Hey! PikminTeszt

A Pikmin trilógia a Nintendo talán legszokatlanabb sorozata. Amikor ránézünk, elsőre csak azt látjuk, hogy színes kis cuki lények mászkálnak, gyümölcsöket meg egyéb tárgyakat hurcolnak valamilyen központi figura irányítása alatt, miközben nagy bogarakkal csatáznak. De sokan még ennyit sem fognak fel az eléjük táruló látványból. A Pikmint legjobb kipróbálni, mert videók és tesztek alapján egyszerűen átadhatatlan az élmény, amit ez a játék nyújt. Tisztázzuk is a legfontosabb kérdést. Az eredeti trilógia alapvetően egy real time stratégiai játék. Hogy ez elsőre nem világos, azon a legkevésbé sem lepődök meg. A tipikusan szép, színes Nintendo-s körítés teljesen egyedi, de azzal a hátránnyal járt, hogy kissé árnyékba borította a játék stílusát. A Pikminben nem katonai egységeket, hanem színes kis lényeket, azaz Pikmineket irányítunk felülnézetből. Velük aztán az RTS játékokban megszokott dolgokat kell csinálni, azaz erőforrást gyűjteni, új területeket elérni és természetesen harcolni. A sorozat feszes tempójú, kifejezetten kihívásokkal teli játékélményt rejt, amire ha egyszer rákapunk, utána nagyon nehéz letenni. Ilyen előzmények után kíváncsi voltam mit tud felmutatni a 3DS-re most kiadott spin-off epizód, a Hey! Pikmin. Elsőre nagyon meglepődtem. Mivel előzőleg se videókat nem néztem, se cikkeket nem olvastam a játékról, váratlan volt, hogy az új Pikmin teljes zsánert váltott, és RTS-ből 2D-s platformjátékot csinált belőle a Nintendo (illetve egész pontosan az Arzest). Soha nem gondoltam volna, hogy egy stílusváltást úgy végig lehet vinni, hogy a maga a játék hangulata változatlan maradjon.

A játékban csakúgy, mint a sorozat előző részeiben, Olimar kapitányt irányítjuk. Olimar mozgáskultúrája meglehetősen korlátozott. Lehet vele a különböző irányokba menni, illetve rövid ideig fel tudunk vele emelkedni a levegőbe, és ennyi. Ott van azonban nála egy síp, amivel magunkhoz hívhatjuk a Pikmineket. A pályákon haladni, akadályokat eltüntetni csak a Pikminek segítségével tudunk. A Pikmineket a tapipaddal bírhatjuk munkára. Szerencsére Pikminjeink igencsak intelligensek, elég csak a megfelelő helyre küldeni őket és máris tudják, hogy valamit meg kell építeni, vagy el kell cipelni. Az irányítás kézre áll, a tapipados megoldással sincs különösebb probléma. Az ellenfeleknél érdemes kicsit pontosabban célozni, mert hiba esetén a szörnyek egy pillanat alatt felzabálhatják kedvenc Pikminjeinket. Ez azért nagyon kellemetlen, mert ha fejleszteni akarjuk Olimart, vagy épp 100%-ra hajtunk, akkor össze kell szednünk bizonyos tárgyakat. Ezeket pedig csak akkor tudjuk megmozdítani, ha megfelelő hadra fogható Pikminnel rendelkezünk. Az összegyűjthető tárgyak lehetnek hétköznapi eszközök, mint az olló, csavarhúzó, vagy egészen szokatlan Nintendos easter egg-ek, mint a NES-es Mario Bros. kazetta. Mindegyik tárgy, illetve színes gömb után úgynevezett Sparkliumot kapunk, a végső cél 30.000 Sparklium összegyűjtése lenne. A játék a Nintendo platformjátékoknál megszokott módon kapott egy kellemes mélységet. Végigrohanhatunk rajta, de a 100%-hoz kombinálni, agyalni és ügyeskedni kell. Újdonság, hogy nemcsak Pikminjeink, de maga Olimar is sebezhető, nagyon kell vigyáznunk az ellenfelekkel és a tereptárgyakkal történő találkozásnál. A kis űrhajóst valamennyire fejleszteni is tudjuk (pld. hosszabb ideig lehet vele repülni), csak gyűjtsük szépen a Sparkliumot.

A játékot teljesen 3DS-re szabták az alkotók, a pályák nem túl hosszúak, átlagosan 5 perc alatt teljesíthetőek, de még ha tökéletességre törekszünk, akkor sem tartanak sokkal tovább. Platformjátékként a Pikmin még mindig nagyon élvezetes, és ha egy szóval kellene a játékot jellemeznem, akkor azt a jelzőt választanám, hogy könnyed. A pályákon úgy haladtam át, mint kés a vajon. És itt elérkeztünk a játék talán legnagyobb hibájához is egyben. A Hey! Pikmin túlságosan kis kihívással bír. A Pikmin azért soha nem volt egy igazán könnyű játék, és a nagy N platformjátékai is nagyobb kihívást szoktak jelenteni. Az egészről valahogy a Kirby's Epic Yarn jutott az eszembe; annál nem sokkal nehezebb a játék, csak az ügyességi részek teljesen hiányoznak innen, és többet kell agyalni. A nehézség a Hey! Pikminben nem fokozottan durvul, mint azt megszokhattuk a Nintendo címektől, hanem inkább statikusnak tűnik, hoz egy alap nehézségi szintet és azt tartja a végéig, fűszerezve egy-két érdekesebb feladattal. Ezen még a világok végén legyűrendő boss-ok sem változtatnak, akiknek legyőzése hihetetlenül egyszerű, csak a sebezhető pontot kell megtalálni és kikerülni a csapásaikat. A maximalistáknak lehetnek kellemetlen perceik, főleg ha nem használjuk óvatosan Pikminjeinket. Elég egy rossz ütemben lerombolt platform és máris kezdhetjük elölről az adott pályát, mert nem fogunk tudni eljutni a szint többi részére. Ez viszont inkább bosszantó, mert valahogy soha nem éreztem késztetést arra, hogy egy pályát újrajátsszak.

A szintek változatosságával nagyjából elégedett voltam. A készítő csapat - több kevesebbn sikerrel - próbált minél több változatosságot belevinni a pályákba, főleg az elején találunk olyan ötleteket, amelyek feldobják a játékmenetet. A pályák közötti bónusz szinteken pedig mindig valamilyen újabb ügyességi vagy logikai feladványt kell megoldanunk, bár ezek sem lesznek olyan egetrengetően nehezek. A bónusz szintek mellett találunk egy Pikmin Park nevű helyet is, ahol az összegyűjtött lényeinket tudjuk kiküldeni. Csapatunk ott elkezd dolgozni, majd kis idő múlva megnézhetjük mennyi Sparkliumot találtak. Az előző részekhez hasonlóan a különböző színű Pikminek különböző tulajdonságokkal rendelkeznek, pld. a piros bírja a tüzet, a kék a vizet, a sárga az áramot, a kő alakúak pedig olyan pályaelemeket is le tudnak rombolni, mint senki más, míg a szárnyasok repülni tudnak. Hiába azonban a változatos pályák és az ötletes megoldások sora, a játék a későbbi világokban kezd kifulladni, amin az újabb tulajdonságú Pikminek sem igen tudnak segíteni. Éreztem némi monotonitást, ami egyrészt a kisé egyhangúvá váló pályadizájnból, illetve a kihívás hiányából fakadt. És volt egy másik probléma is. A Hey! Pikmin látványosan nem hoz be semmi frisset a Pikmin univerzumba. Ügyesen használja az eddigi trilógia elemeit, eszközeit, Pikminjeit, de nem tesz hozzá semmit, nem mer újítani ezen a szinten.

El is gondolkodtam azon vajon mely korosztálynak szánta a Hey! Pikmint a Nintendo? A nehézsége alapján talán a fiatalabb - gyerek - játékosok a célközönség, illetve azok a játékosok, akik még nem találkoztak a sorozattal és szeretnének vele egy próbát tenni. Kezdésnek tényleg ideális lehet, aztán ha bejön az anyag, megpróbálhatjuk a nagygépes epizódokat.

A Hey! Pikmin a hibái ellenére persze egy kellemes játék. A platform stílus nagyon jól áll az egésznek, a tartalom mennyiségére sem lehet panasz. A hangulat továbbra is igazi pikmines, a grafikai megvalósítás is jól sikerült. A dizájn, a zenék és hangok színesek, kedvesek és jó hangulatot árasztanak. Nagy kár a rosszul belőtt nehézségi szintért, mert így a játékot egy hosszabb hétvége alatt simán ki lehet pörgetni, feltéve, ha eléggé motiváltak vagyunk. Összességében én hiányosságai ellenére is megszerettem a programot. Pikmin szüzeknek ideális, hardcore rajongóknak talán kevés lesz, de aki egy szokatlan és érdekes platformjátékra vágyna, az bátran tehet vele egy próbát.

Veres Miki