[Teszt] Cars 3 - Driven to Win

Cars 3 - Driven to Win

GhzSzabó Ákos2017.06.21. 09:50

Biztos vagyok benne, hogy senkinek sem kell bemutatni a Pixar csapat egyik legsikeresebb sorozatát, a Cars-t, azaz ahogy itthon ismerhetjük őket, a Verdákat. Idén került a mozikba a sorozat harmadik része, aminek apropóján elkészült a film játékadaptációja. Mentünk a programmal jó pár kört (szó szerint ugye), és ennek apropóján mesélünk az így szerzett tapasztalatainkról.

Mielőtt belecsapunk a lecsóba, jöjjön egy kis Verdák történelem. Az első rész (szigorúan szerény véleményem szerint) semmiben sem volt túl kiemelkedő, mégis hatalmas sikernek örvendett és letarolta a világot. A második rész már sokak szerint egy kicsit amolyan útkeresés volt, mivel szinte semennyire sem kapcsolódott az első részben megismert, kedves, versenyzős-romantikázós milliőhöz, ami az egész filmnek egy sajátos bájt adott. A harmadik rész (bár még nem láttam) állítólag visszatér a gyökerekhez és a főszereplő Lightning McQueen eléggé hullámvölgybe került karrierjét követi végig, ahol is a borzasztó sikeres versenyző sorozatosan szenvedi el a megalázó vereségeket az ifjabb, jobb, gyorsabb, modernebb generációtól.

A sorozat érdekessége, hogy a 2011-ben megjelent Cars 2: The Video Game, ahhoz képest, hogy egy animációs film adaptáció volt (ami valljuk be őszintén, ritkán jelent egyet a minőséggel), eléggé népszerűvé vált, köszönhetően annak, hogy egyszerűen jól csúszott. Ha nem is kapta volna meg a Cars licence-ét, akkor is simán megállta volna a helyét a mezőnyben. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy azért akkora konkurenciával nem kellett számolnia. Ettől függetlenül egy hiánypótló játék volt, ami igényességével és összetettségével méltán lett népszerű a játékosok körében.

Aki esetleg nem tudná, annak mondanám, hogy a „Driven to Win” - azaz a hármas számú film adaptációja - inkább egy Mario kart stílusú, körpályákon zajló, egymást jól kilökdöső és sarkokat levagdosó stílust képvisel, mintsem egy aszfaltszaggató, arcade NFS-et. Ennek megfelelően nem teketóriázunk túl sokat az első indítás után - az egész ötletes és még csak nem is túl hosszú tutorial és az azt követő, nagyon rövid sztorizás után, már indulhatunk is az első versenyünkre. A hagyományos, ki ér be előbb módon kívül van itt jó kis Battle Race, ahol a különböző színes dobozokból vehetjük fel a fegyvereket, amiknek a segítségével lehet esélyünk megnyerni ezeket a futamokat. Van a stunt Showcase, ami nem szól másról mint a levegőben repdesésről. Autónk eléggé unorthodox módon, képes ugrani, ami egy rámpával és egy kis turbóval megtámogatva egész decens magasságokat jelenthet. Ilyenkor a jobb analóg kar különböző irányokba való nyomkodásával, különböző trükköket tudunk végrehajtani és igazából így begyűjteni a nyeréshez szükséges pontokat. Személyes kedvencem a Takedown, ami olyan mint a Showcase, csak fegyverekkel. Nem szól másról a dolog, mint, hogy ki kell lövöldözni a hullámokban előttünk megjelenő autókat és így elérni adott idő alatt a lehető legtöbb pontot. Igazi agyatlan, laza, vicces kikapcsolódás ez ami néha nagyon pihentető tud lenni. Ezen kívül még van a szokásos döntsd meg a legjobb időt mód, ami pont annyira izgalmas mint a neve.

Autónk irányítása nagyon jó, teljesen azt csinálja, amit kérünk tőle és tekintve, hogy a játék teljesen meglepő módón már akár közepes nehézségi szinten is megfelelő kihívással várja a játékost, erre szükség is van. Egy úgy nevezett Hall of Fame falon tudjuk nyomon követni, hogy a rengeteg kis challenge közül miket teljesítettünk már. Ezek az egészen triviális, boostolj el két csíkot-tól a nyerj aranyat a legnehezebb bajnokságban-ig terjednek, amik garantálják, hogy hosszú ideig el fogunk szórakozni a játékkal.

A grafika bár a célnak megfelel, sajnos semmi kiemelkedőt nem nyújt; nem csúnya a játék, viszont nem fogja megváltani a világot. Az, hogy akár verseny közben is kommunikálnak, beszólogatnak egymásnak az autók egy remek dolog, ami nagyon megdobja a hangulatot. Ahogy haladunk előre, úgy tudjuk majd megnyitni az új versenyzőket és cicoma elemeket. Sajnos ez az a része a játéknak amúgy, ami fájóan le lett egyszerűsítve. Hiába nyitunk meg új autókat, igazából ezek csak skin-ek, nem fogunk velük előrébb jutni vagy könnyebben nyerni. Maguk a cicomák is mindenhol ugyanazok és nem adnak semmi plussz képességet vagy tulajdonságot.

Természetesen a helyén kell kezelni a Cars 3-at és nem rögtön bedobni a Forza/GT páros mellé. Először is van benne osztott képernyős co-op ami annyira ritka manapság, mint a fehér holló. Másodszor simán oda lehet adni a gyereknek bármikor egy kis versenyzésre, mivel semmi olyan nincs benne, amihez esetleg még túl kicsi lenne. Ha meg kidőlt a gyerek és az apuka még nem vette meg a Wipeout Omega Collection-t, akkor fel kell tenni a nehézséget hardra és garantálom, a „gyerekjáték” felnőttekké való szórakozássá avanzsál majd.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Kaszál a Microsoft és a Remedy - ez történt kedden

Továbbá: Nintedo és EA üzleti jelentés, Don’t Kill Them All, Hades II, Wholesome Direct, Rocksmith+.

3 órája
4

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

18 órája

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

19 órája
1

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

19 órája
45

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

1 napja
7

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

1 napja
9

Heti megjelenések

2 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

2 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

4 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

5 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

5 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

6 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

6 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

7 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

7 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

7 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

7 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

7 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

8 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

8 napja
1

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==