Fegyverek, fogadások, félelmek

Fegyverek, fogadások, félelmek

WarhawkLusztig Zsolt2016.07.24. 08:49

430 millió forint. Jelenlegi középárfolyamon nagyjából ennyi az egyik CS:GO fogadási oldalon kifizetett nyeremények összege - naponta. Vagy legalábbis ennyi volt, egészen az elmúlt néhány napig, mikor a Valve úgy döntött, hogy megpróbál pontot rakni egy olyan, botrányoktól és mutyizástól hangos ügy végére, melynek, ha okozója nem is feltétlenül, de az egyik haszonélvezője volt. Amennyiben most kapcsolódtatok bele az ügybe, akkor (valószínűleg?) csak a végét láttátok, így a teljes kép érdekében érdemes talán picit visszautazni az időben és megnézni, honnan is indult ez az egész.

Az AWP | Asiimov árfolyama - jelenleg 25 euró felett lehet megvenni

2013 augusztusában indul a történet, mikor az Arms Deal nevű frissítéssel a Valve száznál is több, különféle kollekciókba (Assault, Aztec, Dust, stb) besorolt skint eresztett a játékosok kezébe, mely választék azóta már a többszörösére dagadt. Aki nem járatos a játékban, ezek a skinek, a nevüknek megfelelően tényleg egyszerűen lecserélik az adott fegyver textúráját - van olyan, ami egészen minimális előnyt is tud biztosítani (például beleolvad adott pálya környezetébe), de egyre több olyan jelent meg, ami egyszerűen csak jól nézett ki. Az egészben a legérdekesebb talán a skinek köré épült rendszer - csak dióhéjban, a skinek hét különböző osztályba sorolódnak, melyek a gyakoriságukat jelzik a legegyszerűbb Consumer Grade-től kezdve egészen a rémisztően ritka Gold osztályig. És itt nem áll meg a dolog, frissességüktől függően ezeket a skineket további osztályokba is besorolják, a Factory New szinttől kezdve a Battle-Scarred szintig (viszont ezek véletlenszerű dolgok, tehát egy skin nem tud „elhasználódni”). És hogy még tovább csavarjuk a dolgokat, a normál skineken kívül vannak úgynevezett StatTrak és Souvenir változatok is, előbbieknél valahogy jelezve van az adott fegyverrel lelőtt emberek száma, utóbbiakat pedig különböző események (például esport tornák) idején dobja a rendszer.

Dobja a rendszer? Pontosan. A dolog úgy néz ki, hogy amennyiben játszol a Global Offensive-vel a hivatalos vagy közösségi szervereken, akkor bizonyos időszakonként kapsz egyet-egyet, természetesen véletlenszerűen. Amennyiben VAC (Valve Anti Cheat) által védett szerveren játszunk, úgy esélyünk van arra, hogy a meccsek után valamilyen ládát is kapjunk, melyeket kinyitva fegyver-, illetve kés skineket találhatunk. A dolog érdekessége, hogy a ládákat csak bizonyos kulcsokkal lehet kinyitni, ezeket pedig úgy kell megvásárolnunk vagy a Valve-tól, vagy a Steam piacterén. Mely piactér a harmadik opció arra, hogy skint szerezhessünk, értelemszerűen másik játékosoktól vásárolva. És mivel bizonyos skinek ritkábbak a többieknél, így ezeknek élő, folyamatosan változó gazdaságuk van, a filléres tranzakcióktól akár a több száz dollárosig. Illetve egészen pontosan a négyszáz dollárosig, mivel a Steam piactéren ez a megengedett legnagyobb kifizethető összeg egy-egy digitális áruért. Illetve van még egy szabály, ami ennél ismertebb, de érdemes megemlítenünk, mert mindjárt fontos lesz: a Steam Walletbe betöltött pénzedet nem tudod onnan többet kiemelni - azaz a Steamen eladott cuccodért kapott összeget nem tudod a bankszámládra átemelni. (Egyébként ez azért van, mert különben a Steam egyfajta bankként működne és egy rakás extra szabályozás terhelné, amit így próbálnak elkerülni.)

És itt a probléma, van neked egy méregdrága textúrád, amit pénzé szeretnél tenni, de úgy, hogy azt utána a Valve rendszerén kívül is fel tudjad használni - mit teszel? Furcsa módon pont a Valve biztosít lehetőséget ezen probléma megoldására, a Steam API segítségével ugyanis külső szolgáltatásokba is be tudsz jelentkezni a Steam profiloddal, majd ezen szolgáltatásokon keresztül el tudod adni a digitális árut, illetve innen már ki is tudod venni a profitot, mondjuk PayPalen keresztül. Ez pedig azt jelenti, hogy ezek a skinek, legyenek bármennyire is egy játék virtuális kiegészítői, technikailag egyfajta valutává alakultak. Nem teljesen, hiszen az egyes fajták értékét a Valve tudja befolyásolni azzal, hogy módosítja azok gyakoriságát és minőségét, de ezt leszámítva, ha nem is fizetőeszközként, de mondjuk a kaszinókban használt zsetonokként egészen jól használhatóak lesznek.

És ezzel meg is van az egyik lába annak, hogy szerencsejátékot építhessünk a rendszer köré. A másik lábat maga a Counter-Strike: Global Offensive, pontosabban annak népszerűsége biztosítja. A CS:GO ugyanis népszerű játék. Nagyon népszerű. Milliók játszanak vele minden nap, esport közvetítéseinek nézőszáma pedig a League of Legends-zel és a Dota 2-vel vetekszik. És mivel népszerű játék, mivel sokan játszanak vele és mivel vannak sportesemények, melyek hozzá kapcsolódnak, kitűnő lehetőséget biztosít arra, hogy ezekre fogadni is lehessen. És persze ahol lehetőség van, ott igény is terem, ahol pedig igény terem, ott megoldás is születik - jelen esetben nem is egy, hanem több tucatnyi a CSGO Lottótól a CSGO Lounge-on keresztül a CSGO Live-ig. Ráadásul nem feltétlen hasonlítottam a skineket zsetonokhoz, ugyanis „sportfogadáson” kívül tényleg mindenféle más szerencsejátékra lehet őket használni.

Általában négy különböző kategóriába sorolják ezeket a szerencsejátékokat. Első a fent említett fogadás. A dolog nagyon egyszerű: becsatolod a Steam profilodat az oldalba, majd fogadsz valamelyik meccsre valamennyi skinnel, melyek ekkor átkerülnek egy bot által irányított virtuális profilba (ezzel egyébként megszegve a Steam felhasználói szerződését). Ha nyersz, akkor a bot visszaküldi a nyereményedet, ha vesztesz, akkor így jártál. Érdemes megjegyezni, hogy a megszokott sportfogadáshoz hasonlóan itt is odds-ok alapján kerül megállapításra a nyeremény, azonban itt ezt nem a csapatok képessége határozza meg, hanem az, hogy mennyien fogadnak rájuk, ami egyrészt kicsit fura, másrészt igen szép lehetőséget ad a fogadások bundázására. Ha valaki nem akar fogadni, akkor vannak más lehetőségei is. Van például olyan oldal, ami külön virtuális dobozokat állít össze, ami technikailag szinte ugyanaz, mintha a játék utáni ládát nyitogatnád, csak már „meglévő” skint adnak (azaz az adott tárgy globális mennyiségét nem növelik), illetve természetesen a pénzed máshova megy. Aztán ott vannak azok az oldalak, ahol valódi szerencsejátékot folytathatsz. Legyen az póker, blackjack, rulett, vagy akár kő-papír-olló, a különbség mindössze annyi, hogy nem valós pénzt teszel fel, hanem virtuális értéket. Végül ott vannak a szerencsejáték legegyszerűbb formái, a public pots, ahol adott (rövid) idő alatt bepakolnak a játékosok skineket egy közös kalapba és aki a legtöbbet (pontosabban: legértékesebbet) pakolta bele, az viszi a többit is.

Szóval látható, hogy egy egészen méretes (és brutális, milliárdokban számolható pénzmennyiséget megmozgató) iparág fejlődött ki, mellyel azonban van néhány probléma. Először is az, hogy nem különösebben érdekli őket, hogy legális-e amit csinálnak. Van olyan oldal, ahol konkrétan a felhasználónak kell tudnia, hogy abban az országban, ahol él ott legális-e amit csinál, ami azért eléggé érdekes megoldása a kérdésnek. Másik oldalról viszont ez nem feltétlen jelenti azt, hogy illegálisan üzemelnek az oldalak, mivel jelenleg nincs törvény, ami szabályozná ezt. Tekintve, hogy az értéküktől függetlenül továbbra is egy játék különböző digitális kiegészítőiről beszélünk, nyugodtan lehet azt állítani, hogy ez nem tartozik a törvény által szabályozott szerencsejátékok körébe és mivel nincs rá precedens (ami talán megközelíti az a tavalyi Mason vs. Machine Zone per, ahol egyébként az alperes cég javára döntöttek), így ezen az alapon nem is lehet tiltani. Persze próbálkozni lehet, jelenleg is van egy csoportos kereset beadva néhány fogadási oldal, illetve a Valve ellen, mely alapján ők is (sőt: leginkább ők) felelősek a kialakult helyzet miatt - bár egyelőre úgy tűnik, hogy maga a kereset eléggé megalapozatlan.

A másik probléma, hogy ahol nagy pénz mozog, ott előbb-utóbb felbukkannak azok, akik nem feltétlen tisztességes módon akarnak egy szeletet levágni maguknak a tortából - és sokszor előbb-utóbb kiderülnek az ilyen machinációk. Ez történt például nagyjából két hete, mikor két prominens youtuberről, Trevor "Tmartn" Martinról és Tom "Syndicate" Casselről kiderült, hogy tulajdonosai annak a fogadó oldalnak (a CSGO Lottónak), melyről rendszeresen készítettek videókat, melyekben jelentős összeget nyernek. De nem csak ilyen stikák fordulnak elő, nem sokkal később egy másik Counter-Strike játékos és népszerű Twitch közvetítő, például Moe "m0E" Assad vallotta be, hogy a CSGO Diamonds oldal reklámozását úgy csinálták, hogy meg volt bundázva a kockadobás, előre tudta az eredményeket. De nem csak mostanában fordulnak elő ilyen ügyletek, 2015 januárjában a Valve hét profi játékost tiltott el a versenyeken való részvételtől, miután kiderült, hogy meccseket bundáztak meg.

És ha az előző két problémát összeadjuk, akkor megtaláljuk a legnagyobb gondot: egy szabályozatlan, ködös tulajdoni körrel rendelkező, egyszerűen bundázható rendszerről beszélünk, mely ráadásul a CS:GO játékosait célozza be, akik nagyon sok esetben 18 év alatti fiatalok. Azok, akiknek a legtöbb országban a törvény szerint nem szabadna szerencsejátékot űzniük és akik fiatal koruk miatt lényegesen egyszerűbben befolyásolhatók például népszerű netes celebek által. Ráadásul a rendszer mivolta miatt szülői oldalról nehezen megérthető és még nehezebben kontrollálható dologról van szó és míg nyilván ilyen esetekben beszélnünk kell az ő felelősségükről, azért belátható, hogy jelen esetben azért nehezebb dolguk van, mint ha mondjuk a dohányzástól vagy a félkarú rablóktól kellene a gyereket megóvniuk.

Nagyjából ezen a ponton álltunk tehát néhány nappal ez előttig, volt itt egy nehezen megfogható, nem szabályozott, kicsit gyanúsnak tűnő rendszer, ami iszonyatos pénzt mozgatott meg. Kicsit talán meglepő módon a lépés magától a Valve-tól jött. Múlt héten egy nyílt levélben közölték a felhasználókkal, hogy ezek az oldalak megsértik mind az OpenID API, mind a felhasználói szerződéseket és ezért lépéseket tesznek az oldalak működésének beszüntetése érdekében. Nem sokkal ezután cease and desist ordert (jogsértés abbahagyására irányuló meghagyást) küldtek ki húsz népszerű CS:GO fogadási- és szerencsejáték oldalnak, melyben közölték, hogy Steam Subscriber Agreement megsértése miatt azonnal hagyják abba a Steam profilok kereskedelmi célra történő felhasználást, amennyiben ezt tíz napon belül nem teszik meg, úgy további, jogi lépéseket tesznek.

Az eredmény? Nos, egyelőre szinte semmi. Volt olyan oldal, mely rövid ideig bezárt, illetve van néhány olyan, mely (úgy tűnik) véglegesen bezárta a kapuit, de a legtöbbjük zavartalanul üzemel tovább (némelyik főoldalon közli, hogy ők ugyan be nem zárnak) és az a helyzet, hogy ameddig a Valve tényleg nem tesz komolyabb lépéseket (például az OpenID API szabályozásával), addig valószínűleg tényleg nem fogják abbahagyni amit csinálnak. De még ha tényleg jogi útra is terelődik a téma, akkor is hónapok, vagy akár évek múlnak el, mire az ügyet valahogyan rendezik - ne felejtsük, javarészt ismeretlen területről van szó. Persze az egész felgyorsulhat akkor, ha kiderül, hogy a fent is említett, Michael John McLeod által beadott keresetet megalapozottnak fogadják el, hiszen az lépéskényszerbe sodorja a résztvevőket, de valahol érhető, hogy egy éves szinten kétmilliárd dolláros üzletet senki se enged el szívesen.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

10 órája
4

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

1 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
32

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

4 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

5 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

6 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

6 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

6 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

7 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==