába, miközben a kihalt utcákat rójuk.

A Division jött, látott és egyelőre megvetette a lábát. Bár a maximális szint hamar elérhető (kb 50 óra), még nagyon messze az út vége, hiszen a krémnek számító 6 szintű Dark Zone-ba, illetve a legdurvább challenge missziókra csak megfelelő gear birtokában célszerű egyáltalán belekezdeni és akkor a még csak érkező raidről nem is beszélve. Egy valami azonban biztos. A civilizációnkért folytatott harc még csak most kezdődik, az első lépéseket már megtettük, nincs más hátra, mint minél erősebbé válni és várni a folytatást, amit New York sötét sikátorai tartogatnak számunkra. A Division egysége örömmel vár minden bukott Guardiant.