[Teszt] NES Classic Edition

NES Classic Edition

StingerCsere Krisztián Gábor2016.11.17. 11:30

A replikák, remakek, remasterek és virtualizált műanyag élmények korát éljük: generációs sajátosság, hogy mostanság mindenki retrózni akar, persze az egyik pozitív hozadékát a dolgoknak mindig maguk a kiadók és az underground szcéna generálják. Egyedi, Raspberry Pi alapú homebrew (ún. otthoni) megoldások tömkelege kering már most is a neten, ahol régmúlt idők nagy klasszikusait próbálják meg emulált formában újfent megújítani, átalakítani, vagy épp az utókor számára emészthető formában ismét elhozni.

A Nintendo mindig is éllovasa volt a hasonló próbálkozásoknak, hiszen a piaci helyzetüknek köszönhetően rendkívül termékeny szoftverkatalógusuk igazi kincsesbarlangnak számít a '80-as, '90-es évekből. A kiotói cég vezérkarának ráadásul kiváló érzéke van ahhoz is, hogy egy játékot hogyan lehet ötször ugyanúgy értékesíteni, hisz' elegendő, ha csak a virtual console szolgáltatást, vagy a többször is ellőtt classic próbálkozásokat vesszük górcső alá. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a 8bites Nintendo NES korszak játékai manapság épp úgy kelendőek (és expenzívek), mint akkoriban, így a fenti két feltételnek megfelelve máris adott a piaci rés: hivatalos formában, az eredetivel külsőre szinte megegyező (gyak. cukker külsejű), ízléses körítéssel kezelt masinára 100%-ban tuti vevő lenne a nép - és lett is. Lefölözve az olcsó kínai (ójaj!) replikákat, a Nintendo elindult a hardveres játékgyűjtmények irányába, melynek első gyermeke a napokban debütált (és óriási érdeklődésnek számot adó) miniatűr replika: a NES Classic Mini, azaz a NES Mini.

Már a leleplezés idején (amely szombaton, egy szűk baráti körben szerveződött Stingie szobája bulin történt meg), elért minket a felismerés, hogy a NES Mini nem csak egy egyszerű replika: bár harminc válogatott és beépített NES játék romsetjét tartalmazza, az őt futtató emulátor és a gép fő keretrendszere teljesen új fejlesztés, ráadásul ezúttal nem Japánban, hanem Európában készült: a Nintendo European Research & Development (NERD) készítette szoftvercsomag tetszetős, egyszerű és színes, így nagyszerűen listázza és - mi több - futtatja a beépített játékokat, ráadásul mindegyik címhez négy darab quicksave slotot is használ, amellyel hátrahagyhatóak az ingame mentések, azaz: bárhol, bármikor abbahagyhatjuk az adott játékot. Elegendő, ha megnyomjuk a gép reset gombját, és a villámgyors, néhány másodperces újraindulást követően máris elmenthetjük az adott játékban levő pozíciónkat.

Külön pozitívum, hogy az észak-amerikai és PAL rendszer korabeli különbségeihez képest minden, a gépen futó játék az USA szabvány szerinti 60Hz-es verzió kódját és nyelvezetét használja, bár a menürendszert akár nyolcféle nyelven is használhatjuk. Ha már játékok: a felhozatal kiváló, ugyanúgy megtalálhatóak bennük a nagy 1st party Nintendo húzócímek, mint a Metroid, a Zelda epizódok, a Donkey Kong vagy a gombás kompánia trilógiája, akárcsak a hidden gemként nyilvántartott StarTropics, illetve a Final Fantasy első felvonása. Összesen harminc különböző címmel találkozhatunk, amelyek (egyelőre) bár nem bővíthetőek, nagyszerű válogatásként vannak jelen: nyugodtan mondhatnám, hogy 1-2 kimaradt címet (Battletoads, Faxanadu, Metal Gear, Yie Ar Kung-fu, Journey to Silius, Star Wars, stb.) leszámítva nyugodtan nevezhetjük a NES korszak esszenciájának, így aki pótolná, vagy belekóstolna a 8bites világ ízeibe, tökéletes összefoglaló lehet a NES Mini által nyújtott élmény.

(Megjegyzés: a Japán Famicom Mini (a NES Mini ottani megfelelője) felhozatala összesen nyolc játékban különbözik: nincs pl. Puch-Out!!-juk, viszont van helyette Yie Ar Kung Fu - de említhetném a Final Fantasy I-et is, amelyet odakint az FF III váltott le. Az ok valószínűleg a népszerűség, ezek a címek odaát jobban futottak annak idején. Némi járulékos infó, hogy bár a Nintendo eléggé zárt belső rendszert alkotott a géphez, a hacker szcéna máris eredményeket ért el a linuxot futtató masina hardveres-szoftveres módosításával, így csak idők kérdése, mikor válik az egész szett a házibarkács játékválogatások játékszerévé.)

Funkciók tekintetében mindenképp fontos megemlíteni az alternatív képrnyőbeállítások meglétét is, hiszen bár a gép HDMI kimenetet tartalmaz, az autentikus zavart megjelenésű CRT élményhez beállíthatunk scanline opciót esetleg 4:3-as képarányt, de még akár true-pixel módot is, amelyben a parányi masina tökéletesen éles, torzítatlan és zavarmentes megjelenítéssel éget cicafüles pixelbajuszt a legalsó sarokba.

Járulékos infó, hogy a masinához HDMI kábel igen, töltőkábel viszont nem jár. Az ok egészen prózai: nincs rá valójában szükség, mert a mellékelt USB-mikroUSB kábel akármilyen áramforrásról (mobiltelefon töltőről, erősítő USB kimenetről, de még a TV USB portján felvett 5V feszültségről) is elegendő krafttal látja el a kis masinát. Egyetlen negatívum van az egész pakkban csupán, ez pedig a kontroller kábeljének a hossza: arcpirítóan és pofátlanul rövid. Egyrészt nagyon kényelmetlen, mivel nem tudsz kellő messzeségbe kerülni a nagy TV kijelző elől, másfelől mindig magaddal rántod a gépet, ha a polcon, asztalon (egyéb alter helyen) tárolod, nem pedig a földön/szőnyegen/parkettán, ahol csücsülsz. Persze mint mindennek, ennek is megvan az oka: mocskos pénzlehúzás, de a Nintendo nem tudna a 3rd party cégeken keresztül kontroller-hosszabbító kábelt külön plusz pénzért eladni, ha beáldozták volna azt a plusz 100 Ft-ot azért a + másfél méterért.

De ha már a kontrollerről beszélgetünk: nincs rá jobb szó, tökéletes. Leszámítva a hátán éktelenkedő made in China feliratot, 100%-ban autentikus a forma és a használat is, egy milliméterrel sem kisebb, vagy nagyobb, mint az eredeti, de még súlyra is ugyanannyit nyom. Újrahasznosítás újfent, valószínűleg még mindig léteztek azok a sajtolóformák, amellyel az eredeti NES joyok műanyag burkolatának szériáit nyomták le. Kontrollerből egy jár alapvetően a kicsi masinához, de a jelenlegi készlethiányt ellensúlyozandó, a Wii Classic Controller is használható helyette a kétjátékos élményekhez.

Egészen biztos vagyok benne, hogy a széles közönségnek szóló húzásával a Nintendo megint egy remek és szerethető kis kütyüt tett le az asztalra: bár szinte elfér a belső zsebben, az általa képviselt érték példaértékű. Nem csak egy szimpla szerelmeslevél a 8bites korszakból a modern kor játékosainak, hanem egy időálló és kompakt kis masina is egyben amely megmutatja, hogy a régi játék nem rossz játék szisztéma még 20-30 év múltán sem elcsépelt frázis és a pixelgyönyörök ennyi év elteltével sem fakulnak meg igazán.

A NES Miniért köszönet a Konzolok Szervize csapatának!

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

18 perce

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

3 órája
4

Heti megjelenések

1 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

1 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

3 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

4 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

4 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

5 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

5 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

6 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

6 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

6 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

6 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

6 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

7 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

7 napja
1

Heti megjelenések

7 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

8 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

2024.04.27.

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

2024.04.27.
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==