Gamescom: kétszer öt kérdés a Blizzard háza táján

Gamescom: kétszer öt kérdés a Blizzard háza táján

dragCsető Zsolt2016.09.06. 11:35

Az augusztusi Gamescomon többek között a Blizzard Entertainment főhadiszállásán is jártunk, ahol lehetőségünk volt kérdezni az Overwatch, illetve a Hearthstone készítőitől. Következzenek miniinterjúink, kétszer öt kérdéssel!

*Első körben az Overwatch egyik vezető dizájnerével, Aaron Kellerrel beszélgettünk, akit többek között a Gamescomon bejelentett új pályáról is kérdeztünk, amely néhány nappal ezelőtt várt elérhetővé, akárcsak a Competitive Play második szezonja.*

G365: Mit kell tudni az új pályáról, Eichenwalde-ról? Mi volt a koncepció mögötte?

Aaron Keller: A legfontosabb, hogy ez lesz az eddigi legvertikálisabb map az Overwatch-ban, olyan függőleges irányú gameplay lehetőségekkel, ami más pályákon nem volt ennyire hangsúlyos. Az Overwatch tele van mozgékony karakterekkel, némelyikük képes felmászni a falakon, vagy éppen repülni, ez a pálya pedig remek lehetőséget ad számukra, hogy kihasználják az ezen képességekben rejlő lehetőségeket. Az általános célunk az volt Eichenwalde-dal, hogy teljesen más érzés legyen játszani rajta, mint bármely más pályán.

G365: Ha visszatekintünk a Blizzard múltjára, látható, hogy eddig teljesen más műfajokban alkottatok, az Overwatch ilyen tekintetben nagyban különbözik az eddigi címektől. Milyen tapasztalatokat lehetett hasznosítani a múltból?

Aaron Keller: Igazából megpróbáltunk arra koncentrálni, amiről valójában minden Blizzard játék szól: hogy élvezetes legyen. Egy gazdag és változatos világ, olyan karakterekkel, akiket a játékosok meg akarnak ismerni, akikhez kötődhetnek, megspékelve a lehető legjobb gameplay-jel - igazából ez a közös az Overwatch-ban és a korábbi játékainkban.

G365: Az Overwatch előtt a Titan projekten dolgoztatok, amely végül nem valósult meg. Ennek a hamvaiból jött létre az Overwatch? Mennyi közös van a két játékban, beszélhetünk erről esetleg?

Aaron Keller: Nos, egy keveset beszélhetünk. Az igazság az, hogy az Overwatch egy teljesen új projekt, amikor a Titant lelőtték, mindent a nulláról kezdtünk újra. Ez igaz a gameplay-re, az engine-re és a különféle fejlesztői eszközökre is, semmit sem használtunk fel onnan, teljesen független a kettő.

G365: Mennyire vagytok elégedettek a Competitive Play első szezonjával?

Aaron Keller: A játékosok szerencsére egészen jól fogadták, az igazság azonban az, hogy egy ekkora újdonság esetében rengeteg az utóhangolás, így nekünk is sokat kell még foglalkoznunk vele. Sok változtatást tervezünk, amiktől összességében azt reméljük, hogy a játékosok sokkal bátrabban ugranak majd fejest a játékmódba. Fontosnak tartjuk, hogy minél több játékost tudjunk bevonni ezen a téren is, és hogy minden rétegnek szórakoztatóbb, simább játékélményt nyújtson, mint az első szezonban.

G365: Muszáj megkérdeznem: mi ez az egész Sombra őrület? Ugye nem csak trollkodtok?

Aaron Keller: Hm... nos, ez egy igazán jó kérdés. Menő karakternek hangzik, annyi szent - ha eljön az idő, biztosan hallatni fog magáról! :)

G365: Kíváncsian várjuk, köszönjük az interjút!

*Alkalmunk volt feltenni néhány kérdést a Hearthstone egyik dizájnere, Peter Whalen számára is, akit elsősorban az új Adventure-ről, a One Night in Karazhanról faggattunk - néhány szóban forgó lap azóta már meg is jelent természetesen, így a jövő idő ne tévesszen meg senkit.*

G365: Sok profi játékosnak az a véleménye, hogy nem fog változni a kompetitív meta a Karazhan után. Mi volt a cél az új kiegészítővel? Inkább a casual rétegnek szól, akik csak szórakozni szeretnének, vagy bele szeretnétek nyúlni a játék mostani állásába?

Peter Whalen: Ami lényeges, hogy rengeteg különböző fajta játékosunk van. Nagyon fontos számunkra, hogy a casual playerek megtalálják a számításukat egy-egy új kiegészítőt követően: szórakoztató kártyák és küldetések, rengeteg különleges összecsapás és új paklik azok, amiket nyújtani szeretnénk számukra, ezáltal fenntartva a lelkesedésüket a játék iránt. Ugyanakkor a kompetitív réteg is fontos, akik erős lapokra vágynak. Az új Secret Huntert például már elkezdték játszani, de jön az erősítés többek között a Beast Druidnak, amely könnyen versenypakli lehet majd, vagy éppen Barnes, aki rengeteg pakliba beférhet majd.

G365: Elég kényelmetlen helyzetben vannak jelenleg a Priest-rajongók, hiszen a kiegészítő előtt egyértelműen a leggyengébb kaszt volt, és a Karazhan után sem feltétlenül látszik, hogy miként tudni kimászni ebből a helyzetből.

Peter Whalen: Fontos, hogy mindegyik kasztot játsszák a playerek, mindegyik kaszt kap lapokat, méghozzá úgy, hogy különféle pakli-variánsokat lehessen építeni. A Priest sem különb, ott van például a Priest of the Feast, amely nagyon komoly erősítés a kaszt számára, de az Onyx Bishop is egy nagyon érdekes resurrect-stratégiát enged kihasználni, amivel már a Legendig is eljutottak. Nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy merre fog mozdulni a metagame. Változás mindig van, és ez igaz a kasztokra is: némely kasztok olykor jobbak, mások gyengébbek, de ez bármikor változhat.

G365: Hogy kell elképzelni az új lapok tesztelését? Mekkora az a merítés, amivel dolgoztok? Mekkora a tesztelői brigád?

Peter Whalen: Ez általában attól függ, hol tartunk a fejlesztésben. Vannak dedikált tesztelőink, akik kizárólag ezzel foglalkoznak, és olyanok is, akik csak besegítenek, de mással is foglalkoznak közben. Ugyanez igaz a lapok mennyiségére is. A Karazhan esetében például sokkal nagyobb volt a kiindulási alap, mint a végül megjelent 45 lap, aztán szép lassan összeáll egy kiegészítő. Amiket végül kihagyunk, azok egy részét félretesszük későbbre, de van olyan is, ami a kukában végzi. Összességében mindig azt nézzük egy lap kapcsán, hogy merre viheti a metát, milyen hatása lehet a játék egészére.

G365: És mi a helyzet a community lapokkal? Mennyire befolyásolnak titeket a Hearthstone-közösség ötletei?

Peter Whalen: Reddit, Hearthpwn, a saját fórumaink, rengeteg helyről érkeznek ötletek, és ezek nagyban befolyásolják a mi munkánkat is, mert látjuk, merre szeretnék terelni a rajongók a játékot, jobban megértjük, mit is akarnak. Ami a konkrét lapokat illeti: vannak egészen kiváló ötletek, de próbáljuk nem átvenni őket. Inkább az igényeket figyeljük: azt, hogy mit szeretnének a játékosok, és mi az, amitől rettegnek és egyáltalán nem kérnek belőle.

G365: A Standard formátum bevezetése óta némileg kettészakadt a játék. Mekkora a különbség a Standard és a Wild formátum között népszerűségben?

Peter Whalen: Sokan preferálják a Standardet, de emellett a Wildot is játsszák. Igazából az a jó az egészben, hogy ha éppen rossz napod van, és nem megy úgy a Standardben, ahogy szeretnéd, akkor átmehetsz Wildozni egy kicsit levezetés gyanánt, ahol teljesen más a meta és a lapkészlet. Látható is ez az oda-vissza ugrálás. Ami az arányt illeti, ez elég sokat változik, de ennél konkrétabbat nem mondhatok. :)

G365: Köszönjük az interjút, további sikereket és jó ötleteket a jövőben is!

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

15 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

1 napja
27

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

2 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

3 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

4 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

4 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

5 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

6 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

8 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

9 napja
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

Stellar Blade

A Shift Up mérnöki pontossággal tervezte meg első konzolos játékának köztudatba emelését. De vajon van-e több a csinos külcsín alatt?

2024.04.24.
13

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==