The Magic Circle: Gold EditionTeszt

*„Most komolyan, megint a jövőben fog játszódni? Ennél még én is ki tudok találni valami jobbat!”

„Komolyan nem értem, hogy miért nem tudnak valami mást kitalálni a folytatáshoz…”

„Úristen, ez még mindig azt az ezer éves motort használja? Tőlem aztán egy fillért se kapnak!”*

A fenti mondatok ebben a formában tőlem származnak, de valószínűleg csak egészen minimálisan kellene átalakítani őket ahhoz, hogy megtaláljuk valamelyik Nagynevű Folytatás fórumjában. Hiába no, ahogy szükség esetén mindenki tapasztalt politikussá, közgazdásszá vagy éppen fociedzővé tud alakulni, úgy mi is sokszor úgy érezzük, hogy jobban tudjuk „mi kell a játékosoknak”, mint az azzal évek, évtizedek óta foglalkozó szakemberek - és ennek természetesen hangot is kell adnunk.

A PC-re tavaly megjelent, most pedig PlayStation 4 változatot kapott The Magic Circle pedig ezt a témakört járja körbe, néhol kicsit cinikusan, néhol kicsit viccelődve és néhol bizony kicsit talán sértődötten is. Egy olyan játék ez, melyben egy olyan játék főszereplőjét alakítjuk, mely már hosszú évek óta a fejlesztői pokol bugyraiban tanyázik, többször átalakult, de soha el nem készült. A mi feladatunk lesz, hogy ha nem is tudjuk rendbe rakni a világot, de megmutassuk az Isteneknek (vagy az Égi Szemétládáknak, ahogy itt nevezik őket), hogy milyen káoszt hagytak maguk után.

Ezt pedig egészen érdekes módon tehetjük meg: meg kell hackelnünk a félkész játékot. Bármilyen nevesített objektumot csapdába ejthetünk és utána szerkeszthetjük egyes tulajdonságait. Átírhatjuk a nevét, kiválaszthatjuk, hogy milyen módon közlekedik, hogyan, és ami ennél fontosabb, kit támad. Néhány kattintás és az addig a vérünkre szomjazó VérKutya már hűséges társunk lesz - vagy akár továbbra is ellenfelünk, de fogak, vagy akár lábak nélkül. Vannak megkötések, bizonyos képességekből nincs végtelen mennyiség, így nem lehet repülve közlekedő, lézerrel pusztító flottánk, de a rendszer kellően mély és változatos ahhoz, hogy egészen érdekes dolgot alkossunk. Ráadásul így akár élettelen dolgokba is intelligenciát csempészhetünk, kedvencem a repülő, ágyúval felszerelt kődarab volt.

A probléma az, hogy a lehetőségekhez képest nem túl komoly feladatokat kapunk és azok mennyiségének terén is vannak hiányosságok. A The Magic Circle nem túl hosszú kaland és a helyzeten csak kicsit javít, hogy a valamennyire nyitott befejezés miatt még a sztori lezárása után is eltölthetünk vele valamennyi időt. Cserébe viszont egészen változatos, nem csak helyszínek, de feladatok szempontjából is, elkerülve a spoilereket lesz olyan rész, ahol egy élő demóban kell rosszalkodnunk sőt olyan is, mikor nekünk kell egy játékot az alapoktól felépítenünk - és elviselnünk a tesztelők és streamerek éles kritikáját.

Technikai oldalról is erősen hullámzó a játék teljesítménye: a kinézettel alapvetően nincs probléma, tök jól mutatnak a félbehagyott világok és nagyon mókás, ahogy egy ponton még egy korai 3D-s, pixeles környezetbe is elkeveredünk. Viszont látszólag a Unity motor valamiért nem akar jól viselkedni konzolon, ahogy a Firewatch esetében úgy itt is érezhető néhány ponton elég látványos frame rate visszaesés, ami bár zavaró, de szerencsére a játék műfajából adódóan annyira nem kritikus hiba.

Ennek ellenére rendkívül jól elszórakoztam a játékkal. Egy szokatlan témát szokatlan játékmenettel kever, ami a történet rövidsége ellenére is nagyon jól működik. Hogy van-e valóságalapja? Nem tudom (bár úgy tippelem, hogy valamennyi van), de elég volt ahhoz, hogy legalább eszembe jusson, mielőtt megpróbálom magam okosabbnak gondolni a fejlesztőnél.

***The Magic Circle | PC, PS4 (tesztelt)

Fejlesztő: Question | Kiadó: Question***