[Előzetes] Titanfall 2

Titanfall 2

ne5hVáradi Dániel2016.09.07. 13:00

2014-ben a Titanfall úttörőként szakított az akkoriban divatos FPS mechanikákkal és új elemekkel ruházta fel a zsánert, egyúttal a settinget is a jövő felé mozdította el. A döntés olyannyira jól bevált, hogy azóta már-már megcsömörlöttek a játékosok a sok futurisztikus környezettől, speciális képességektől és mozdulatoktól. A Respawn azonban nem tágít és a saját maga által kreált ligában igyekszik ismét a trónra törni. Teszi mindezt a már ismert multiplayerrel és egy eddig még nem látott egyjátékos kampánnyal.

A kettő közül egyértelműen az utóbbin lesz a nagyobb hangsúly, hiszen a többjátékos szegmens inkább csak kibővítésen és áramvonalasításon esik át, semmint radikális változtatásokon. Persze nem mehetünk el szó nélkül a megnövelt mozgásrepertoárról, beleértve a már becsúszásra is használható jetpacket. Mindez kiegészítve a korábbról visszatérő falon futással és dupla ugrással további taktikázási lehetőséget biztosítanak és még pörgősebbé teszik az összecsapásokat.

Ami pedig az egyjátékos kampányt illeti, a gamescom során lehetőségünk adódott (egészen pontosan hármunknak is), hogy néhány jelenet erejéig bepillantsunk a Titanfall 2 történetébe, melyről csak szuperlatívuszokban beszéltek a készítők. A jelzők pedig aligha tűnnek túlzónak, a prezentáció során ügyesen válogatott montázst nézhettünk végig, amik a történet különböző pontjaiba hajítottak minket. Láthattuk a pilóta első találkozását robot társával, valamint bepillanthattunk a későbbi helyzetekbe is, amikor kapcsolatuk újabb szintekre lép. Ez pedig nem afféle marketingmaszlag, a Respawnnál komolyan vették a témát. A klasszikus egymásra utaltságot és bajtársi viszony kialakulásának végigvezetését a látottak alapján remekül ötvözik a szintén párszor látott ember és gép kapcsolattal. Mindehhez pedig csak apró, ám zseniális kiegészítés a két főszereplő közötti párbeszédek során választható dialógusopciók, melyek gondoskodnak róla, hogy kicsit személyre szabhassuk kettejük egymáshoz viszonyulását.

Természetesen nem pusztán egy jó történet rejlik a Titanfall 2 single player módjának kérge alatt. Egyúttal betanító módként is funkcionál, hiszen a gameplay-ben és gunplay-ben eszközölt kisebb-nagyobb módosításokat is itt tudjuk majd a legkönnyebben elsajátítani és tökélyre fejleszteni. Az újdonságként ható becsúszásról már esett szó, itt azonban nem álltak meg a Respawn tagjai. A grapling hook implementálása a játékba gyökerestől változtatja meg mind a mozgást, mind a titánok elleni harcot. Segítségével nem csak a tereptárgyak leküzdése, illetve az azokon való mozgás lépett új szintre, de a hatalmas mechanikus monstrumokkal szemben is kaptunk egy újabb eszközt, melynek segítségével könnyebben és gyorsabban likvidálhatjuk őket a saját titánunk nélkül is.

A bemutató során láthattuk továbbá, hogy a fegyverek és kiegészítő eszközök miként lesznek képesek drasztikusan megváltoztatni a játékmenetet és egyben a környezetet is. A prezentáció egyik kiemelkedő pillanata az arc tool bemutatkozása volt, használata kettős célt szolgál. Egyfelől használhatjuk különféle elektronikai eszközök megzavarására vagy felülírására, bizonyos pályákon ezzel rövidítéseket vagy átjárókat aktiválni vagy épp ellenkezőleg lezárni. Ebből egyenes vonalban következik, hogy a helyszínek kialakításánál a készítők igyekeztek minél több variációs lehetőséget biztosítani és nem pusztán egy adott forgatókönyvbe beterelni minket. Másfelől végső esetben az arc tool használható fegyverként, igaz nem a halálos fajtából, inkább az ellenfelek elkábításához, megbénításához hívhatjuk segítségül, hogy aztán néhány jól irányzott lövéssel, esetleg határozott ütésekkel tegyünk rendet az ellenség sorai között. És ha ennyi nem lenne elég, az eddigiek betetőzéseként ezúttal is kapunk néhány érdekes fegyvert, amik új szint visznek az alapjaiban azért továbbra is változatlan militarista lövöldözésbe.

***Titanfall 2 | PC, PS4, One

Fejlesztő: Respwan Entertainment | Megjelenés: október 28***

*A bemutatón látottakról és további érdekes kérdésekről beszélgettünk a játék vezető pályadizájnerével, Mohammad "Mo" Alavival. Vele készített interjúnkat hamarosan olvashatjátok.*

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Rainbow Cotton - a pamutboszi visszatér

A Cotton játékok gyakorlatilag új életre keltek az elmúlt években, és nem telt el sok idő, hogy az obskúrus Rainbow Cotton is megkapja a maga felújítását. A Dreamcast-éra játékai a gyönyörű SEGA-árkád életérzést hozták, és a Success 3D-s pamutboszija is tele volt szívvel-lélekkel. Lássuk a cukorkát, induljon a tea-parti!

30 perce

Kaszál a Microsoft és a Remedy - ez történt kedden

Továbbá: Nintedo és EA üzleti jelentés, Don’t Kill Them All, Hades II, Wholesome Direct, Rocksmith+.

13 órája
10

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

1 napja

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

1 napja
1

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

1 napja
50

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

1 napja
7

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

1 napja
9

Heti megjelenések

2 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

3 napja
1

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

4 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

5 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

6 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

6 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

7 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

7 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

7 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

8 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

8 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

8 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

8 napja
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==