Civilization VITeszt

25 év még egy valódi civilizációnak is számottevő lehet, nem hogy egy azokat szimuláló játéknak. Márpedig ilyen idős a Civilization sorozat, aminek most a hatodik része indult világhódító körútra. Lássuk, milyen eredménnyel!

A helyzet önmagában hordoz egy érdekes párhuzamot. A való életben egy civilizáció (egyik) alapköve, hogy a múlt eredményeit megőrzi és továbbfejleszti. Ugyanez vonatkozik a Civilizationre is. Ezt viszont könnyebb mondani, mint csinálni, miután a játékipar leghíresebb 4x szériájáról van szó. A hatodik epizód bátornak is nevezhető annak fényében, hogy mennyi változtatást eszközölt a korábbiakhoz képest, a kérdés csak az, hogy ebből lombkorona, vagy egy újabb vadhajtás (Beyond Earth) lesz.

A legszembetűnőbb újdonság maga a látványvilág. A korábbi realisztikus ábrázolásmódot rajzfilmszerűre cserélték, amit a képek is jól illusztrálnak. Megosztó lépésnek bizonyult, azonban őszintén szólva engem abszolút hidegen hagynak az erről folyó parázsviták. Ugyanis funkcionalitásából mit sem veszített, jól átlátható, részletekben gazdag, a gépigény pedig baráti maradt. A többi már ízlés kérdése, márpedig a latin közmondás szerint arról vitatkozni nem lehet (vagy legalábbis nem érdemes).

Ami ennél sokkal fontosabb, hogy a városfejlesztés mind mechanikában, mind vizuálisan nagyot lépett előre. Mostantól nem zsúfolható minden épület a város hexagonjára. A csodák mellett számos negyed (kulturális, tudományos, katonai, pénzügyi, vallási, stb.) saját területet követel, ami egyfelől egy új stratégiai ÉS taktikai dimenziót nyitott, másfelől pedig kiiktatja azt a régi és röhejes protokollt, miszerint az ember fia - jobb teendő híján - felhúzott mindent, amit ért. A hab a tortán, hogy mindennek látszata is van, ami nagyon feldobja egy-egy város látképét. Ehhez még kapcsolódik a domborzat, ami rengeteg épület / csoda hatékonyságát képes növelni (ahogy a szomszédos telkek is), és máris körvonalazódik egy olyan mechanika, amire már nagy szüksége volt a sorozatnak. Az egyetlen gond ezzel az egésszel az, hogy nem így volt már korábban is. Na jó, meg az is, hogy emiatt a random térképgenerátor már korántsem annyira véletlenszerű, mint korábban, de még így is egy jó üzlet volt.

A tudomány és kultúra immáron külön utakon jár. Ez mondjuk csak részigazság, ugyanis ha csak leegyszerűsített formában is, de a Civilization 6 magáévá tette az Aspect-kísérlet kvantumelméleti sejtését, miszerint minden összefügg mindennel. A mi esetünkben ez alatt azt kell érteni, hogy számos, látszólag tudománytól vagy kultúrától független lépésünk euréka pillanatokat szül, amivel felére csökken egy-egy fejlesztés ideje. Gyors példa: egy erdő kitermelése felére csökkenti az irrigáció, vagyis az öntözés technológiájának kifejlesztését. Már ebből is látni, hogy mi volt a fejlesztők célja: a diverzitás felé lökdösni a játékost, ahelyett, hogy a biztos siker reményében egyetlen irányra fókuszáljon. És működik. A pacifista játékosok például már nem ússzák meg azzal, ha bezárkóznak és ráhasalnak egy-egy életfilozófiára (ez mondjuk részben az erősebb barbár jelenlétnek is köszönhető). A kultúra önállósága sem csak egy újabb gyűjthető pontszámat jelent, hanem politikai keretrendszereket, amiket aztán bónuszokat biztosító kártyákkal tapétázhatunk ki. Ennek célja, hogy lehetőséget adjon a finomhangolásra, a rövidebb időintervallumokon belüli alkalmazkodásra, illetve hogy úgy általánosságban növelje a kultúra értékét. Háborúra készülsz? Használj költségcsökkentő, ütőerőt növelő kártyákat. Beköszöntött a béke? Cseréld vissza diplomata / ipari / kulturális kártyákra. Egy újabb ok, amiért szöszölni lehet két kör között, ha a tudomány és az építkezés épp a lassabb medrekben csordogál.

A vallás sem maradt a régi. Immáron „harcolni” is lehet apostolokkal, akik amellett, hogy a régi jól bevált módon a népet hülyítik, képregény nerd-ök módjára deitásokon vitatkoznak. A vallásalapítás szintúgy választható bónuszokkal, valamint egyedi egységekkel jár (próféták, misszionáriusok, vagy az említett apostolok), vagyis összegészében komolyabban reprezentálja magát ez az aspektus, mint korábban. Ez sem mondható éppen bajnak (de Gandhival továbbra is tessék vigyázni, a régi jó atom mellett ez lett az új kedvenc játékszere).

A képletet tovább bonyolítja, hogy az AI civilizációk vezetői agendákat kaptak. A spanyolok inkvizíció okán bármikor támadhatnak, a rómaiak megvetik a kis területet birtokló játékost (de kedvelik a nagyok tulajdonosait), az aztékok irigyek a luxusjavakra, amik nekik nincsenek, Gandhi pedig… hát ő Gandhi. Vagyis lényegében ez egy magatartás rendszer, ami függetlenül a diplomáciai erőfeszítéseinktől szülhet új barátságokat, vagy épp mosolyszüneteket. Ha rossz társaságba csöppenünk, akkor könnyen lehet, hogy tojásokon való lépkedés lesz a vége. Vagy épp totális háború. Ezt megfejelték még a warmonger szisztémával, ami röviden egy büntetésrendszer a háborút kezdeményezők kárára. Elsőre elég idegesítőnek hatott, azonban jobban utánajárva (ezt nem hogy a tutorial, de még a Civpedia sem írja le rendesen) már értelmet nyer, azonban se spoilerezni, se elnyújtani nem akarom, úgyhogy ez legyen házi feladat. Mindez nem hangzik rosszul, azonban fáj látni, hogy a gyanúm szerint csak egy sebtapasz a még mindig gyengélkedő AI-ra. Az ugyanis továbbra is csinál ostobaságokat: telepeseket gyárt egy olyan szituációban, amikor már egy tűt sem lehet ledobni a térképre, elavult egységekkel kezd megnyerhetetlen háborúkat, és akár néhány kisebb kudarc után is bőségkosaras békejobbot nyújt. És ez a Civilization egyetlen igazi negatívuma. Nehezebb fokozaton bevallottan csal, a komplex, következetes gondolkodás viszont továbbra sem megy neki. Itt azonban megjegyezném, hogy bár nem reszortom, hogy megvédjem, de azt nem árt tudni, hogy egy ilyen összetett játékhoz egész egyszerűen még nincsenek meg az eszközök, hogy veterán stratégáknak is kihívást nyújtó mesterséges intelligenciát kölcsönözzenek (csalás nélkül). Erre továbbra is a multiplayer az igazi megoldás - ami az eddigiek alapján hibátlanul működik. A helyzet persze korántsem tragikus, sőt, jobb, mint például az öt esetében, de attól még egyértelműen a leggyengébb láncszem.

És akkor az aprólék. A zenei körítés telitalálat. Minden nép autentikus dallamokat kapott, amik a kor előrehaladtával egyre összetettebbek lesznek. A kezelőfelület szinte hibátlan, bár néhány információ itt-ott még hiányzik (pl. a Petra nevű csoda által biztosított, összesített bónuszok, a Kolosszeum hatóköre, a negyedeken belül felhúzott épületek feltüntetése az építkezés panelen, stb). Harcban és átláthatóságban sokat dobott az opció, hogy újabb korokban katonai egységek összevonhatóak, illetve kíséretet is adhatunk a védtelenek mellé. A kivételes emberek rendszere is kiszámíthatóbb lett. A töltési idő csak elsőre sok (bár SSD-n ez sem vészes), a körök között már gördülékenyebben halad. Az autoselect, vagyis a sorrend, amivel még lépésekre alkalmas egységekhez dob, rettenet agresszív és frusztráló, de szerencsére egy kis fájlmódosítással kiiktatható (és biztos vagyok benne, hogy a visszajelzések után hivatalos formában is orvosolva lesz). És akkor még szó sem esett civilizációnk Civilization-jének mini-civilizációjáról, vagyis a közösségi tartalmakról. Már most akadnak remek darabok (pl. világtérkép pálya), ami részben annak köszönhető, hogy maga a játék továbbra is mod barát. Steam workshop egyelőre nincs, de az ígéretek szerint nem kell rá sokat várni.

Mindent összevetve aggodalomra semmi ok. Prométheusz tüze továbbra is jó kezekben van. Ami egy (játékipari) titánnal, egy fáklyával és egy marék emberrel indult, abból mára egy mindenki számára elérhető és élvezhető Civilizáció lett (és ezúttal még csak DLC sem kellett hozzá).