HeadlanderTeszt

Egészen népszerű lett mostanában a metroidvania, vagy legalábbis a metroidvaniához hasonló stílus, gyors egymásutánban az Insomniac után a másik híresebb független fejlesztő, a Double Fine is ilyen játékot adott ki a Headlander képében. És bár a stílus megegyezik, a két játék nem is állhatna távolabb egymástól - jelen esetben tesztalanyunk legnagyobb szerencséjére.

Kezdődik az egész ott, hogy mélytengeri mese helyett egy jó kis retro sci-fi játékot kapunk, a Headlander világa jövőbeli, de olyan jövőbeli, amit a hetvenes években képzeltek volna el. Színes neonvilágítás, diszkófények, halálos robotok, minden a helyén van, a játék kinézetét, legalábbis művészeti oldalról nagyon eltalálták, egyedi és stílusos. Mindez pedig nyakon van öntve a tipikus Double Fine humorral, szó szerint minden, még az utolsó ajtó is él a játékban és általában van néhány olyan beszólása, amitől fogjuk a hasunkat a nevetéstől. És persze rögtön ott az az alaphelyzet, amitől nem lehet komolyan venni a játékot, hiszen mikor fordult elő olyan, hogy egy test nélküli fej a főszereplő?

Mely megoldást nem csak a sztori és a poén miatt választották, hanem a tényleges játékmenet szerves része. A Headlander világában ugyanis (rajtunk kívül) csak robotok vannak, mi pedig bármelyikük fejét elcsavarhatjuk - méghozzá szó szerint, lelőve, vagy leszippantva a kobakjukat. Az így fej nélkül maradt testre landolva pedig irányíthatjuk azt, így harcolva, vagy megoldva apróbb feladványokat. Sőt, az egyes színkódolt testek egyfajta kulcsként is üzemelnek, a különböző színű ajtók csak akkor nyílnak ki, ha legalább ugyanolyan, vagy „erősebb” színű robot testében közelítjük meg őket. És persze nem csak a katonák fejét pattinthatjuk le, néha szükségünk lesz arra, hogy szimpla járókelők, vagy akár mechanikus kutyák vagy tisztítórobotok testébe bújjunk. (Protipp: ha civil testére költöztök, mindenképp nyomjáték meg a közeltámadás gombot!) A kicsit a kétezres évek elején megjelent Messiah-ban látottakhoz hasonló rendszer kitűnően működik, hatalmas móka a megfelelő fejlesztések után porszívóként szippantani le az ellenfelek fejét, a maradékot pedig egy erősebb robot lézerével aprítani.

A harcrendszer a játék másik jellemző és egészen jól működő pontja. A szimpla, kétdimenziós, fedezékrendszerrel dúsított lézercsatákat két dologgal fűszerezték: egyrészt a szobák jelentős részében visszaverődnek a falakról a lövedékek, másrészt a legtöbb robot nem feltétlen csak egyenes vonalban, hanem sokszor egészen furcsa alakzatban lövöldözik. És mikor azt mondom, hogy furcsa, akkor ne csak olyanra tessék gondolni, hogy mondjuk van olyan, amelyik legyező alakban lövöldöz (bár van ilyen is), hanem olyanra, hogy például a játék egy részén egy ördögi sakkjátszma részesei leszünk, ahol a huszár robotok szerepüknek megfelelően néhány métert előre, majd felfelé céloznak. Ennek eredménye az, hogy különösen a játék vége felé egészen látványos, az egész szobában össze-vissza cikázó lövedékektől hemzsegő csatákban vehetünk részt.

Ám ennek megvan az ára is, a Headlander ugyanis sokszor egészen kaotikus tud lenni, volt olyan pillanat, mikor szó szerint nem találtam meg a képernyőn a viszonylag távol elhelyezett kamera miatt egészen apró szkafanderben repkedő karakteremet, akit viszont két-három lövedék képes leteríteni. Ha pedig ez nem lenne elég, ez a káosz általában a játék teljesítményét is eléggé meg tudja viselni, a sűrűbb helyzetekben (és furcsa módon néha azokon kívül is) be tud a zavaró zónába mászni a képfrissítési érték. És ha már a negatívumoknál tartunk, akkor meg kell említenem, hogy úgy általánosságban kicsit elfogy a szufla a játék utolsó negyedében, a jó kis szín- és robotkombinálós feladványokat egyre inkább a folyamatos csaták váltják fel.

Mindezek ellenére én rendkívül élveztem azt a 7-8 órát, míg végigjátszottam a Headlandert. A Double Fine-ra jellemző poénokon még mindig folyamatosan tudok nevetni, a különböző titkos helyeket öröm volt felfedezni és ha eltekintek a játék utolsó negyedében felbukkanó káosztól, akkor még a lézercsaták is teljesen jól működtek. Nem a Headlander lesz az, ami megreformálja, vagy új szintre emeli a stílust, de ha egy könnyed, látványos és nem utolsó sorban humoros akciójátékra fáj a fogatok, akkor mindenképpen érdemes egy kört tenni vele.