[DLC] Destiny: Rise of Iron

Destiny: Rise of Iron

ne5hVáradi Dániel2016.09.28. 09:00

Ha röviden kéne jellemeznem a Rise of Iront, azt mondanám, hogy a Taken King Dark Below-ja. Elsőre kicsit képzavarnak tűnhet ez a megfogalamzás, de ha jobban belegondolunk és megnézzük, mit is kínál nekünk a Destiny harmadik évének első kiegészítője, láthatjuk, hogy a fenti hasonlat nagyon is helytálló. A vanilla Destiny-hez érkező első DLC-hez, a Dark Below-hoz hasonlóan a Rise of Iron is inkább a már rendelkezésre álló repertoárt mélyíti és finomhangolja, semmint drasztikus és nagy változtatásokat kínál a játékosoknak a Taken King tartalmához képest.

Ezúttal is kapunk egy újabb történeti részletet, most a Guardianek elődeinek tekinthető Iron Lordokra fókuszálva, megismerve a velünk történt tragikus események fő mozzanatait. Mindezt azonban rendkívül lóhalálában tesszük meg, így mire feleszmélünk, már mi is az Iron Lordok dicső tagjainak sorát erősítjük, miközben épp csak két mondatot váltottunk Saladinnal és megtudtuk például, hogy ki is volt Jolder.

Emiatt pedig a Rise of Iron legnagyobb ellensége pont önmaga, vagy inkább a Taken Kinggel kontrasztba állítva minden, amit elénk tár. Mielőtt azonban félreérthető lennék, ez nem azt jelenti, hogy az új kiegészítő alapjaiban rossz lenne, pusztán csak annyit, hogy az elődjéhez képest némileg visszalépés mind történetvezetés, mind lehetőségek tekintetében. Utóbbival még nem is lenne feltétlenül probléma, hiszen azt előre lehetett tudni, hogy tartalom tekintetében kevesebbet fog kínálni, mint a Hive királyi család elleni támadás legutolsó fejezete, a cselekmény tálalására azonban nincs jó magyarázat, főleg azt szem előtt tartva, hogy milyen szuperlatívuszokkal nyilatkozott róla a megjelenés előtt a Bungie.

Hasonlóan felemás érzés a történet után a játék további lehetőségeiben elmélyedni. Egyrészről a már ismerős újrafelhasználás ezúttal sem maradhat el, gondolva itt helyszínekre, ellenfelekre és fegyverekre (rád gondolok elsősorban, Thorn exotic bounty - komolyan megint ugyanaz lesz a menet, mint Year 1-ben, Bungie? Ez még viccnek is rossz.), másrészről az új elemek elképesztően hangulatosak és merőben eltérőek a már megismertektől, pedig ugyanazon a helyszínen találhatóak. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Bungie-nál valószínűleg megint nem teljesen tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal, ugyanis olyan megoldásokkal is előálltak, ami a Taken Kinghez képest kicsit visszalépés, de legalábbis furcsa.

Miután rohamléptekben túljutunk a történeten, rá kell döbbennünk, hogy a főszál után meglehetősen kevés quest áll még rendelkezésünkre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem találhatnánk elfoglaltságot, ezt pedig a Year 3 record book biztosítja számunkra, ami hasonló a korábbi két év végén megismert Triumph könyvhöz, vagyis előre meghatározott kihívásokat kell teljesítenünk, ezért cserébe pedig szintén fix jutalmakat kaphatunk. Ezen kívül most is kapunk egy új raidet, a Taken Kingben debütált Court of Oryx eventgenerátor utódját, az Archon's Forge-ot, valamint a multiplayer is egy alapos bővülést kapott. Mindezeket tetézendő a strike-ok esetében is történt néhány változtatás: megjelentek a Skeleton Chestek és néhány régebbi strike kapott egy-egy új vagy átalakított variánst.

Ideje rátérni a fekete levesre, ugyanis az újdonságok egynéhány bosszúságot is hoztak magukkal. Kezdjük rögtön a strike-okat övezőket, ugyanis a kezdeti játékórák jelentős részét ezek fogják kitenni. Ennek pedig az az oka, hogy a Bungie-nál kicsit lassították a fejlődést, így az egyik leghatékonyabb (és talán leggyorsabb) módja ennek a strike-ok folyamatos ismétlése, hiszen innen fogunk legkönnyebben magasabb szintű felszerelést kapni, amivel erősíthetjük karaktereinket. Ehhez jó kiegészítés lenne a korábban már említett Skeleton Chestek használata, melyek a strike-ok végén jelennek meg és a strike-specifikus dropokat tartalmazzák, kinyitásukhoz pedig az erre rendszeresített Skeleton Key-ekre van szükségünk. Ezeket azonban csak a strike-ok alatt tudjuk begyűjteni, ráadásul az előfordulásuk elképesztően kiszámíthatatlan. Ezzel pedig egy elég hosszadalmas és unalmas hurokba kerülünk, végső soron ugyanis mindenképpen a strike-okra kényszerülünk.

Alternatíva lehetne az Archon's Forge, azonban ez sem tökéletes erre a célra, mégpedig több okból kifolyólag. Az első és legfontosabb, hogy a használatához speciális tárgyakra van szükségünk, amikből egyszerre csak egy lehet nálunk, így a Court of Oryxnál megszokott rúnafelhalmozásnak búcsút inthetünk. A másik probléma pedig, hogy az itteni dropok jelentős része használhatatlan lesz számunkra, elenyésző százalékukat tudjuk infuse-ra használni.

Ott van még a multiplayer, ami részmegoldásként tökéletes, mivel itt csak az hátráltathat minket, ha a meccsek végén nem jut nekünk semmi, ha viszont kapunk, biztosan feljebb tornászhatjuk vele magunkat. Azt viszont szem előtt kell tartani, hogy innen elsősorban csak fegyverek ütik a markunkat, páncélokért mehetünk vissza a strike-ba ugrálni.

Végső lehetőségként meg kell említeni a különböző szintlépések (frakció, Vanguard, Crucible, stb.) után járó csomagokat, melyeknél ezúttal már eldönthetjük, hogy fegyvert, páncélt vagy chromát akarunk (ezidáig nem találkoztam olyan épeszű emberrel, aki a harmadikra szavazott volna). Ezekhez azonban a már korábban leírt lehetőségeken át vezet az út, tehát a fejlődés menete némileg lelassult.

Nem esett még szó a PvP-ben eszközölt nagy és kisebb változásokról. Az első és legfontosabb a Private Match megjelenése, mely már a Rise of Iron érkezése előtt elérhetővé vált, lehetőségeinek tárháza pedig méretes. A pályák jobb kiismerése mellett egyéni és csapatos taktikák kialakítására éppannyira alkalmas, mint néhány baráti, teljesen tét nélküli meccsen keresztüli marhulásra. A beállítási lehetőségek nem végtelenek, de annyi pont van benne, ami az alapokhoz szükséges. Az már csak hab a tortán, hogy a Crucible-ös bounty-kat is teljesíthetjük így. (Használja ki mindenki, amíg tudja, nem lepődnénk meg, ha hamarosan érkezne rá patch.) A második pedig az új játékmód, a Supremacy debütálása, ami a Kill Confirmed helyi megfelelője. Nyilván nem találja fel a spanyolviaszt, viszont az eddig megszokott játékmódok között üde színfolt lehet azok számára akik vevők rá (én az voltam, viszont Rumble-ben teljesen értelmetlen, a masszív frusztráción kívül mást nem nyújt). Végezetül pedig mindenképpen szót érdemel, hogy a meccsek végén jóval nagyobb mértékben és számban szórja a lootot Shaxx, viszont még mindig nem teljesítmény alapján osztja az öreg, ezt ne felejtsük.

A csúcspontnak számító raid most sem okoz csalódást, ráadásul a Bungie ismét tudott csavarni egyet a már jól ismert forgatókönyvön a SIVA fragmenteknek köszönhetően. Felhasználásuk kettős funkcióval bír, segítségükkel megváltoztathatjuk a raidből szerzett páncélok perkjeit vagy ha eleget felhalmozunk, beválthatjuk őket kulcsokra, amiket a raidben található ládák kinyitására használhatunk, hogy extra loottal gazdagodjunk. Elsőre nem tűnik világrengető újdonságnak és valóban nem az, viszont remek taktikázási lehetőséget biztosít, ahol eldönthetjük, hogy egy-egy felszerelést akarunk tökéletesre és a stílusunkhoz leginkább passzolóra alakítani vagy pusztán a nagyobb dropra hajtunk, amivel megkönnyíthetjük az infuse-olást.

A végére hagytam a DLC legjobb részét, ez pedig minden kétséget kizáróan az audiós részleg, elsősorban a zenei betétek. A Destiny-nek korábban sem kellett szégyenkeznie ezen a téren, most azonban úgy tűnik, még a korábbi szintre is magasan rátettek. Az új dallamok tökéletes kiegészítést adnak az új strike-oknak és a raidnek, még tovább emelve a hangulatot. Szintén elismerést érdemelnek az új helyszínek, amik észrevehetően eltérő képet festenek a már unalomig ismert lokációkkal szembe állítva, ezáltal elfeledtetve, hogy részben még mindig ismerős területeken kószálunk.

A Rise of Iron nem vállal fölösleges kockázatot, mindössze ügyesen használja fel mindazon elemeket, amiket a Taken Kinggel együtt a Destiny már a játékosok elé tárt, azonban nem képes túllépni önmagán és azokon a bejáratott alapokon, amik a mai napig végigkísérik a Guardianek életét. Sőt, néhol még kicsit maradi is, akárcsak az Iron Lordok, akik egy letűnt kor utolsó képviselői és hűen ragaszkodnak az örökségükhöz. A Rise of Iron a Taken King Dark Below-ja.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

3 órája
3

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

6 órája
8

Heti megjelenések

1 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

1 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

3 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

4 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

4 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

5 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

5 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

6 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

6 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

6 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

6 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

6 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

7 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

7 napja
1

Heti megjelenések

7 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

8 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

2024.04.27.

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

2024.04.27.
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==