Star Ocean: Integrity and FaithlessnessTeszt

Határozott elképzelésekkel ültem le tesztelni a Star Ocean ötödik részét az Integrity and Faithlessness-t. Megfogadtam ugyanis, hogy nem csinálok a cikkből egy nosztalgia tripet, amikor minden bekezdés úgy kezdődik, hogy bezzeg régen, az aranykorban, milyen király JRPG-k jelentek meg. Aztán ahogy haladtam a játékkal be kellett látnom, hogy nem tudom elkerülni az összehasonlítást a széria korábbi epizódjaival. Sokszor beszélünk arról, hogy a JRPG zsáner fejlődési íve leírható egyfajta hanyatlástörténetként is. Ezen lehet vitázni, érvelni ellene vagy mellette. Tény azonban, hogy ha létezik a JRPG-knél hanyatlás, akkor annak állatorvosi lova a Star Ocean új epizódja lehetne.

Az I&F-t lehetetlen próbálkozás nem a SO sorozat eddigi mércéje szerint mérlegre tenni. A Star Ocean - leginkább az első három rész - egy nagyon magas színvonalon álló JRPG széria volt, amely úgy tudta kiszolgálni a JRPG játékosok igényeit, hogy közben formálta, előrevitte az egész zsánert. A Star Ocean egy esszencia, a minőség szinonimája, amely nagyszerűen ötvözött egymással látszólag ellentmondásos elemeket. Egészen egyedi volt, ahogyan keverték a sci-fi és fantasy zsánert, a modern technológiát és a mágiát, amiből mindig lebilincselő fordulatos történetek születtek. A sorozatot elképesztő mélység jellemezte. Mindig ott volt bennük a kaland. Ismeretlen planétákat járhattunk be, utazattunk bolygók között, olykor az időben ugrálhattunk és dimenziókat szelhettünk át. A lényeg a felfedezés volt, az ismeretlen leleplezése, a misztikum és a modernitás furcsa és mégis működő egyvelege. Az izgalmas történetek mellett a Star Ocean példa volt a legtartalmasabb szórakozást nyújtó JRPG-kre. Ilyen előzmények után itt ülök és az új rész miatt bosszankodom. Mert az I&F egy lendületes és kellemes játék. Nincs azonban olyan összetevője a programnak, amit ne masszív visszalépésként értékelhetnénk. De egyben a kihagyott ziccerek játéka is. A tri-Ace csapata megcsinálhatta volna minden idők legjobb Star Ocean játékát. A PS4-en ehhez minden lehetőség rendelkezésre állt, mégsem tették. Mintha kaptak volna egy nagyon szűk pénzügyi és időkeretet, amiből ugyan a maximumot hozták ki, de a végeredmény csupán egy közepes játék.

A történetre és a hangulatra talán most sem lehet panasz. A sztori a kultikus második és a nagyszerű harmadik rész között játszódik. Egy nagyjából középkori fejlettségű fantasy világ konfliktusaiba csöppenünk bele. Star Ocean veteránok rögtön sejthetik, a magas technológiai szinten érkező „idegenek” és ezzel intergalaktikus konfliktusok megjelenése csak idő kérdése lesz. A sci-fi és fantasy ilyen szintű ötvözése még mindig remekül működik, a történet érdekes és egyre sodróbb lendületet vesz. A sztori mellett a karakterek azonban kevésbé tetszettek. Személyiségük kidolgozottsága nem rossz, főleg ha vesszük a fáradságot és a városokban az összes Private Action-t megcsináljuk. Sajnos ismételni tudom Mackó kollégám Tales of Zestiria kapcsán megfogalmazott kritikáját. A szereplők egyéniségének egyediségéből sokat levon, a tipikus anime sablonok túlzott alkalmazása. Ránézésre vagy a hangjukból kategorizálhatjuk hőseinket. Talán érdemes lett volna megfogadni a kevesebb több elvét.

Az igazi visszalépés a játékmenetet érinti, ami fájdalmas egyszerűsödésen ment keresztül. Az I&F egy igazi cső RPG, ahol a városokat és helyszeneket kvázi folyosók kötik össze. A felfedezést teljesen kiöli, hogy szinte alig vannak a helyszínek között leágazások, felfedezhető területek. Nem vártam egy Xenoblade X-et, de több és nagyobb szabadságot igen. Mindezek mellett a játék egy percre se engedi el a játékos kezét. Mindig pontosan tudjuk, hova kell menni, és ha esetleg nem lennénk biztosak a dolgunkban, akkor a menüben elolvashatjuk, hogy merre tovább. A térképen pedig egy nagy piros csillag tesz még egyértelművé mindent. A Star Oceanre jellemző két lényegi elem veszett ezzel el. Egyrészt a felfedezés öröme, másrészt a világegyetem mérhetetlenségének illúziója. Az I&F világa ugyanis szűkös tűnik, a sorozat előző részei után olyan mintha a szabad térből bezártak volna egy nagyobb szobába. Arról már nem is beszélve, hogy sokszor - főleg a játék elején - értelmetlenül túráztat minket a játék. El kell mennünk A-ból B- pontba, onnan C-be, ahol elhangzik kb. egy fél perces jelentéktelen, a történetet szinte alig előre gördítő párbeszéd, és mehetünk vissza A-ba. És itt elérkeztünk a legfájóbb ponthoz. A játék legnagyobb hibája, hogy túl rövid. Az első végigjátszás 20 óra körül van. Ez titkokkal, trófeákkal meg egyebekkel akár duplázható. Mégis, egy SO játéknak alsóhangon legalább kétszer ennyit képzelek el, plusz a titkok. Mellékküldetések ugye vannak, de a legtöbb - a bónusz dungeon-ön kivételével - személytelen és érdektelen misszió.

A harc és fejlesztési rendszer teljesen korrekt. Az előbbi olyan, mint eddig, kicsit kusza és kaotikus elsőre, de van benne rendszer, és élvezetes. A küzdelemben a teljes csapat részt vesz, karaktert szinte bármikor válthatunk. Viszont a játék elején érdemes rögtön közepes nehézséget választani, mert ellenkező esetben túl könnyűek lesznek a csaták. A harcoknál a balansz kissé egyeletlen. Néha azt gondoltam, hogy a játék könnyű, aztán hirtelen ránk dob a történet egy-egy olyan ellenfelet, vagy épp feladatot (ne haljon meg csapatban XY), hogy minden tudásunk és stratégiai érzékünket be kell vetnünk a győzelemhez. A fejlesztés is jól sikerült, ötletes és kidolgozott, a legtöbb plusz képességet könyvek megszerzésével lehet előhozni, majd a harcokért kapott pontokért tudjuk őket megnyitni.

A program grafikájának technikai szintjével is elégedetlen voltam. A dizájn és a stílus teljesen rendben van, hozza az SO hangulatát, de a kivitelezés mérhetetlenül elavult. A városok, a külső helyszínek és a szereplők is úgy néznek ki, mintha a késői PS2-es korszakból léptek volna elénk. Direkt elővettem a 6 éves Wii-s Xenoblade-et, mert határozottan szebbre emlékeztem ennél. És valóban, a Xeno csak az SD felbontás miatt tűnik csúnyábbnak. Ha 1080p-re és 60 FPS-re lenne felhúzva, mint ahogy az I&F is fut, akkor sokkal látványosabban mutatna nála. Ráadásul a 60 FPS-t is csak papíron hozza a játék, az eseménydúsabb jeleneteknél gyakoriak a lassulások, akadozások. (Itt jegyezném meg, a játék technikai szintjének fényében, nagyon sajnálom, hogy Japánon kívül nem adták ki a programot PS3-ra.)

Az audio az egyetlen pont, ahol az I&F tökéletesen hozza a magas színvonalat. Ezen nem csodálkoztam, a zeneszerző most is Motoi Sakuraba, aki az első epizódtól kezdve bábáskodik a sorozat dallamai felett. Sakuraba számai tökéletes hangulatbombák, ahol egyszerre váltják egymást (vagy épp keverednek) szimfonikus, elektronikus, vagy akár rockos dallamok. Sakuraba amellett, hogy tökéletesen ragadja meg a SO világának hangulatát, folyamatosan érzelmi hullámvasútra ülteti a játékost, egyszer balladás vonósok, máskor örülten pörgő metálos számok alkalmazásával. Mindezek mellett nagyon jó ötlet volt a japán hangsávot megtartani a lemezen.

Ünnepi alkalom is lehetett volna az SO Integrity and Faithlessness megjelenése, hisz idén húsz éve, 1996. július 19-én jelent meg az első epizód SNES-re. Az ünnep azonban elmaradt, helyét átvette a kielégületlenség. Ezzel a szóval tudnám a legjobban leírni mit érzek a játék kapcsán. Nem vagyok sem csalódott, sem dühös, mert tényleg élveztem a programmal töltött órákat. Az SO hangulata még mindig átjön, nagyon jók a zenék, visz a történet előre, és a harcokat is élveztem De folyamatosan ott motoszkált a fejemben, hogy mennyivel is lehetne mindez még jobb, még izgalmasabb. Sajnálom, hogy nem kaptam meg álmaim SO játékát, csak egy kicsit közepes, kicsit szürke folytatást. De végül is, hogy egy „klasszikust” idézzek:„it's better than nothing”.

Veres Miki