Phantom DustTeszt

"Ha valóban úgy tűnik, hogy minden napra jut egy játékcím, ami nem jelenik meg Xbox One-ra, akkor legalább a lojális rajongóinkat szolgáljuk már ki...” - valami ilyesmi hangozhatott el a redmondiak főhadiszállásának egy eldugott és elzárt kis szobájában, ahol a ragyogó elmék bekalibrálták a Phantom Dust nevét a potenciális jelöltek közé. Azonban nem véletlen szól a mondás is így: „jobb néha a holtat tisztelni, mintsem újra felöltöztetve ismét eltemetni” - ugyanis vannak dolgok, amelyeket a köz érdekében inkább nem érdemes újra megbolygatni. Még akkor sem, ha ingyen van és a mögöttes szándék alapvetően pozitív hangvételű.

Adott ez a Phantom Dust, amely anno tizenhárom évvel ezelőtt még az első Xbox Classic platformon is meglehetősen megosztotta a közvéleményt: voltak, akik remek és újító jellegű arénaharcot láttak bele, másoknak a misztikum és a körítés tetszett, de általánosságban véve elég nehéz volt zöld ágra vergődni a 3rd person mágia-akció-szerepjáték hármasában bolyongó játékmenetével. Hozzányúlni egy kétséges kimenetelű projekthez úgy, hogy valójában csak egy felbontás upscalinget, egy nagyon basic multiplayert és mikrotranzakciókat tolunk bele, kicsit sem etikus dolog. Egyrészt azért, mert a világ az elmúlt tizenhárom évben hatalmasat változott és a formula, amely már anno is megosztó volt, manapság biztos bukó - másfelől az egykor újdonságnak számító formula manapság már nem képes egymaga önálló frameworkként funkcionálni - amelyre aztán még repetitív játékmenet is ráhúzható. Nem véletlen tehát, hogy a Phantom Dust 2017-es kiadását az MS sem húzta a profit védőernyője alá és végül egyfajta ingyen elrettentésnek szánva csapta ki a Live-ra az egészet (persze ott van az a nyúl a bokorban, aki vadászpuskával lesi a mikrotranzakciók csapdájába pottyanó gyanútlan áldozatokat).

Pedig koncepcionális szinten a Phantom Dust még akár szórakoztató is lehetne, hiszen van egy poszt-apokaliptikus története, imitált harcrendszere és két végső stádiumos, anorexiás David Bowie-szerű főhőse is (az elhunyt ikon miatt a fejlesztők nevében is elnézést kérünk), akik amnéziától szenvedve igyekeznek segítségükre lenni a föld alatt tengődő, akut emlékezetkiesésben sínylődő rizskalapos-hegesztőszemüveges túlélőnek. A gyógymód a felszínen lakozik valahol, de addig száznál is több, alapvetően a repetitív harcot jelentő küzdelmen keresztül vezet az út. A magam részéről kb. 10%-ra mondanám azt, hogy élvezetes, ám ezek többsége mind boss karatéra épül, a fennmaradó esetekben csak fantáziátlan szörnyecskék sokaságával kell bohóckodni a zárt arénahelyek valamelyikében.

A harcokat színesítendő különböző boosterek próbálják erőlködve feldobni a montonságot, bár ezeket az alap képességekkel is kiválthatjuk, amelyekből a kezdő három-négyfajta támadási/védekezési forma a pályán elszórt színes orbok segítségével bővíthető újabbakkal. Ezek variációja a „becélzom-nem célzom” szerencsejátékkal aktiválható, melyekből némelyik közelre, némelyik távolra, vagy esetleg alternatív módon sebző mágikus támadások formájában használható fel. A támadások manából táplálhatóak és a távolságuk sem mindegy: az eltérő színnel jelölt skillek csak limitált hatósugárral rendelkeznek, amit az esetek többségében garantáltan nem fogunk tudni megjegyezni. Ja igen, a környezet: ez legalább limitáltan rombolható, bár a gyakorlatban sajnos csak látványbeli jelentősége van (amely három generációval korábban még földrengető újdonságnak számított, de manapság csak egy fél vállrendítést ér meg) - az effektust nem igazán lehet aktívan bevonni a játékmenetbe. Azt már meg sem említem, hogy a kb 10-15 féle karakterrel megerőszakolt kényszeres futkosás és beszélgetés a harcok között roppant unalmassá válik a harmadik kör után. Marker híján a tájékozódáshoz is sajnos muszáj az érzékekre hagyatkozni, amelyek az esetek többségében garantáltan betompult állapotba kerülnek egy órányi fan(-)tomporozás után...

El is tudnám fogadni a Phantom Dust hiánypótló, „ha épp nincs más”-szerű indokait, ha nem sütne róla az igénytelen portolás: ez a játék tipikus példája annak, hogy készíts remake átiratokat elrettentő kül- és beltartalommal ha az a cél, hogy a valaha szebb kort megélt játékokat messze elkerülje a fiatalabb generáció. Olyan ez, mint az ingyen szafaládé: avas is, szagos is, és az ingyen elvihető címke ellenére sem akaróddzuk igazán levenni a polcról, mert az egészségünk (és főképp az időnk!) többet ér ennél.

*** Phantom Dust | XO (tesztelve), PC

Fejlesztő: Microsoft Game Studios | Kiadó: Microsoft Studios

Megjelenés: május 16. | Ár: ingyenes***